Pályázatok
Újabb lehetőség szőlészeknek, borászoknak
2026. January 12.
A magyar bor nemzeti identitásunk része, hozzátartozik a kultúránkhoz, ezért az ágazat támogatása, a termékek piaci pozícióinak erősítése kiemelt feladata az agrártárcának. Új pályázatok jönnek.

Erről is beszélt Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára Marcaliban, a Somogy vármegyei gazdáknak rendezett fórumon, ahol emlékeztetett arra: a kormányzat egy hét elemből álló országos akciótervet fogadott el 2025 őszén az aranyszínű sárgaság visszaszorítása érdekében. A program részei a fertőzéssel érintett ültetvények intenzív felderítése, a laboratóriumi kapacitások növelése, egy országos növényvédőszeres védekezési program, ennek kapcsán pedig az elérhető növényvédőszerek körének bővítése.

A szaporítóanyag-ellenőrzés kiemelt feladata a hatóságoknak, a fertőzött és a veszélyt jelentő, elhagyott ültetvények a hegyközségi rendszer koordinálása mellett kivágásra kerülnek.

Az idei évben megjelenő, az ágazatot érintő új pályázatokról szólva elmondta: 2026 első negyedévében innovációra és szakmaközi szolgáltatásokra - köztük tanácsadásra, piaci ismeretek oktatására, valamint borturisztikához kapcsolódóan lehet támogatást igényelni. A generációváltás ösztönzése a szőlő- borágazatban is szempont, ezért ez a jogcím még idén pályázható: a támogatás üzemmérettől függően, 4 és 20 millió forint között igényelhető.


Hajdú Solar 01.29.Ódor 01.30.Agrováció 01.30.Ganz Szentes 01.29.Agro-Filter 01.29.Vantrix 01.30.SZTE (Agrármodernizációs...) 01.29.Mizse-Plast 01.29.Start 2003 Bt. 01.29.Hotel Hunor 01.29.Ferropán 01.30.Átrium Aqua 01.29.Soproni Egyetem 01.29.Stoleberg 01.29.Kobell Ker 01.30.Gumiflex 01.29.TOP NRG 01.29.Aquaseal 01.29.Er-Vo 01.30.Kor3000 01.30.Innovatív Napelem 01.29.SGS 02.04.
PRINT LAPOK