Növény
Vízvisszatartás a termőföldeken
2024. October 14.
Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) által szervezett műhelykonferencián bemutatták a 2024 márciusában több mint 10 ezer gazda körében végzett vízvisszatartással kapcsolatos tudás és hajlandóság országos felmérést.

Emellett a résztvevők megvitatták az eredményeket és a KAP ST vízvédelmi célú pályázatok kapcsolódásait.

A legfontosabb ösztönzőt a gazdálkodók számára a saját környezetükben működő példák megismerése jelenti, csak ezt követik a támogatási lehetőségek – közölte felszólalásában Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Az Agrárminisztérium megbízásából a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdász-hálózatának bevonásával készített felmérés szerint a válaszadók 80%-a fontosnak tartja a termőterületi vízmegtartást, és a tervezett célterületek több mint felén akár a hasznosítást is megváltoztatnák ennek érdekében. A megvalósításhoz azonban a szakmai segítség mellett anyagi támogatásra is igényt tartanak. A felmérés alapján öt mintaterületen valósítanak meg a termelők a vízügyi igazgatóságok szakmai iránymutatása mellett vizek visszatartását célzó projekteket gyengébb minőségű termőföldeken.

A felmérés eredményeit felhasználjuk a termelői vízvisszatartási infrastruktúra fejlesztésére és fenntartására irányuló, most készülő pályázati konstrukciónkban. Ez hasznos ösztönző lehet a vízmegtartásra fogékony és nyitott gazdálkodók számára – emelte ki a konferencián Feldman Zsolt, aki beszámolt a korábbi szabályozási és támogatási kísérletekről a termelői vízvisszatartás és -megtartás ösztönzése területén.

Tájékoztatása szerint a 2023-ban indult új Közös Agrárpolitika ciklusában egy megújult eszköztárat állítottak össze erre a célra. Például az időszakosan víz borította területek támogathatóvá váltak a területalapú támogatási rendszerben, az Agro-ökológiai Program keretében az agrártárca ösztönzi azokat a gyakorlatokat, amelyek a talajszerkezet javításán keresztül segítik a talajnedvesség megőrzését. A belvíz vagy éppen az időszakos vízborítás megőrzési kötelezettségének vállalása megjelenik az Agrár-környezetgazdálkodási Program szántóra vonatkozó előíráscsomagjában.


AgriDron 04.16.Fermy 2000 04.16.Best Gáz 04.16.Gemenc Bau 04.16.Tolcsva Bor 04.16.Pásztor és Társai 04.16.Csepel 04.16.Heizer 04.16.SGS 04.28.Traktorbolt 04.16.Silk Group 04.16.Hotel HunorSzuro Trade 04.15.Meta Vasipari 04.16.Németh Csomagolás 03.31.Hód Fürdő 04.16.Faber és Társa 04.16.
PRINT LAPOK