Az Environmental Research Letters című folyóiratban jelent meg egy tanulmány, amely szerint a banánhoz hasonló növény akár százmilliónál is több embert lenne képes táplálni a globális felmelegedés korában. Az enset (Ensete ventricosum) nevű növény, amelyet etióp vagy „hamis banán” néven is emlegetnek, Etiópián kívül szinte ismeretlen, azonban az afrikai országban húszmillió ember tápláléka. A növény banánszerű termése nem ehető, de a keményítő tartalmú szárak és gyökerek erjeszthetők, kása és kenyér készítésére használhatók.
A kutatók véleménye szerint a növény a jelenlegihez képest sokkal nagyobb területen lenne termeszthető Afrikában, hiszen az enset vadon élő rokonai, amelyeket emberi fogyasztásra nem tartanak alkalmasnak, egészen a kontinens déli részéig elterjedtek.
Modellezés és mezőgazdasági felmérések segítségével vetítették előre a kutatók, hogy az enset a következő negyven évben potenciálisan akár százmillió embert táplálhatna. Egyúttal az élelmezésbiztonságot is növelné olyan afrikai országokban, mint Kenya, Uganda és Ruanda.
A Kew-i Királyi Botanikus Kertek egyik kutatója egyetértett abban, hogy az enset jól jöhet szűkös időkben az élelmezésbiztonság növelésében, szerinte a növényt néhány szokatlan tulajdonsága teszi különlegessé, ugyanis bármikor elültethető, bármikor betakarítható és évelő, ezért hívják az éhezés elleni fának.
Az előrejelzések szerint a klímaváltozás komolyan befolyásolja az alapvető élelmiszernövények terméshozamát és eloszlását Afrikában és más kontinenseken is. Ezért egyre nő az érdeklődés a táplálékot nyújtó új növények iránt, mivel az emberiség jelenleg néhány alapvető növénytől függ, az elfogyasztott kalóriák közel fele ugyanis három növényhez köthető: a rizshez, a búzához és a kukoricához.
Címlap fotó: Janet Davis



























