Növény
Új fejlesztésű közegek a balkonládás termesztéshez
2021. August 03.
A balkonládás termesztés mára nemcsak a városi kertészkedés sajátja, a családiházak körül éppúgy jelentősnek mondható a konténerben való termelés, mint a teraszokon, erkélyeken való növénynevelés.

Mégis a közeghasználat során elsősorban a kis- és nagyvárosokban élők jelentik a nagyobb felvevőpiacot. Ez egy mindig változó, de jelentős számú vevőkör, akik már kora tavasztól késő őszig folyamatosan igénylik a termesztéshez szükséges inputanyagokat, így a közegek helyes ismerete és a fejlesztési célok meghatározása aktuális lehet az év bármely szakaszában.

A földkeverékek (illetve közegek) alapját képező, nagy mennyiségben jelen lévő anyagok (pl. kertiföldek, komposztok, tőzegek) sok kritériumnak kell, hogy megfeleljenek. Ezek közül a közegek porozitása, kötöttsége, vízkapacitása és szerkezet-tartóssága rendkívül meghatározók. Azonban e fizikai tulajdonságok mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni a tápanyagtartalmukat sem. A legjobb tulajdonságokkal rendelkező alapanyagok azonban drágábbak, mivel a keverékek összetevői közt olyanok is szerepelhetnek, melyek hazánkban nem, vagy nehezen elérhetőek.

A közegek alapját általában valamilyen tőzeg biztosítja, mely származását tekintve alapvetően kétféle lehet: síkláp, vagy felláp tőzeg. A síkláp tőzeg általában olcsóbb, hazánkban is elérhető, tápanyagban és szervesanyagban gazdagabb, azonban a szerkezettartóssága nem megfelelő. A felláp tőzegek hazánkban nem kitermelhetők, ezért belőlük exportra szorulunk, így ez az alapanyag drágább. A tápanyagtartalma alacsony, ugyanakkor szerkezettartó képessége megfelelőbb.

A tőzeg helyettesítésére utóbbi időben a kókuszrostot kezdték el alkalmazni, ám ez a megújuló hulladékanyag nem hazánkban jön létre, így a szállítási költségek az alapanyagárban jelentkeznek. A szerkezettartóssága kiváló, megfelelő pH és sótartalom beállítását követően kertészeti célra alkalmazható, teljesen lebomló közeganyag.

A kertészeti talajok alapanyagként való használatakor pH-juk mellett azok agyagfrakciója lesz meghatározó, mivel ez utóbbi a végtermék kötöttségét befolyásolja, ugyanakkor a talajok porózusságára is hatással lesz, végsősoron pedig a víztartóképességre. A túl nagy agyagmennyiség egy közegben ugyan pozitívan befolyásolná a víztartó-képességet, ugyanakkor a betömörödés veszélye is jobban fennáll. A túl porózus közegek pedig a vízfelvételre lesznek negatív hatással, ezek általában könnyen eliszapolódnak, és a szerkezetük sem elég tartós.

Az agyagos kerti földeket (számos esetben réti jellegű talajok) komposzttal helyettesítik, ám a komposztok alapanyagául alkalmazott szerves hulladékanyagok befolyással lesznek a pH-ra, illetve extrém esetben akár komoly gyommag-, vagy nehézfémtartalommal is rendelkeznek. Összességében a kizárólag olcsó alapanyagokból összeállított termékek ára ugyan alacsonyabb lesz, de a minőségük sokszor silány árut takar.

Az utóbbi időben az adalékanyagok közül azok terjedtek el jobban, melyek tápanyagban dúsítják a közeget (pl. növényi eredetű vagy istállótrágya komposztok kerülnek az alapanyaghoz), illetve a közeg fizikai tulajdonságát javítják. Utóbbihoz kapcsolódóan a víztartó-képességet fokozó adalékok egyik típusát vizsgálta a Florasca Környezetgazdálkodási Kft, a Szent István Egyetem Zöldség- és Gombatermesztési, illetve a Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszéke közös munkájában. A kísérletekben többek között paradicsom, fejessaláta, illetve csüngő petúnia szerepelt.

A kiskereskedelemben kapható, dísznövények ültetésére ajánlott földkeverékek gyakori hibája a tömörödés, különösen az első öntözés után. Két öntözés között egyesek könnyen kiszáradnak, majd nehezen nedvesednek újra. Mindkét problémára kínál megoldást a kísérletek eredményéül létrehozott két új termék, melyek egy új, finn fejlesztésű adalék anyagot, az ún. BRT Evergreen-t tartalmazzák. A BRT Evergreen könnyű, fehér por, mely tömege 90%-ának megfelelő vizet és benne oldott tápanyagokat képes megkötni, majd a növényeknek továbbadni, ezért az öntözés gyakorisága csökkenthető. A BRT tartalmú földkeverék kissé szürkés színű, laza állagú, gazdag nitrogénben és foszforban, mely a kísérletek során 10%, 20% és 30%-os koncentrációban volt jelen a Florasca bio-marhatrágyaföld mellett.

