Növény
Vetőmagokat vizsgáltak
2024. June 01.
Az ültetési szezonra való tekintettel a hatóság vetőmagmintákat ellenőrzött az elmúlt időszakban. A szakértők a mintákat különböző áruházláncokból, gazdaboltokból és kiszerelőktől szerezték be az ország egész területéről.

Az illetékes vármegyei kormányhivatalok szakemberei tisztaság és csírázóképesség vizsgálata céljából vettek mintát összesen 78 darab kistasakos zöldségvetőmagból.

Négy fajból (csemegekukorica, retek, saláta és uborka) fajonként mintegy 20-20 terméket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma. A vizsgálatok eredményei alapján a kistasakos vetőmagok tisztasága minden esetben megfelelőnek bizonyult. A csírázóképesség tekintetében a minták 93,6%-a megfelelt a szabványokban előírt követelményeknek. Az előírásoknak mindössze 5 tétel nem felelt meg. Ezen tételek kapcsán a vásárlók védelmének érdekében a hatóság megtette a szükséges intézkedéseket.

A megfelelő termés elérésének első lépéseként a kistasakos vetőmagok vásárlásakor minden esetben célszerű ellenőrizni a csomagoláson szereplő lejárati dátumot és az azonosító számot. Emellett érdemes figyelembe venni a tasakokon (általában) feltüntetett, a forgalmazó által ajánlott termesztéstechnológiát is.

A hibrid vetőmagok esetében nem javasolt a magfogás és az újravetés, hanem évről évre új tételek vásárlása ajánlott, a megfelelő termésbiztonság érdekében.


Orsó 95 Kft.  07.29.Gordius 91 07.31.Térváz 07.29.Agrotex 07.29.Pintér István - Baráti Keltető 07.29.KK Grain 07.29.Vertical Empire 07.29.Arasz Infromatika 07.31.Sokon 07.31.Agroforte Grain 07.29.SZTE 07.17.Zambelli Colorferr 07.29.Éptárker 07.31.Charolais Kft. 07.29.SGS 07.29.Albert Garden 07.31.Otis Bt. 07.29.Nektárplast 07.29.Inomix 07.31.Taurus Techno 07.29.Bos Plus Kft. 07.29.Flexinsheet 07.31.Ilinox Kft. 07.29.Hotel Hunor 07.31.Led N More 07.31.Farmer ExpoIsterra 07.29.
PRINT LAPOK