Rövid tengerparti nyaralása közben sikerült telefonvégre kapni a közismert színművészt - Kováts Dénes interjúja.

Úgy gondolom, jó lehet most Járai Máténak lenni. Két rangos elismerést kaptál Kecskeméten; több színházban és darabban játszol nyáron is; aktív közreműködője, játékvezetője vagy az Activity tévéműsornak…
Igazából én soha nem akkor vagyok a legjobban, amikor kívülről úgy tűnik. De mivel most éppen a tengerparton nyaralunk Kírával, a feleségemmel, nem panaszkodom, jól érzem magam. Nagyon változatos évem az idei: elbocsátással és új televíziós műsorral, megjártam a magasságokat és a mélységeket is. Igaz, így negyven felett már hozzászoktam, hogy az élet ilyen: egy jobb időszak után egy rosszabb következik, és fordítva: a mélypontot rendszerint újabb lehetőség követi. Ismerem már ezt a hullámvasutat, pontosan tudom, milyen buktatói és sikerei vannak az élet-utazásnak.

Ami a díjakat illeti, iszonyatosan jól esett mindkettő! Az egyik, a kecskeméti színház Latabár-díja szakmai döntés eredménye; a másik, az Év színésze közönségdíj, amit a Bács-Kiskun vármegyei nézők szavaztak meg. Abból a szempontból is remek évem van, hogy nagyon jó szerepeket játszottam eddig.

A hőstenort miért ajánlod olvasóinknak?
Az, hogy beválogatták a VIDOR Fesztiválra, úgy gondolom, önmagában is minőséget jelent. Valóban fantasztikus darab és előadás, szerzője Ken Ludwig kortárs angol szerző, ő írta a Primadonnákat is, amit már több mint százhetvenszer játszottuk, ez pedig jelentős sikerszéria a szokásos 30-40-nel szemben. A győri színház vezetése anno azért vette elő A hőstenort, hogy pótolja, vagy legalábbis nyomába léphessen a Primadonnáknak. Ez a Covid-időszak okozta nehézségek ellenére sikerült. Mivel az előadás a kisszínpadról átkerült a nagyszínpadra, hogy a bérleteseket kárpótolni tudjuk, és mindenki láthassa, így gyorsabban lementek a bérletes előadások, de azóta is töretlen sikerrel játsszuk. Nem véletlenül, hiszen Ken Ludwig bohózata a londoni West End és a Broadway szenzációs sikere volt, A hőstenor megkapta a legjobb vígjátéknak járó Olivier- és a legjobb darabnak járó Tony-díjat is. Minden benne van, ami egy remek vígjátékhoz kell: félreértés, ármány, csalás… Nagyon-nagyon szeretem játszani, és azt látom, hogy a közönség is kedveli, hiszen az a fajta humora van, amellyel mindenkit meg lehet szólítani. Nem „gatyaletolós” vígjáték, ugyanakkor a bohózati elemei is nevetésre ingerlőek.

A Primadonákkal felléptél már Nyíregyházán, miként a kecskemétiekkel az 1x3 néha 4 című előadással. A hőstenor is sikerre van ítélve?
A Primadonnák már nyolc éve hatalmas siker, legendás győri előadás, az ország minden részéről látni szeretnék. A közönség tartja még mindig életben, lehetetlen levenni a műsorról. A hőstenor is ezt a szériát futhatta volna, ha nincs a pandémia, ennek ellenére azt gondolom, hogy pár évadig biztosan menni fog Győrben. Remélem, hogy Nyíregyházán is közönségkedvenc lesz. Úgy hiszem, a díjak, amelyekkel elismerték, jó cégérei a vígjátéknak. Szerintem elképesztően helyes benne a karakterem. A félszeg titkár nagy utat jár be a színdarab során, hiszen retteg, lámpaláza van, ha a színpad közelébe megy, aztán a sors úgy hozza, hogy be kell ugrania, szerepelnie kell, megmentenie az előadásukat. Az, hogy sikerül-e vagy sem, a Rózsakertben kiderül augusztus harmincadikán.

A nyarad feszes lesz, mert a kecskemétiekkel és a győriekkel is több előadásban és helyszínen lépsz fel. Bírod?
Ezen a nyáron játszom a legtöbbet, bár nem nagyon szoktam ilyenkor produkciókat vállalni, különösen, ha a próbaidőszak is beleesik, hiszen úgy vagyok vele: miként a nyarak száma, ugyanúgy az élet is véges, ki kell pihennem magam a következő évadra. De mivel sokfelé hívták azokat az előadásokat, amelyekben játszom, boldogan mondtam igent a vendégszereplésekre. Óriási sikerrel léptünk fel Mórahalmon, megyünk Nyíregyházára, Szarvasra, Debrecenbe, Szigligetre…

Így legalább nem csak a televízióban látnak, hanem személyesen is van alkalmam találkozni a nézőkkel, nem beszélve arról, hogy a társulat többi tagját is megismerhetik, látják, milyen klassz emberekkel, tehetségekkel játszom együtt. Egyesek negatívan ítélik meg a médiabeli megjelenéseimet, mondván, az igazi színészek a színpadon vagy a filmen mutatják meg magukat. De hála istennek van kölcsönhatása, mert a színházakban pont a médiaszereplések miatt kíváncsiak rám sokan. Örvendetesen gyakran jönnek oda hozzám egy-egy előadás után, hogy eddig csak a tévéből ismertek, s mennyire örülnek, hogy látnak színpadi szerepekben is. Szabad engem bírálni, de amíg valaki nem ismeri, milyen vagyok a teátrumokban, addig nem lehet teljes a rólam alkotott képe. Addig nem ér utálni engem, sem nagyon szeretni, ameddig csak a médiában látnak. Aki a színészetem után bírál, az már egy másik kérdés…

Ez központi téma lesz majd a Bencs Villában, a Többszemközt estünkön, annyi bizonyos… Előzetesen kérdezem: van tabutéma?
Á, dehogy! Sőt! Ha kérhetem, ne is egyeztessük előre a kérdéseket! Már én is várom a találkozást a nyíregyházi közönséggel!

Ha már nyár: mennyi idő jut kikapcsolódásra?
Most éppen a horvát tengerparton, egyik kedvelt helyünkön vagyunk – Portugália helyett, ahová eredetileg készültünk –, mert így az én kezemben van az irányítás. Az én felelősségem, hogy a nyári előadások biztonságban le tudjanak menni, ezért úgy gondoltuk, hogy olyan távolságra megyünk, ahonnan autóval időben és biztosan haza tudunk érni. Itteni élmény, és nagyon jó érzés, hogy az Adrián sok magyar nyaral, egyesek odajönnek hozzánk, beszélgetünk kicsit, én pedig mindenkinek mondom, hogy jöjjön színházba, hiszen például Kecskemétig vagy Győrig jóval rövidebb út eljutni egy jó kis színházi élményért, mint a tengerpartig nyaralni – bár az is csodás dolog.

Van egy nyári rezidenciánk Horányban, egy kis faház, ahol az összes pohárnak, vázának, csészének, a tapétának, gyakorlatilag mindennek története van. Azt szoktam mondani, mi egész nyáron nyaralunk, hiszen májustól szeptemberig az a bázis, az időnk 90%-át ott töltjük. Horvátországból is oda megyünk haza, majd onnan utazom a városokba, ahová a munkám szólít.

Címlapfotó: Járai Máté A hőstenor egyik jelenetében. A kép forrása: a Győri Nemzeti Színház honlapja