Zöldségtermesztésben a palántaneveléskor a kelési intenzitás eredményeinél tapasztaltuk, hogy mindkét növénynél gyorsabb volt a kelés ott, ahol magasabb (20%, vagy 30%) volt a BRT Evergreen a közegben. A növények magasabbá váltak az adalékanyag 20%, vagy 30%-os koncentrációja esetén (főleg paradicsompalántáknál), emellett a levelek erőteljesebben zöldek voltak, és ezzel párhuzamosan a SPAD-ban mért klorofill-tartalom értékek is megnőttek.

A termések beltartalma esetében általában komoly eltéréseket nem tapasztaltunk, ugyanakkor a cukortartalomnál mindkét közegnél a BRT Evergreen 20%-os koncentráció adta a legmagasabb értéket, és a sav-cukor arány tekintetében is e kezeléseknél kaptuk a magasabb arányszámokat (vagyis e kezelés paradicsomjai voltak a legédesebb ízűek).

Összességében tekintve a növények termesztésekor a Florasca közeg és a BRT Evergreen használata semmilyen negatív hatással nem járt, ugyanakkor kiemelendő, hogy a fejes saláta fejméretének enyhe növekedése, és a paradicsom termések cukortartalmának emelkedése mutatja a közegek termesztésre gyakorolt jó tulajdonságát.

Emellett kizárólag palánták előállításakor számíthatunk az optimális kelési arányra, és a gyorsabb csírázásra. További pozitív hatás volt, hogy a növények foszforfelvétele is hatékonyabbá vált, mely a jobb begyökerezést teszi lehetővé, de a megfelelő nitrogéngazdálkodáshoz is elengedhetetlen (utóbbit jól mutatta a magasabb színanyagtartalom mindkét zöldségnövény palántáinál).

A dísznövény-vizsgálathoz az egyik legnépszerűbb balkonnövényt, a csüngő petúnia Sweetunia Hot Pink Touch fajtáját választottuk. Kontrollnak az Oázis Kertészeti Kft saját földkeverékét, az általános virágföldet használtuk, amelybe a fenti arányokban szintén kevertünk BRT Evergreen-t. Az adalékot nem tartalmazó virágföldeket tekintettük kontrollnak. A BRT Evergreen vízszolgáltató hatását egy szintén kereskedelemben kapható termékkel, a Kwizda által forgalmazott DCM Aquaperla® adalékkal teszteltük. Az Aquaperla szintén víztartó és –szolgáltató adalék, mely a gyártó szerint saját súlyának 5-600-szorosát képes felvenni vízből, majd a növényeknek leadni. Ebből a termékből a gyártó által ajánlott 2 g/l mennyiséget adtuk a földkeverékekhez. Minden kezeléshez 30-30 db petúnia gyökeres dugványt ültettünk be 12 cm átmérőjű cserepekbe, majd üvegházban neveltük eladható méretű, bokros, virágos állapotig.

A BRT adalékanyagot 30 %-os mennyiségben keverve szignifikánsan pozitív hatású volt a növények átmérőjére és a kialakult bimbószámra. A petúnia virágszáma a 10%-os és 30%-os koncentráció esetében ugrott meg jelentősen, illetve az adalékanyag alkalmazása a virág méretében nem okozott statisztikailag igazolható eltérést egyik kezelés esetében sem, az átlag értékek 4,94 és 5,01 cm között változtak.

A zöldség és dísznövényes kísérleti területeken némileg eltérő végeredmények születtek, ugyanis az adalékanyagban található tápelemek nem ugyanolyan mértékben változtatták meg a növények fejlődését, ugyanakkor elmondható, hogy a BRT Evergreen növelésével a legtöbb paraméternél pozitívan befolyásoltuk az eredményeket, illetve negatív változással ezeknél az eseteknél nem találkoztunk.

A balkonládás termesztés egyik előnye, hogy a növények karnyújtásnyira vannak a termesztőtől, ugyanakkor ezekkel az adalékanyagokkal elkerülhető a több napos távollétek esetén kialakuló száraz időszakok okozta vízhiányos állapot, a növények pedig nem csak könnyebben túlélnek, de az adalékanyagban található tápelemek révén jobban is fejlődhetnek.

Pap Zoltán – Tillyné Mándy Andrea

Németh Csomagolás 03.31.Best Gáz 04.16.Heizer 04.16.Pásztor és Társai 04.16.Fermy 2000 04.16.Csepel 04.16.AgriDron 04.16.Faber és Társa 04.16.SGS 04.28.Szuro Trade 04.15.Traktorbolt 04.16.Meta Vasipari 04.16.Hód Fürdő 04.16.Tolcsva Bor 04.16.Silk Group 04.16.Gemenc Bau 04.16.Hotel Hunor
PRINT LAPOK