Köztér
Viharsarok Termék brand Békésben
2022. június 26.
Viharsarok Termék brandet hozott létre a Békés Megyei Önkormányzat, első körben tizenöt kistermelő és kézműves használhatja a logót portékáin. A következő napokban Sarkadon, Füzesgyarmaton és Gyulán szerveznek piacot a termékek értékesítésére.

Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése elnöke elmondta: 2016 óta szervezik meg Békéscsaba főterén a Megyenapot, amelynek a visszajelzések alapján a kistermelői piac és a kézműves vásár a legnépszerűbb eleme. A rendezvényen kívüli időszakban, még a koronavírus-járvány alatt is tapasztalták, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a hagyományos módon előállított, feldolgozott élelmiszerek, kézműves termékek iránt.

Ezért döntöttek úgy, hogy a Megyenapokon kívül is segítik a helyi kistermelőket, amihez a megyei önkormányzat 730 millió forintot nyert el a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) egy pályázatán, amelynek fő célja a megyei értékek megismertetése volt.

A Viharsarok Termék brandet a székelyföldi Hargita testvérmegye Székely termék védjegye alapján próbálták kialakítani. „Olyan brandet szerettünk volna kidolgozni, amely azonnal felismerhetővé teszi a termelőt és a termékeit; amely bizalmat ébreszt; illetve amely jelzi, a cikkek hagyományos módon, megbízható alapanyagokból, az elődök tudását felhasználva készültek” – ismertette az elnök, hozzátéve: a jövőben szeretnének a logó használóinak egy önálló honlapot és közösségi oldalt létrehozni, és további termelőkkel bővíteni a tizenötös kört.

Már életre hívtak egy logópályázatot, amelyre online több mint hatezer szavazat érkezett, emellett a nyáron húsz helyszínen szerveznek termelői piacokat. Csütörtökön Sarkadon, pénteken Füzesgyarmaton, vasárnap pedig Gyulán, a Körös-völgyi Sokadalom fesztiválon lehet találkozni a termékekkel. A tervek szerint vásárokat tartanak majd a tervek szerint Gyomaendrődön, Kétegyházán, Kondoroson, Lőkösházán, Mezőberényben, Nagybánhegyesen, Békéscsabán és Békésszentandráson, egyeztetnek más településekkel is.

A tizenöt, védjegy használatára jogosult termelő között van, aki saját termelésű alapanyagokból lekvárokkal, dzsemekkel, savanyúságokat készít; méhész; tökmagolaj-, hat- és nyolctojásos házi tészta gyártó. De használhatja a logót a Békési Húsmanufaktúra, a Békési Pálinka Zrt., Rácz Ágnes, aki fürjeket tenyészt és a tojásokból készít egyedi termékeket, pecsenyecsirke-tenyésztő, kosárfonó, karikásostor-készítő, vagy mások mellett a békési Csapó Pékség.    

 

Kaszás Oltvány 03.30.Formula GPÚjvári ForgácsolóMagyar Kukorica Klub banner - törölhetőAtukavíz1 05.01.-igAtukavíz3GyümölcsgépAtukavíz2SFTRollspedHajdú László diófa banner - törölhetőIvóvíz6DPMG Zrt.CincillaWirax 04.04.Steel ManufacturingAgrologicaSamu GazdaboltNektárplast 04.04.Agroforte GrainHotel Hunor - törölhetőDerulaCincilla2Szalkai és TársaGordius Solution tenderOrbán KályhaAgro NatúrtápMáté Metál
PRINT LAPOK