A nyári fellépéseinek még nincs vége, de már új darabot próbál a Játékszínben, persze azért jutott idő az interjúra is. A népszerű színművésszel Kováts Dénes beszélgetett.

Milyen emlékeid vannak Nyíregyházáról, illetve a VIDOR Fesztiválról?
Nagyon kellemesek. Több alkalommal léptem már ott fel különböző társulatokkal, így a Játékszínnel és a Veres1 Színházzal is. A legemlékezetesebb egy két évvel ezelőtti élmény: a Nagyvárosi fények című előadással hat díjat nyertünk a VIDOR Fesztiválon! A zsűri nekünk ítélte a legjobb színpadi előadásért, a legjobb rendezésért (Szente Vajk), a legjobb férfialakításért (Nagy Sándor), a legjobb díszletért (Rákay Tamás), a legjobb jelmezért (Kovács Yvette Alida) járó díjat, ráadásul megkaptuk a VIDOR különdíját a legkiemelkedőbb csapatmunkáért, amely azért értékes, mert az előadás minden közreműködője (köztük például az öltöztetők és a technikai személyzet) együtt érdemelte ki a kiemelkedő együttműködés elismeréseként.

Ezúttal a Veres1 Színház társulatával érkezel a VIDOR Fesztiválra. A Hőgutát miért ajánlod a közönségnek?
Nehéz egy vígjátékról előre beszélni, s kedvet csinálni anélkül, hogy az ember lelőné a poént, elárulná a sava-borsát, fordulatait. Annyiban mindenképpen izgalmas, hogy a Hőguta nem csupán egy vígjáték, hanem krimi is. Azt azért megsúgom, hogy a színészek mellett bizonyos táskák is főszereplővé válnak… Nagyon mai, nagyon friss, mindemellett nagyon vicces darabról van szó, amely tartogat izgalmakat és jó kis csavarokat is. Mondhatjuk: egy jegy áráért több műfajt kap a néző. Nagy örömömre szolgál, hogy újra együtt játszhatok Mihályfi Balázzsal, s egyébként is kiváló kollégákkal lépünk színpadra.

Ebben az előadásban idősödő sorozatszínészt alakítasz. Mennyire hasonló az ő helyzete a tiédhez?
Alapból úgy gondolom, nincs olyan, hogy sorozatszínész, szinkronszínész, satöbbi. Színész van, aki játszik sorozatokban, filmekben, színházban, vagy éppen szinkronizál. Annyi hasonlóság van az általam megformált Howard Green és közöttem, hogy pályafutásomat a Família Kft. vezette be, szakmai életem első nagy felívelése ennek a sorozatnak köszönhető, amit soha nem felejtek el, mindig is büszkén vállalom. Azóta, hála istennek, miután szabadúszó vagyok, elég sokfelé dolgoztam, most is több színházzal állok kapcsolatban.

Green figurája, habitusa mennyire áll közel hozzád?
Nagyon szeretem, bár a karaktere és elgondolása saját magáról, s – valljuk be őszintén, nem túl jelentékeny – tevékenységéről, jelentősen eltér az én habitusomtól. Ő ugyanis a valósággal ellentétben úgy éli meg helyzetét, mintha iszonyatosan nagy sztár volna. Ez az énkép és gondolkodásmód távol áll tőlem. De Green éppen ettől szórakoztató, hogy a semmit is fel tudja úgy tupírozni, mintha valami lenne. Környezte pontosan tudja, mennyit ér, mit ért el, s eszerint kezeli őt. Green viszont buborékban él, elképesztően sikeresnek tartja karrierjét. Éppen ezért vicces a sztárkodása, ezt az allűrt én soha nem venném fel.

Jutott időd a nyaralásra, kikapcsolódásra?
Annyiban nehéz a helyzetem, hogy szabadúszóként alkalmazkodnom kell a színházakhoz, ha fellépés van, nem hagyhatom ki. Igyekszem sort keríteni a kikapcsolódásra, idén is elmentem egy hétre barátokkal, hajóútra. És ott a Balaton, ami szent, rendkívül fontos számomra az a pár nap, amikor családommal vagyok. Az unokaöcsémék Londonban élnek, a nővéremék Szegeden, így a karácsony mellett a nyár az az időszak, amikor személyesen tudunk találkozni Éppen ezért szent és sérthetetlen.

Nagyon szeretnék úgy élni, ahogy nem tudok. Vakációzni, mint diákkoromban… Már az is boldoggá tesz, ha szép, napos az idő, mint most. Számomra az az igazi, amikor süt a nap és kánikula van! Már előre utálok mindent, ami ezzel ellentétben szürkeség, nyirkosság és hideg. Ilyen klímában szeretnék élni mindig, mert olyan, mintha nyaralnék, még akkor is, ha tegnap a próbákkal elkezdődött az újabb színházi évad. De kicsit még nyár van, s a VIDOR Fesztivál. Remélem jó idő lesz szeptember elsején, a Rózsakertben úgy az igazi!

A közelmúltban Járai Mátéval, majd Hegedüs D. Gézával beszélgettem. Ők is elfoglaltak, s azt vallják, hogy némi pihenésre és énidőre szükség van, bármennyire szeretik a munkájukat.
Valóban kell, kellene az énidő. Ugyanakkor be kell vallani, hogy nem lehet mindig megvalósítani, mert alkalmazkodnunk kell az előadásokhoz, társulatokhoz. Persze az is igaz, hogy a fellépések nyáron is izgalmasak, legyen szó színházról vagy egyéb rendezvényről. Mostanában adódott pár alkalom, amikor a csodálatos Korda György/Balázs Klári házaspár élőzenekaros turnéjának néhány állomásán vendégművészként felléphettem. Ilyenkor – ha úgy tetszik –, előzenekar vagyok, s ezt büszkén vállalom, szeretem. Megalapozom kicsit a hangulatot, aztán jönnek ők. Szerencsére sehol nem mondták, hogy mit keresek a színpadon, mert ők Kordáékra várnak… Mindeközben azt is megtapasztalom, mekkora tömegeket tudnak megmozgatni.

Az előttünk álló évadban milyen kihívások, feladatok várnak?
Elindult tegnap a Hölgyválasz próbafolyamata a Játékszínben, nagyon izgalmas világpremier. A filmtörténet kultikus darabja (Shall We Dance? - Richard Gere és Jennifer Lopez főszereplésével) a világon először itt, általunk kerül színpadra, október hetedikén mutatjuk be. Szente Vajk készítette a színpadi adaptációját és ö rendezi.

A Hölgyválasz azért érdekes, mert egy olyan zenei és táncos világ költözik a színpadra, ami szokatlan a színpadon: a társastánc. Tizenhét év, a Szombat esti láz megnyerése után (Keleti Andrea volt a profi párom) újra fel kell vennem a tánccipőt. Nagyon kemény meló, szinte a nézők szájában táncolok majd, tehát tökéletesnek kell lenni. Még küzdök a gátlásaimmal, a felkészülési idővel – de megoldom.

Utána pedig az Orlai Produkcióval kezdek próbálni. Ami különösen izgalmas számomra, hogy Máté Gábor rendezi, az ország vezető színháza, a Katona József Színház igazgatója. Nagyon várom, hogy együtt dolgozhassunk. A kortárs magyar darab a rendszerváltás nyűgét-baját dolgozza fel.