Köztér
Van pénz beruházásokra
2024. February 22.
A Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület Gazdanapi fórumot tartott a hétvégén, melyen Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese az agráriumnak szánt forrásokról is beszélt.

Szerinte a magyar kormány elismeri a hazai agrárium jelentőségét, amit az is bizonyít: az idén is biztosítottak az agrártámogatások, amelyek jelentős lendületet adnak a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlődésének. Mint mondta, 2023-ban új rekordot könyvelhettünk el, ugyanis tavaly a sikeresen igényelt és kifizetett agrártámogatások mértéke meghaladta az 1.300 milliárd forintot.

Csongrád-Csanád vármegyére vonatkozóan a kötelezettségvállalások összértéke a vidékfejlesztési programban meghirdetett felhívások tekintetében megközelítette a 190 milliárd forintot, a támogatott kérelmekre kifizetett összeg pedig meghaladta a 108 milliárdot.

Csongrád-Csanád vármegye zászlóshajója a hajtatott zöldségtermesztésnek. A vármegye részesedése az országos termésmennyiséghez viszonyítva padlizsánból 39,5 százalék, sárgarépából 38,9 százalék, zöldpaprikából 26,7 százalék, paradicsomból 25,5 százalék, uborkából pedig 24,5 százalék volt 2022-ben. Országos viszonylatban is kiemelkedő jelentőségű még a burgonya, amelyet 1782 hektáron 1144 gazdálkodó termelt.

Farkas Sándor meghatározónak tartja a versenyképességet és a hatékonyságot növelő beruházások támogatását, hiszen szerinte reagálni kell az ukrán mezőgazdasági termékek okozta új kihívásokra. Elmondta: az agrártámogatások területén a vidékfejlesztési programot felváltja a KAP Stratégiai Terv. Hazai forráskerete 5.393 milliárd forint, amelyből a vidékfejlesztés, azaz a KAP II. pillére 2.895 milliárd forintnyit tesz ki. Ennek a forrásnak az ésszerű felhasználásától 2027-ig a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar további fejlődését várják. A vidékfejlesztési források 52 százaléka, vagyis közel 1.500 milliárd forint jut gazdaságfejlesztésre, mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházásokra.

A pályázati felhívásokról elmondta, hogy tavasszal várható a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások első csomagja, ugyancsak tavaszra tervezik azokat az ökológiai szempontból fontos földhasználat-váltást segítő támogatásainkat elindítani, amelyekhez később többéves fenntartási támogatás igénybevételének lehetősége is megnyílik. A nyárra készülhet el a generációváltást segítő felhíváscsomag, míg az őszre várhatók a vidékfejlesztési pályázati konstrukciók.

Mindezek mellett az év végére egy újabb beruházási pályázati csomag meghirdetését időzítik, amely a precíziós gazdálkodást vagy éppen a terménytisztítás, -szárítás technológiai megújulását segíti.


Agroforte GrainHajdú László diófa banner - törölhetőCincillaGordius Solution tenderIvóvíz6Fórum Plussz Kft,Szalkai és TársaDerulaDPMG Zrt.VC 999 05.02.Atukavíz2Magyar Pékség Kft.Agrologica 04.17.Szilágyi HűtőMáté Metál 04.17.Atukavíz3Charlie HűtőMagyar Kukorica Klub banner - törölhetőOrbán KályhaHotel Hunor - törölhetőCincilla2Formula GPSzamos AblakPályázat Európa Kft.Agro NatúrtápAtukavíz1 05.01.-igGyümölcsgépHorváth és Huszár
PRINT LAPOK