Állat
Tanulmány emberről és kutyáról
2026. April 07.
A kutyák és az emberek közötti kapcsolat több mint 15 ezer évre nyúlhat vissza, a kutatások arra utalnak, hogy a vadászó-gyűjtögető emberek már az utolsó jégkorszak idején is etették a kutyákat, és rituális temetést rendeztek nekik.

Erről számolt be a Nature folyóiratban megjelent két új tanulmányt ismertető The Guardian.  A DNS-vizsgálatok által megalapozott úttörő kutatás szerint az eddig véltnél mintegy ötezer évvel korábban háziasította az ember a kutyákat, és a vadászó-gyűjtögető emberek már jóval a mezőgazdaság megjelenése előtt etették őket.

A két nemzetközi kutatócsoport részletes elemzéssel tárta fel, hogyan kezdődött az ember kutyához fűződő kapcsolata, és azt is bizonyították, hogy a modern európai kutyafajták sok őse származott olyan kutyafajtáktól, amelyek az egykori európai vadászó-gyűjtögető népek mellett éltek. A kutatók szerint ezek az ősi kutyák kis farkasokhoz hasonlíthattak, elképzelhető, hogy rövidebb volt a pofájuk és kevésbé erős az állkapcsuk.

Az első tanulmányban, amelyen Lachie Scarsbrook, a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem kutatója és a londoni Természettudományi Múzeum tudósai dolgoztak, a brit Gough’s Cave-ből, a törökországi Pinarbasiból és két szerbiai lelőhelyről származó csontokból nyert DNS-t elemezték. A fejlett technológia segítségével először sikerült egyértelműen azonosítani a fajokat.

Az eddigi legrégebbi, 15.800 éves maradványokat Pinarbasiban találták meg, emberi maradványok mellé temetve. Egy 14.300 éves kutya állkapocs pedig a somerseti Gough-barlangban végzet ásatásokon került elő, ahol abban az időszakban egy kannibalizmusáról ismert törzs élt.

„Ez azt jelenti, hogy már 15 ezer évvel ezelőtt is léteztek nagyon különböző ősökkel rendelkező kutyák Eurázsiában, Somersettől Szibériáig. Ami felveti annak a lehetőségét, hogy a háziasítás az utolsó jégkorszak alatt történt, több mint 10 ezer évvel azelőtt, hogy bármilyen más háziasított növény vagy állat megjelent volna” - mondta el Scarsbrook.

Korábbi régészeti leletek arra utaltak, hogy a kutyákat körülbelül 12 ezer évvel ezelőtt háziasították a szürke farkasokból. Mindeddig a kutyákra vonatkozó legrégebbi közvetlen genetikai bizonyíték 10.900 éves volt. Az ennél régebbi csontokból nyert töredékes DNS-minták alapján nem lehetett biztosan megkülönböztetni a farkasokat a kutyáktól, ezért a kutyák háziasításának ideje és körülményei bizonytalanok voltak.

Az új kutatásokból kiderült, hogy a kutyák már legalább 14 ezer évvel ezelőtt elterjedtek Európában és Nyugat-Ázsiában. A török lelőhelyen talált csontok izotópos elemzése kimutatta, hogy a kutyák sok halat ettek, ami megegyezett a helyi emberek étrendjével. A többi lelőhely maradványainak vizsgálatakor is hasonló eredményekre jutottak, ami arra utal, hogy az emberek szándékosan etették a kutyákat.

A temetkezési szokások elemzéséből azt a következtetést vonták le, hogy az ember és kutya között érzelmi kötődés is kialakult. A pinarbasi lelőhelyen három kölyökkutya csontjait egy ember lábai fölé temetve találták meg. A kannibálrituálékat folytató törzs által lakott Gough-barlangban talált kutya állkapocs vizsgálatából pedig kiderült, hogy mindkét oldalán szándékosan lyukakat vájtak bele, ami a kutatók szerint arra utal, hogy nagy valószínűséggel haláluk után a házi kutyák is a rituálé részei lehettek.

„A kutyák végig mellettünk álltak, miközben az emberek életmódja jelentős változásokon esett át, és kialakultak a komplex társadalmak” - mondta Anders Bergström, az angliai Kelet-Anglia Egyetem genetikusa, a másik tanulmány vezető szerzője. „Érdekesnek tartom azt is, hogy a legtöbb más háziasított állattal ellentétben a kutyáknak nem mindig van egyértelműen meghatározott szerepük vagy céljuk az emberek számára. Elsődlegesen talán csak társaságot nyújtottak” - magyarázta.

Bergström és kutatócsoportja az eddigi legnagyszabásúbb kutatásában genetikai módszerrel különböztette meg a farkasokat és a kutyákat 216 ősi – 46.000 és 2.000 év közötti korú - európai maradvány vizsgálatával. A kutatóknak sikerült 46 kutyát és 95 farkast azonosítaniuk. Az azonosított kutyák közül a legrégebbi 14,200 évvel ezelőttről származik, és maradványait a svájci Kesslerloch-barlangban találták. A tanulmányban azonosított legősibb európai kutyák és az Ázsiában vagy a világ többi részén élő kutyák közös ősökhöz köthetők, ami a kutatók szerint arra utal, hogy ezek a különböző kutyapopulációk nem különálló háziasítási folyamatokból származtak.


Termika Épületgépészet 04.22.Modinvest 03.20.Vantrix 03.20.Mizse-Plast 03.20.Samu Gazdabolt 03.20.Pintér István - Baráti Keltető 03.23.NAK vetésinapCad-Server 03.20.Hotel Hunor 03.20.Átrium Aqua 03.20.Csom 2001 03.23.Polimozaik 03.23.Vertical Empire Kft. 04.22.Ódor 03.20.KK Grain 03.20.Agrotex 03.20.LTZS 04.22.Sebők és Társa Kft. 04.22.Hevesgép 03.23.Kapos Ternero 03.23.Radics Forgácsoló Műhely  04.22.Axis Bentonit 03.23.Kor3000 03.20.Kobell Ker 03.20.Isterra 03.20.Nektárplast 03.20.Alföld Forest 03.23.Vasiépker 03.23.Agroforte Grain 03.20.Blue Seed 03.20.Er-Vo 03.20.
PRINT LAPOK