Élelmiszer
Új helyszínen a Nébih Farm
2024. December 28.
Decembertől megnyitotta kapuját a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megújult Nébih Farm, avagy a tej útja című installációja a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A látogatók egy élethű tehén és borja segítségével, interaktív módon ismerkedhetnek meg a tejtermelés legfontosabb tudnivalóival.

Az installációt a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének és a Nébih Oktatási Programjának edukatív plakátjai színesítik.

Új helyszínen, megújult tartalommal nyílt meg a Nébih szemléletformáló eszköztárának egyik legkedveltebb eleme a Nébih Farm, mely a kisiskolás korosztály számára mutatja be a tej „útját” a farmtól az asztalig. A látogatók megismerhetik a folyamathoz kapcsolódó legfontosabb élelmiszerbiztonsági tudnivalókat, valamint a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének közreműködése révén az OKOSTÁNYÉR® táplálkozási ajánlásról, ezen belül pedig a tej és tejtermékek étkezésünkben betöltött szerepéről is átfogó képet kapnak. 

Az élményközpontú látogatás során a gyerekek megtudják, hogyan kerül a tej a poharukba, milyen típusú tejeket kaphatnak a boltokban, de azt is láthatják, hogy milyen gabonákat esznek a tehenek. A Farmon lehetőség nyílik a tehénfejésre is: a vállalkozó szelleműek saját maguk győződhetnek meg arról, hogy a fejés nem is olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. 

A Mezőgazdasági Múzeumba látogató iskolás csoportok – előzetes bejelentkezés alapján – interaktív tanórán is részt vehetnek a Nébih Oktatási Program szakemberei segítségével. A foglalkozáson játékos formában nyerhetnek bepillantást az élelmiszerlánc különböző területeibe, továbbá megismerkedhetnek az alapvető élelmiszerbiztonsági szabályok mellett a tudatos élelmiszerfogyasztás elveivel is. Az önállóan érkező csoportok pedagógusait a Nébih Oktatási Program weboldalán elérhető óravázlat és prezentáció segíti a téma bemutatásában, feldolgozásában.

A Nébih Farm további fontos eleme az a rövid oktatófilm, amely bemutatja a tejtermelés folyamatának lépéseit, a tehén fejésétől kezdve a tej csomagolásán keresztül egészen a boltokba kerüléséig. Az érdeklődők megtudhatják, hogyan biztosítják a szakemberek a tej minőségét és biztonságát, valamint megismerkedhetnek a modern tejfeldolgozási technológiákkal. 
A Nébih Farm a Magyar Mezőgazdasági Múzeum állandó kiállításaira vásárolt belépőjeggyel látogatható.


Mapei 06.02.Otis Bt. 05.21.Zambelli Colorferr Kft. 05.21.Ambrus Acél 05.21.Partner Doors 05.21.Mizse Plast 05.21.Gemenc Bau 05.21.Szalkai Légtechnika 05.21Agroforte Grain 05.21.Cad-Server 05.21.MEVA-HU 05.21.Innováció és Projekt Kft. 05.21.Pólus 2001 05.21Faber és Társai 05.21.Elektro Nobilis 05.21.Samu Gazdabolt Kft. 05.21Contireg 05.21.Polgári Bank 05.21.De-Ba 05.21.Dosan 05.21.Németh Csomagolástechnika 05.21.Autent Solution 05.21.Gomép 05.21.Nektárplast 05.21.Modinvest 05.21.KK Grain 05.21.GB Trade 05.21.
PRINT LAPOK