Kult
Változatos előadásokban áll színpadra
2024. April 06.
Öt bemutatója van ebben az évadban Horváth Viktornak, emellett az előzőből is jöttek át színdarabok, amelyekben színpadra lép. A Bolha a fülbe, Az öreg hölgy látogatása és a Don Juan már a Móricz Zsigmond Színház sikerdarabjai, most próbálja a Nők az idegösszeomlás szélén címűt, majd jön az Anconai szerelmesek.

Vígjáték, dráma, musical – szórakoztató, vívódó, negatív, félszeg és daloskedvű figurákat formál meg a nyíregyházi színművész, aki a következő évadban is változatos előadásokban állhat színpadra. Kováts Dénes interjúja.

Úgy hiszem, panaszra nem lehet különösebb okod az előadásokat és a szerepeket illetően, hiszen változatosak. A Bolha a fülbe klasszikus vígjáték, melyben még az alsónadrágodat is megmutatod…
Nagyon szeretem játszani, igazán szórakoztató az általam megformált figura éppúgy, mint az előadás! Próbálni egy kicsit guzmisabb volt technikailag (nehezen végrehajtható, nehezen kivitelezhető – K.D.), lévén sokszereplős és mozgalmas, az egyik ajtón kimegy valaki, a másikon abban a pillanatban bejön egy új szereplő. Minden mozzanat precízen kiszámolva, prózai darab létére komolyan megkoreografálva – ez adja meg ritmusát, lüktetését, vígjátéki hangulatát, ettől lesznek komikusak az adott pillanatok és helyzetek. Az ilyen rövid megjelenéskor nincs arra időnk, hogy úgy építsük fel a szerep ívét, mintha csak egyet és hosszan játszanánk, ez is adja nehézségét. Mint egy filmforgatáson: ahogy belépünk a színre, azonnal száz százalékon kell lenni minden esetben.

A Bolha a fülbe c. előadásban Illyés Ákossal

Gyakran látunk vígjátékokban, a londinertől kezdve Romain Tournel szerepéig. Közel áll hozzád a műfaj?
Igen. Azért tud jó lenni egy színész számára, mert a reakciók azonnal megjelennek, egy-egy (vagy több) felnevetés, beletapsolás formájában.

Egészen más a visszhang például a Kurázsi mamában. Ott talán először láthattunk téged drámai szerepben, melyben emlékezetes alakítást nyújtottál.  
Valóban, a drámai jelenetek másfajta reakciókkal járnak. Ha sikeresek, a kés megáll a levegőben, tapintható a feszültség, ez jelzi az elért hatást. A vígjáték azonnal nézői reakcióiban viszont rögtön tud lubickolni a színész. Ugyanakkor nagy ajándék volt nekem Kurázsi mama fiának, Fejőnek a szerepe, érettebbé, magabiztosabbá tett, hálás vagyok érte.

A Kurázsi mama c. előadásban

Ne hallgassuk el az alsónadrágodat!
Kollégák is kérdezték, nem érzem-e magam feszélyezve, amikor alsónadrágban rohangálok a színpadon. Igazából nem, hiszen ott számomra teljesen megszűnik a világ, csak az előadás létezik, bele sem gondolok, hogy tele a nézőtér. Ilyenkor az ember a saját dolgára koncentrál. Szerintem nagyon fontos – legyen szó bármilyen helyzetről ­– hogy ne kívülről lássam magam, a színpadra kell figyelnem, a szerepre és a kollégákra. Ilyenkor már kevésbé számít, milyen ruha van rajtam. Felül például mindeközben ing és nyakkendő… Egy meztelen jelenet persze bizonyára feszélyezne.

A Don Juan remek előadás, melyben több alakot is megformálsz.
Don Alonso és Don Garcia a főbb szerepeim, emellett tagja vagyok a násznépnek, szobor a szoborcsarnokban, roma muzsikus, sőt, bandita is, aki rátámad Don Juanra.

Sokszor kell átöltöznöd.
Igen. Vannak olyan jelenetek, amelyeknél több időbe telik a gyors öltözés a színpad takarásában, mint amennyi időt a színpadon eltöltök. Ha minden egyes ruhadarabot összeadok, akkor negyvenvalahányat veszek fel és le az előadás során.

