Élelmiszer
Szövetségben a magyar mézért
2022. február 13.
Uniós szinten jelentős méhészeti állam Magyarország, ahol egy átlagos évben 25 ezer tonna méz terem. Hazánkban körülbelül húszezren foglalkoznak méhészkedéssel, akik egymillió kétszázezer méhcsaládot tartanak.

Az Agrárminisztériumban a napokban mutatták be a Szövetségben a magyar mézért című kiadványt, amely a kormány és a magyar méhészek által közösen elért eredményeket foglalja össze.

Erős méhészeti ágazat nélkül, nincs erős mezőgazdaság – fogalmazott Nagy István, aki szerint a méhészettel, a mézzel és egyáltalán a méhekkel foglalkozni az agrárium, és tágabb értelmében a teremtett világunk védelmének egyik legfontosabb feladata. A méhészeti ágazatot támogató intézkedések közül példaként említette, hogy fenntartják a méhészek egyedülálló személyi jövedelemadó menteségét és támogatják a magyar mézfogyasztás közösségi marketingjét azért, hogy helyreállítsák a méhészet jövedelmezőségét, és emeljék a termés mennyiséget, miközben mérséklik a méz termelés kockázatai.

Az agrárminiszter szerint a Magyar Méhészeti Nemzeti Program által biztosított támogatási keret folyamatosan nő, 2010 óta már 19 milliárd forinttal támogatták a termelőket, akik így egyre kedvezőbb feltételekkel valósíthatják meg eszköz és gépvásárlásaikat. A magyar méhész társadalmat az elmúlt évek nehézségei, a koronavírus okozta járványok és az időjárási körülmények ellenére tanúsított helytállásért elismerés, erkölcsi és anyagi támogatás illeti – tette hozzá –, hiszen a méhészek felbecsülhetetlen szolgálatot tesznek a magyar mezőgazdaságnak.

A tárcavezető úgy vélekedett: nem lehet kérdés, hogy Magyarország méltó házigazdája lenne a 2025-ben megrendezendő nemzetközi méhészeti kongresszusnak, amelyre a kormány mintegy százmillió forintot különített el.

Az Európai Unióban mintegy 17 millió méh kaptár van, 600 ezer méhész dolgozik, a méhek pedig körülbelül 250 ezer tonna mézet termelnek évente. Ezzel a mennyiséggel az EU a világ második legnagyobb méztermelője Kína után. Hazánkban egy átlagos évben 25 ezer tonna méz terem, körülbelül húszezren foglalkoznak méhészkedéssel, akik egymillió kétszázezer méhcsaládot tartanak.

A Szövetségben a magyar mézért című kiadvány online itt olvasható: https://kormany.hu/dokumentumtar/szovetsegben-a-magyar-mezert-kiadvany-1

 

Szalkai és TársaAtukavíz1 05.01.-igOrbán KályhaFórum Plussz Kft,Szilágyi HűtőAgrologica 04.17.DPMG Zrt.GyümölcsgépCincilla2DerulaPályázat Európa Kft.Formula GPHajdú László diófa banner - törölhetőCharlie HűtőVC 999 05.02.Horváth és HuszárGordius Solution tenderAtukavíz3Magyar Kukorica Klub banner - törölhetőIvóvíz6Hotel Hunor - törölhetőMáté Metál 04.17.Agroforte GrainCincillaAtukavíz2Szamos AblakAgro NatúrtápMagyar Pékség Kft.
PRINT LAPOK