A fiatal színművész őszintén mesélt visszatéréséről, színházi szerepekről és az anyaságról Szöllősi Tímeának, a cikk a B Cool Magazin hírportálján jelent meg.
Miközben figyelem az egyre sokasodó embereket a hatalmas körúti étteremben, azon morfondírozok, honnan fog megismerni Andi, mert hiába láttam én már őt többször is, ő nem ismer engem. Gyorsan írok neki egy üzenetet. Pár perc múlva meglátom, intek neki. Egymásra mosolygunk, bemutatkozunk. Semmi nem látszik rajta abból a hajszoltságból, amiről később beszélgetünk és ami a kisgyerekes anyukákra oly jellemző. Ahogy hosszú barna haját összefogja egy kontyba, az jut eszembe, hogy pont úgy néz ki, mintha a színpadról vagy éppen a filmvászonról sétált volna le.
Nagyon komoly lélektana van a Vígszínházban nemrég bemutatott Béranyák című darabnak, amelyben több szerepben is játszol. Két kisgyerek édesanyjaként hogyan élted meg ezt a szerepet (szerepeket)?
Nagyon izgalmas a téma. Sokan mondták, hogy még nézték volna tovább, de annyira intenzív és tömény, hogy már nem lehetett volna fokozni. Erről az előadásról senki nem tud érintetlenül kijönni. Mindenki érintett: akinek gyerekei vannak, akinek nincs, akinek nem lehet gyereke. Az anyaságom végig ott van és dolgozik bennem. Azt nem hiszem, hogy máshogyan játszom, de az biztos, hogy amióta gyerekeim vannak már nem az vagyok, aki korábban voltam. Ez nem jó vagy rossz, ez tény. Ha egy színésznő anya lesz, ez akarva- akaratlanul mindenre kihat: ott lesz a lenyomata a színjátszásában is. Ez külső szemmel nem feltétlenül érhető tetten, de mégis minden átértékelődik. Mélyebb lesz az ember. Fiatalabb koromban úgy gondoltam, hogy a színház élet-halál, most már nem hiszem. De ez nem baj. Ez nem azt jelenti, hogy már nem veszed komolyan, hanem azt, hogy megváltoztál és máshogy állsz a feladathoz.
Volt olyan része a szerepednek, ami különösen hatással volt rád?
Az az izgalmas ezekben a jelenetekben, hogy mindegyik egy külön darab is lehetne. Mindegyik karaktert másért szeretem. A monológom nagyon szép és erős része az előadásnak. Meg kellett küzdenem vele, hogy minél egyszerűbben tudjam elmondani. Annyira erős a szöveg, hogyha bármit elkezdenék játszani, csak elrontaná. Miközben nagyon visz magával.
A gyerekvállalás, a terhesség és a születés is igen nehéz és kihívásokkal teli szakasza egy nő életének. A Béranyákban több aspektusból is beleláthatunk, hogy mennyi fájdalommal és küzdelemmel jár, ha valakinek nem lehet saját gyereke. Sokan már előre szorongunk… és aztán ott a rengeteg a társadalmi elvárás, ami nagyon nyomasztó tud lenni. Mennyire voltak ismerősek ezek a helyzetek?
Sok mindent hallasz és látsz a környezetedben. És vannak a személyes momentumok. Ahogy talán minden nőnek, természetesen nekem is megfordult a fejemben, mi lesz, ha nem jön össze a baba vagy ha meddő vagyok. Sokan már nagyon fiatalon csodálatos anyukák. Az én „biológiai vekkerem” 33 éves koromban kezdett el csörögni, 34 évesen – hála istennek – pedig már szültem. Ahogy haladsz előre időben, egyre erősödik a társadalmi nyomás. Azt sulykolják beléd, hogy harminc éves korod előtt muszáj szülnöd, mert sokkal több petesejted van. Annyi felesleges nyomasztás ér minket nőket. Én például természetes módon szültem és szoptattam/szoptatom a gyerekeimet, amiért nagyon hálás vagyok. Mégsem gondolom, hogy rosszabb lenne a császáros szülés vagy ha valaki tápszert ad a gyereknek.
Hogyan élted meg az anyaságot?
Nem akkor leszel anya, amikor megszülöd a gyerekedet. Emlékszem nyolchónapos volt a nagyfiam, amikor azt éreztem, hogy most értünk össze. De azóta is minden napunk egy maraton. Tudom, hogy miben hibázok vagy mit csináltam jól. A két gyermek mellett, azonban egy pillanatom sincs ezeken agyalni, teszem a dolgomat.
Ősszel tértél vissza a Vígszínház színpadára a Bella Figura című darabban. Tudatosan tervezted a visszatérést?
A nagyobbik fiam éppen egyéves volt, amikor egyik délután felhívott Rudolf Péter és felajánlott egy szerepet a Vígszínházban. Három hét múlva kezdtük próbálni. Aznap este csináltam egy terhességi tesztet és legnagyobb meglepetésemre ott volt a két csík. Végül nagyon örülök, hogy így alakult. Még ha vannak kemény időszakok is. Húsz hónap a korkülönbség, egyik kicsi, másik pici… Nem így terveztük, de nagyon jó érzés van bennem.
Milyen érzés újra a színpadon lenni?
Lehet, hogy kiábrándító, amit mondok, de a visszatérés természetes volt és magától értetődő! Nagyon jó újra felnőttek között lenni, felnőttekkel beszélgetni, közösen gondolkodni valamin. A visszatérés nem arról szólt, hogy én visszarobbanok. Egyelőre havonta csak hat-hét előadásom van, de nekem ez most pont elég.
Mennyire nehéz összeegyeztetni a munkádat és az anyaságot?
Nem könnyű a logisztika, nehéz mindent megszervezni. Mivel fokozatosan térek vissza, könnyebben tudok egyensúlyozni. Miközben nagy szükségem volt arra, hogy újra dolgozzak, az első három hónap rettentő intenzív volt. Délelőttönként nem voltam otthon. Ilyenkor mardosott a bűntudat, hogy nem a gyerekeimmel vagyok. Gondolom, ez egyre könnyebb lesz, ahogy nőnek. De nagyon szerencsésnek érzem most magam. Jó érzés, hogy ezt is meg tudom csinálni.
Szerinted változtatott rajtad az anyaság?
A választ és a beszélgetés további részét – szerepekről, fordulópontokról – ITT olvashatják el, több fotóval illusztrálva!
Portré fotó: Vígszínház / Emmer László
