Növény
Zöldülő települések
2024. February 08.
Egyetlen nap alatt 543 településen tízezer sorfa talált gazdára az idén negyedik alkalommal meghirdetett Településfásítási Programban. Az Agrárminisztérium által indított kezdeményezés iránt továbbra is hatalmas az érdeklődés.

Az elmúlt három évben már 46 ezer sorfát ültettek el ezerötszáz településen, ennek ellenére háromszoros volt a túljelentkezés a most elérhető újabb mennyiségre. Az ország legnagyobb belterületi fásítási programja márciusban a sorfák kiszállításával folytatódik. 

Az agrártárca 2024 elején hirdette meg a Településfásítási Program negyedik ütemét a tízezer fő alatti települések zöldítéséhez. Az önkormányzatok az előzetes regisztrációt követően február 1-től újabb tízezer sorfát igényelhettek: a tavaszi ültetési időszakra négyezer darab, míg az őszire hatezer darab sorfa volt elérhető. A rendelkezésre álló mennyiség egyetlen nap leforgása alatt elfogyott.

Az érdeklődők ezúttal is tizenhárom fafajból választhattak, településenként minimum tíz, maximum harminc darab sorfát. A fák konténeresek vagy földlabdásak, 10-14 centiméter törzskörméretűek, földlabdával együtt 2-5 méter magasak. A szakszerű ültetés érdekében továbbra is minden fához támasztó karót, takarómulcsot és védőrácsot biztosítanak.

Az idei alkalommal is jutott fa minden vármegyébe. A legtöbb sikeres igénylés Somogy vármegyéből érkezett, ez 48 települést jelent. A legkisebb igénylő település a 27 lakost számláló Lendvajakabfa, míg a legnagyobb Balatonalmádi (9.943 lakos) volt.

A program keretében március közepén kezdik el kiszállítani a fákat, amelyek ültetését az igénylő önkormányzatok, helyi civil szervezetek végzik. Az elültetendő tízezer sorfát, valamint azok szállítását a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosítja. A program lebonyolítását az Országos Erdészeti Egyesület koordinálja.

Bővebb információ a www.orszagfasitas.hu  oldalon érhető el.

Az agrártárca 2020-ban az Országfásítási Program részeként hirdette meg a Településfásítási Programot, amelynek köszönhetően eddig már közel ezerötszáz településen mintegy 46 ezer sorfát ültettek el. Létjogosultsága nemcsak a helyi lakosság számára kézzelfogható, hanem komoly ösztönzést jelentett az erdőtelepítési pályázatokon való részvételben is. Az ország fával borított területének növelése továbbra is az agrártárca kiemelt célkitűzései közé tartozik, amit jelez, hogy 2024-ben a Közös Agrárpolitika keretein belül az erdőtelepítési pályázatok kiemelt helyen szerepelnek.

Címlapfotó: AM

DosanDigitasErforg-AimBorda Gépipari Kft.Med-PlastGB TradeIsterraMizse-PlastFém- ls Faipari SzövetkezetAtukavíz3SóstótargForest PowerAgroplast kft.Atukavíz2KaunisMg. FalkerGo-Mo Kft.Atukavíz1Cad-ServerBerek-VízKirály és Király banner 24.03.17-igLidra3commHajdú László diófa banerDamisolKén Kft.Magyar Kukorica Klub bannerHotel Hunor
PRINT LAPOK