Állat
Vizicsiga élőhelyet fejlesztenek
2025. December 09.
Mintegy 610 millió forint európai uniós forrásból indul el az a fejlesztés, amely jelentősen javítja a világon kizárólag Kácson előforduló kácsi patakcsiga természetes élőhelyének állapotát.

A településen tartott projektnyitó rendezvényen szó eset arról, hogy Kács már a honfoglalás idején - a krónikák szerint Örs vezér révén - szerepet kapott, és fontos része hazánk korai történetének. A bencés szerzetesek az 1200-as években monostort építettek a településen, valamint ők hozták létre a kácsi fürdőt, Magyarország legrégebbi fürdőjét, amely 1931-ben ünnepelte fennállásának 500 éves jubileumát.

Jelentős előrelépés, hogy a volt fürdő területe a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tulajdonába kerülhetett, ahol felfedezték az ország legértékesebb vízicsiga-élőhelyét. Ez a most induló fejlesztés nemcsak a ritka fajok megőrzését szolgálja, hanem Kács település fellendülését is elősegíti.

„A fokozottan védett fekete bödöncsiga kácsi élőhelyének védelme, hosszú távú megőrzésének megalapozása" elnevezésű KEHOP Plusz átfogó célja a források és a patak medrében felhalmozódott iszapborítás csökkentése és iszapbemosódás bekövetkeztének megakadályozása.

Kács hidrológiai, hidrogeológiai szempontból is kiemelkedő jelentőségű területe ad otthont a hideg- és langyos forrásokból táplálkozó Kácsi-patak egyedülálló csigafaunájának. A patak langyos vizű ágában él az egyedülálló kácsi patakcsiga mellett a fokozottan védett fekete bödöncsiga, amely ősei már a pleisztocén idején jelen voltak a mai Kárpát-medence területén.

A faj a mainál melegebb klíma utáni jégkorszakokat a bővízű, állandóan langyos forrásokban élte túl. A településen kívül csupán két osztrák és egy szlovén előfordulása van a világon, élőhelyének megőrzése ezért kiemelt feladat, csakúgy, mint a védett, bennszülött tornai patakcsiga és a fekete bödöncsiga egy jellegzetes kísérőfaja, a szintén védett folyamcsiga is.

A 2028. december 31-ig tartó programnak köszönhetően a területen a hordalékfogó műtárgyat és a hordalékfogó rácsot is felújítják, mely segít megelőzni a meder feliszapolódásához vezető korábbi havária helyzeteket. A csatorna aljának tisztításával helyreáll az élőhely egy részének iszapmentes állapota.

A volt kácsi fürdő épülete egy langyos vizű forrás, a Tükör-forrás fölé épült. A felújítás során megvalósul a létesítmény alatt futó alagút falának stabilizálása és az iszap eltávolítása is. Az ingatlan területén található kisebb romos, balesetveszélyes épület bontására, valamint a terület bemutathatóságának megalapozására, továbbá a Tükör-forrást magába foglaló épület ajtóinak zárhatóvá tételére, az épület lekerítésére is sor kerül. A felújítás során felszámolják az inváziós strucctoll-süllőhínár-állományt is.

Címlapfotó: Wikimedia Commons

Paprika Molnár Kft. 09.23.Cad-Server Kft. 09.23.Orsó 95 Kft.  09.23.Magnet Construction 09.23.Nektárplast 09.23.Agroforte Grain 09.23.Olajütő 09.23.Zambelli Colorferr 09.23.Agro Cserkesz 09.28.Samu Gazdabolt 09.23.Isterra 09.23.Taurus Techno 09.23.KK Grain 09.23.Extended Warranty Service 09.24.Ódor Kft. 09.23.Gumiflex Kft. 09.23Porsztatik 09.23.Aqua Öntözéstechnik 09.23.Inomix 09.23.Stell Manufacturing 09.23.Otis Bt. 09.23.Debreceni Mechanikai Művek 09.23.Agrotex 09.23.MEVA-HU 09.23Zolvik 10.14.Vertical Empire 09.23.
PRINT LAPOK