Élelmiszer
Védjegyek az élelmiszeriparban
2022. May 08.
Lemaradásba kerültek a magyar élelmiszeripar kis- és közepes vállalkozásai védjegyoltalomban, ezért ösztönözni kell a szellemi jogok érvényesítését - közölte az MTI-vel a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.

Egy védjegyoltalom 10 százalékos növekedési többletet eredményezhet, együttes használatuk pedig akár 30 százalékkal is javíthatja a növekedés esélyeit, forintban kifejezve több tízmilliós bevételt hozhat. Magyarországon ennek ellenére stagnál az élelmiszeripari védjegybejelentés az elmúlt 5 év összesítése alapján.

A hivatal közleménye azért is hangsúlyozza a szellemi jogok jelentőségét, mert az Európai Unióban lefoglalt hamisítványoknál 90 százalékos a védjeggyel kapcsolatos jogsértés aránya. A vásárlók számára is egyre fontosabb a minőségbiztosítás, 70 százalékuk utasítja el a hamisítványokat, 78 százalékuk pedig egyetért azzal, hogy ilyen termékek vásárlásával ártanak a vállalkozásoknak. Az oltalom véd a hamisítás ellen, minőségi garanciát biztosít, a felhasználási jog értékesítése pedig a befektetők számára is vonzó lehet.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala közölte, hogy a szellemi tulajdon bejelentését akár teljes mértékben lehet költségvetési, vagy uniós támogatásokból finanszírozni. Védjegyoltalom birtokában adókedvezmények is igénybe vehetők. A magyarországi vállalkozásokat a hivatal segíti a lehetőségek kiválasztásában, IP-Hősök címen kampányukat pedig tapasztalt, szellemi tulajdonjog érvényesítésében tudatos vállalkozások segítik márkanagykövetként.

Lemezcentrum Kft.Bodrogközi Nonprofit biztosítóFer-ErSzilvási Építők Kft.EtiveraCemolkerStarfol pluszPetraplast Kft.Zephyr Kft.Murár DrótHalas TűzvédelemRogemano SeedsOvermatic Kft.SZTEWirax Kft.KevefémAgria BiztosításVarga AkkuEgerkas Kft.Termo Kft.Bánfi Kft.Lani ÉpítőMetalconstructIlinoxIntegrál-Bau3commCívisagroBozsity Faforgács
PRINT LAPOK