Kevesebb importtakarmány-függés, erősebb válságkezelés és versenyképesebb állattartás: ezek köré szerveződik az Európai Bizottság új állattenyésztési stratégiája. A hozzá kapcsolódó fehérje-akcióterv azt jelzi, hogy az unió nemcsak az állattartó telepeket, hanem a takarmányalapokat is stratégiai kérdésként kezeli.

Ez a magyar gazdálkodóknak sem távoli brüsszeli szakpolitika. Az állattenyésztés költségeit, beruházásait és piaci mozgásterét ma egyszerre befolyásolja a takarmányár, az állategészségügyi kockázat, a klímaalkalmazkodás, az állatjóléti elvárás és az importfüggőség. A mostani stratégia éppen ezeket a pontokat rendezi közös irányba.

Miért most került elő? Mert az Európai Bizottság szerint az állattenyésztés több oldalról nyomás alatt van. Egyes ágazatokban 2005 óta csökkent az állatlétszám, miközben a termelők piaci ingadozással, klímaváltozással, állatbetegségekkel és növekvő termelési költségekkel dolgoznak.

Külön hangsúlyt kap a nagy fehérjetartalmú takarmányok importfüggősége. Ez nemcsak árkérdés: a Bizottság szerint a külső beszerzés a takarmányláncot piaci és geopolitikai sokkoknak is kiteszi.

A stratégia első iránya a válságállóság. Ide tartozik egy állattenyésztési kockázatkezelési pénzügyi rendszer kidolgozása, az állatbetegségek megelőzésének és felszámolásának finanszírozása, valamint a digitális technológiák használata az állategészségügyben és az állatjólétben.

A második a versenyképesség. Az unió a fenntarthatósági és állatjóléti beruházások finanszírozási hiányát, az európai állati termékek külpiaci megjelenítését és az importtal kapcsolatos kölcsönösségi feltételeket is napirenden tartaná.

A harmadik a fenntarthatóbb termelés. A Bizottság közös módszertant tervez az állattartó gazdaságok kibocsátásának mérésére, és olyan eszközöket ígér, amelyek a klíma-, környezetvédelmi és állatjóléti megoldásokat viszik közelebb a termelőkhöz.

A negyedik a térségi sokféleség elismerése. Ez azoknak a régióknak lehet fontos, ahol az állattartás nemcsak termelés, hanem tájhasználat, helyi gazdaság és vidéki megtartóerő is.

Az ötödik a minőség és a fogyasztói bizalom erősítése. Ebben az európai eredet, a termelési módok jelölése és a piaci megkülönböztetés kap szerepet.

A stratégia mellé fehérje-akcióterv is társul. Ennek célja, hogy ellenállóbb, önállóbb és fenntarthatóbb legyen az uniós fehérjerendszer.

A terv az olajos- és fehérjenövények európai termelésének növelésével számol. Ez csökkentheti a stratégiai függőséget, erősítheti az élelmezésbiztonságot, és új piaci lehetőségeket adhat a gazdálkodóknak. Magyar szempontból ez azért fontos, mert a takarmánybázis nemcsak az állattartók ügye: a szántóföldi növénytermesztők számára is jelezhet jövőbeli keresleti irányokat.

A stratégia nem azonnali szabályváltozás, inkább olyan keret, amely a következő évek állattenyésztési döntéseit befolyásolhatja. A végrehajtás az uniós intézmények, a tagállamok és az ágazati szereplők közös munkáját igényli.

A gazdaságok szintjén a lényeg az, hogy az állattenyésztés jövőjéről egyre kevésbé lehet csak termelési oldalról gondolkodni. A takarmányfüggés, az állategészségügy, a beruházási kényszer, a kibocsátásmérés és a fogyasztói bizalom együtt formálhatja azt a pályát, amelyhez az európai és benne a magyar állattartóknak alkalmazkodniuk kell.