Növény
Több műtrágya ára visszaesett
2023. May 22.
Bár a műtrágya összességében még mindig drágább, mint egy éve, néhány termék ára már a tavalyi szintre csökkent az első negyedévben - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet honlapján közzétett összefoglalóban.

A műtrágyaárak 10-40 százalékkal haladták meg a tavalyi szintet 2023 első három hónapjában, de a karbamit alig drágább, mint egy éve, a szuperfoszfát pedig kicsivel még olcsóbb is. A korábbi jelentős drágulás, valamint az ellátási gondok a keresletet szintén visszavetették, a belföldi értékesítés 39 százalékkal mérséklődött egy év alatt. A kereslet változását okozta az is, hogy az EU a talaj és a természetes vizek nitrogén- és a foszforszintjének visszaszorítására törekszik, ezért a termelők új megoldásokat keresnek. Egyre keresettebb például a szerves trágya, de tápanyagpótlás mellett a talajélet fenntartása, a nedvességtartalom biztosítása is felértékelődött.

A növényvédőszerek értékesítése hasonló mértékben, 37 százalékkal esett vissza éves összevetésben. Egyedül a gombaölők eladása nem változott, miközben a rovarölőké és a gyomirtóké jelentősen csökkent, és a termékek árai is szinte kivétel nélkül nagy mértékben, akár 50 százalék felett drágultak.


DosanGB TradeFém- ls Faipari SzövetkezetHotel HunorSóstótargGo-Mo Kft.Berek-VízMagyar Kukorica Klub bannerAtukavíz23commIsterraErforg-AimForest PowerDamisolMed-PlastBorda Gépipari Kft.KaunisKén Kft.Atukavíz1Király és Király banner 24.03.17-igAgroplast kft.Hajdú László diófa banerCad-ServerLidraAtukavíz3Mg. FalkerMizse-PlastDigitas
PRINT LAPOK