A vívó jelenet nagyon látványos: kívülről veszélyesnek, s persze élethűnek látszik. Sokat gyakoroltátok?
Igen, sokat, hiszen nagyon nagy koncentrációt igényel. Olyan tőrökkel vívunk, amilyennel az olimpián a versenyzők. A különbség, hogy ők védőruhában teszik, mi pedig jelmezekben, s az arcunk is teljesen szabadon van. Éppen ezért nagyon kell figyelni és vigyázni egymásra. Úgy lehetünk hitelesek, ha gyorsak vagyunk, életszerűen vívunk. Jól hallható, amikor összecsapunk, vagy suhintunk a fegyverrel. Nagyidai Gergő vívott, a kaszkadőr iskolákban tanulta, így sokat tudott segíteni, mert bár volt vívás órám, ott nem mentünk bele a részletekbe olyan mélységig, mint vele. Megtanította az alapállást, a kiszúrást, megpróbáltam elsajátítani a fortélyokat, mintha profin vívnék. A színdarabban ugyanis én tanítom meg őt, Don Juant vívni.

Hozzád milyen visszajelzések jutottak el a Don Juanról?
Nagyon jók. Jómagam próbálok előadásról előadásra fejlődni benne. Negatív szereplőt játszom, aljasabb, sötétebb figurát. Nem mindegy az sem, milyen hangon szólal meg ez a karakter, igyekszem mélyebb hangszínt megütni, és azon beszélni végig, amiben benne van ez a hátulról jövő, sunyi aljasság. A közönségen túl igazán jó visszajelzéseket kaptam a dramaturgunktól is. Sediánszky Nóra többször megnézte az előadást, és elmondta: szépen fejlődik az alakításom, tetszik neki, amit csinálok. Örülök a visszajelzésnek, ami jelzi: sikerült azt az utat megtalálni ehhez a karakterhez, amit ő és Horváth Illés rendező megálmodott.

A Don Juan c. előadásban Nagyidai Gergővel

Nem kevered össze, hogy éppen kit játszol a színpadon?
Nem. De segít a jelmez is, amit éppen magamra veszek.

Az Öreg hölgy látogatása is a kiemelkedő előadások közé tartozik, közeli érintettje vagy a drámának.
Én játszom Ill, a férfi főszereplő fiát, akit végig erős zaklatottság jellemez. A falu lakói óriási lehetőséghez jutnak, rengeteg pénzt kaphatnak Clairetől, az öreg hölgytől, annyit, amennyit a lakosság együttesen sem látott, ezáltal kiléphetnének a nyomorból. Vívódnak, hiszen ehhez meg kell ölni az apámat. Valamilyen módon én is részese kell, hogy legyek ennek a folyamatnak, egyfolytában azon harcolok magammal, melyik úton induljak el: a pénzt és a sikert, a gazdagságot válasszam, a kiutat ebből a reménytelen életből, vagy pedig vállaljam fel, hogy nem fordulok az apám ellen.

Drámai helyzet. Az egész falu áll veled szemben, ha apád mellé állsz.
Mindenki a pénzt akarja. Azért is, mert Claire révén folyamatosan csepegtetnek mindenféle ajándékot: új cipőt kapunk, fegyvereket… És a tudatot: tudjuk, hogy kaptuk, s előbb vagy utóbb, adni kell valamit cserébe.

Nagyon szerettük próbálni és játszani is Az öreg hölgy látogatását. Mindenki, a mellékszereplők is. Remek érzés részesének lenni, mert igazán jó előadás született. Élmény Keresztes Attilával dolgozni.

A Kurázsi mamát is ő rendezte.
Amikor először találkoztam vele a Kurázsi mama kapcsán, az lett az eredménye, hogy a próbafolyamat áttörést hozott az életembe, mert amióta eljátszottam Fejőt, azóta Attilának köszönhetően teljesen mást gondolok a színészetről, mint korábban. A belefektetett munkám minősége és miliője, s ahogy azóta működöm a próbákon és előadásokon, egészen más lett. Nagyon szerencsés számomra a vele való találkozás.

Egyfajta kurzus és szemlélettágítás is…
Azelőtt nem kaptam arra lehetőséget, hogy ilyen karaktert játszhassak el. Fejő szerepe jó volt és örömteli, mert meg tudtam mutatni a drámaibb énemet, képességemet is. Azt hiszem sikerült, s ennek további jó szerepeket köszönhetek.

