Köztér
Termelővédelmi törvénycsomag
2024. September 09.
Gyorsabban juthatnak majd árujuk ellenértékéhez a gazdálkodók az eddigiekhez képest a jövő évtől életbe lépő termelővédelmi törvénycsomagnak köszönhetően.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a II. Baranyai Agrár Napon ismertette, hogy a termelővédelmi törvénycsomag a meglévő piacszabályozási eszközök fejlesztésével és új szabályozási elemek megteremtésével javítja a termelők felvásárlókkal szembeni kiszolgáltatott helyzetét és jogi eszközökkel biztosít erősebb védelmet számukra, valamint megteremti a termeltetők és termelők közötti kapcsolatrendszer új jogi alapját. A legtöbb új szabály a szükséges felkészülési idő biztosítása érdekében 2025. január 1-jétől lép életbe.

Az intézkedés egyik eleme szerint 30 napon belül meg kell majd fizetni a termelők árujának ellenértékét, késedelem esetén a felvásárló bírsággal sújtható. Rámutatott a helyesen kiállított számla fontosságára, azt a feldolgozónak, felvásárlónak, illetve a forgalmazónak a termék átvételét követően 15 napon belül át kell adni. Ha a helyesen kiállított számlát az átvételt követő tizenöt napon túl bocsátják rendelkezésre, a termék ellenértékét a helyesen kiállított számla kézhezvételétől számított tizenöt napon belül kell rendezni.

A szabályozás érinti a zöldség-gyümölcs és gabonatermelőket, továbbá az állattartókat, akiknek érdemes böngészniük a részleteket. 2025-től indul az új Agrár-környezetgazdálkodási támogatási program, amelynek szakmai előkészítése megkezdődött. Az agrártárca arra számít, hogy a programban szereplő 1,7 millió hektárnyi terület, a 20 ezer termelővel a továbbiakban is részt vesz majd.

Augusztus végéig a termelők országosan 300 ezer hektárt kevéssel meghaladó földterületre jelentettek aszálykárt. Az eddig aszálykárt jelentett terület 80 százalékát kukorica és napraforgó kultúra foglalja el. Az Agrárminisztérium prioritásként tekint a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást elősegítő jó mezőgazdasági gyakorlatok támogatására.

Címlapfotó: Vermes Tibor/AM

Ilinox Kft. 07.29.Arasz Infromatika 07.31.Agrotex 07.29.Taurus Techno 07.29.SZTE 07.17.Sokon 07.31.KK Grain 07.29.Vertical Empire 07.29.Charolais Kft. 07.29.Farmer ExpoGordius 91 07.31.Led N More 07.31.Éptárker 07.31.Térváz 07.29.Orsó 95 Kft.  07.29.Isterra 07.29.Nektárplast 07.29.Agroforte Grain 07.29.Otis Bt. 07.29.Bos Plus Kft. 07.29.SGS 07.29.Pintér István - Baráti Keltető 07.29.Hotel Hunor 07.31.Inomix 07.31.Flexinsheet 07.31.Albert Garden 07.31.Zambelli Colorferr 07.29.
PRINT LAPOK