Április 26-án újabb bemutató: Nők az idegösszeomlás szélén. Ebben is valakinek a fiát játszod. Ki ő?
Carlos egy erősen frusztrált fiatal srác, körülbelül annyi idős, mint én. Az édesanyja nevelte fel, az édesapját nem is ismerni, nagyon keveset tud róla. Talán éppen ezért lett belőle szűzies életet élő, túlságosan óvott-féltett, burokban felnőtt fiatalember, aki az édesanyja szoknyája mellett van biztonságban. Eközben nem veszi észre az anyja, hogy ezzel árt a legtöbbet gyermekének. Egyetlen példa: Carlos esküvő előtt áll, és már attól teljesen lefő, ha tánc közben megfogja a menyasszonya kezét vagy derekát. Egy fura srácot kell elképzelni, aki ugyanakkor aranyos figura, nagyon szerethető színfoltja az előadásnak.

Nem láttam Pedro Almodóvár nagysikerű filmjét, amely a Nők a teljes idegösszeomlás szélén címet viselte, de úgy tudom, ez az alapja a nyíregyházi előadásnak, mégpedig a musical műfajában.
Én sem láttam még a filmet, de Tárnoki Márk rendező javasolta, tegyem meg, lehet onnan is gondolatokat, ötleteket szerezni ahhoz, hogyan építsem fel a karakteremet. Sokszor előfordul, hogy kifejezetten kérik, ne nézzük meg a filmes előzményt, ezúttal más a helyzet. Úgy gondolom, nagyon jól szórakoznak majd nézőink ezen a színdarabon. Sok hölgy magára ismerhet majd, látva a színpadon megjelenő problémákat, helyzeteket, konfliktusokat és megoldásokat (még ha felnagyítva is), ezért lesz számukra szórakoztató.

Olyan drámaian, mint a Teljesen idegenekben vagy a Családi játszmákban? Szembesítésre, tükör-állításra számíthatunk?
Hasonlóan akár, mint a Teljesen idegenekben. Ott is megvolt a humor még a drámai pillanatokban is. A mérleg mindkét serpenyőjébe kerül valami: ott lesz a vígjátéki része és a drámai is. Mint a hullámvasúton, egyszer legyen fent, egyszer lent, olykor hirtelen váltásokkal. Előre láthatólag meghozza a sikert ez az előadás is.

Az Anconai szerelmesek az utolsó bemutatód. Mekkora kihívás számodra a darab, benne Luigi del Soro szerepe? A vándormuzsikust egykoron Mészáros Árpád Zsolt játszotta.
Nagyon örültem, persze óhatatlanul felvetődött bennem, vajon milyen lesz a nézők reakciója. Az Anconai szerelmesek mind a mai napig közkedvelt kultuszdarab Nyíregyházán, megélt vagy 150-160 előadást és másfél évtizedet. Sikere a remek slágerek mellett a szereplőknek volt köszönhető, Egyed Attilától Puskás Tivadaron át Horváth Margitig. Én egyszer láttam a szabadtérin, s azt érzékeltem, a nézők nem foglalkoztak a színészek korával, hogy illik-e hozzájuk bő évtized után is a karakter, hanem annak örültek, hogy őket látják még mindig a színpadon. Én is nagyon szerettem, szórakoztató volt, látszott, hogy óriási munkát tettek bele. Ez, és a sok „kikacsintás” kifejezetten tetszett mindenkinek, jól állt az előadásnak.

Kíváncsian várom a mostani felújításra érkező visszajelzéseket, s hiszem, hogy meg tudjuk ugrani a kellő szintet, hiszen nekünk is jó lesz majd játszani az Anconai szerelmeseket. Úgy gondolom, a mostani társulatot is szeretik nézőink, remélhetőleg ugyanúgy sikeresek leszünk, mint elődeink.

Következő évad mit hoz számodra?
Az előjelek szerint nagyon jó évadom lesz, változatos előadásokban állhatok színpadra, újabb és újabb karaktereket fogok megformálni…

Fotók: A Móricz Zsigmond Színház archívumából

 

 

 

 

DPMG Zrt.Mizse-Plast3commRollspedDerula 05.28.VC 999 05.28.Berek-VízPolgári BankNektárplastPályázat Európa Kft.Med-PlastCharlie HűtőMáté-MetálMagyar Kukorica Klub banner - törölhetőDigitas Kft.Hotel Hunor - törölhetőSteel ManufacturingErforg-AimGB TradeBorda Gépipari Kft.MAPEI 05.20.Titan ContainersAgro NatúrtápDamisol Kft.Samu GazdaboltMetall KraftAgroforte GrainSzilágyi Hűtő
PRINT LAPOK