Kult
Szinetár Dóra élete – ahogyan ő látja
2024. April 29.
Egy életem címmel Szinetár Dóra stand up estjét tekinthetik meg az érdeklődők május 11-én, szombaton 19 órától a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán, ahol a közismert színművész kiáll a nézők elé és elmeséli az életét.

Illetve jónéhány fontos állomását. Úgy, ahogy ő élte meg: mint lány, mint nő, mint feleség és mint színésznő.  Sikerekről és kudarcokról, örömökről és traumákról beszél majd, miközben egyszerre nézi kívülről és belülről az életét. Van miről mesélnie, hiszen – olvasható az est beharangozójában – kevés emberről írtak többet a magyar bulvársajtóban, mint róla, és még kevesebbről írtak annyi hazugságot, mint róla. Kováts Dénes interjúja.

Milyen a viszonya a bulvársajtóval?
Picit messzebbről indulok. Jónéhány évvel ezelőtt játszottuk a Spinoza Színházban Sándor Anna A Pulitzer-ügy című drámáját, ami arról szól, hogy a tizenhét éves makói fiatalember egy szó angol tudás és egy cent nélkül elindul Amerikába, felküzdi magát a leggazdagabbak közé, megteremti a modern újságírást, küzd a sajtószabadságért és a demokráciáért. Sajtóhadjáratot indít, hogy legyőzze egyik konkurensét, eközben megalkotja a bulvár újságírást, mert rájön, mennyire meg tudja növelni a saját eladási példányszámát, ha mindenféle hazugságokat, álhíreket, pletykákat jelentet meg az újságjában. Végül az elmérgesedett verseny során rájön, ez milyen borzasztó, leállítja, de addigra már mindegy, mert mintát mutatott másoknak. Sándor Anna azt mondatja ki vele, hogy azért alapította az újságírás legrangosabb díját, a Pulitzer-díjat, mert jóvá akarta tenni hibáját, amiért kitalálta a bulvárt. 

Hogyha azt értjük „bulvár” alatt, amikor gátlástalanul hazudnak, ferdítenek és csúsztatnak egyes újságok pusztán a kattintás, vagy a példányszám kedvéért, annak a legminimálisabb mértékben sem látom szükségét, szerintem az egyik legkártékonyabb dolog, ami az emberiség újkori történetében megszületett. Egy másodpercig nem gondolom, hogy bárki valaha hasznát venné. Azt a nézetet sem osztom, hogy mindegy mit, csak írjanak az emberről. A mai információ-áradatban már ennek sincs létjogosultsága. Sosem éreztem, hogy ezekre a cikkekre szükségem lenne. Még ha épp jót akarnak, sem, mert a stílus olyankor is rémisztő.

Teljesen egyetértek Önnel, nem is nevezném újságírásnak, amit gyakorta művelnek.
A tőlük gyakran hallható mondat, miszerint „ebből élsz, örülj, hogy írunk rólad”, szintén nem húzható rá mindenkire. Az én ismertségem – szerencsére – még abból az időből való, amikor érték-alapú volt az újságírás és -olvasás nagyrésze, amikor egy színészt, énekest, a szakmai dolgairól ismertek, és nem a magánéletéről.

Az Egy életem tehát az igazság hangja Szinetár Dóra előadásában?
Nem! Igazából az egésznek nem szeretnék ekkora jelentőséget tulajdonítani. Ez az este nem a bulvársajtóval való viszonyomról szól, bár arról is beszélek benne. Inkább úgy fogalmazok: nagyon sok olyan dolog történt velem az elmúlt években, amelyekről úgy gondolták – egyébként számomra idegen – emberek, hogy az sokak érdeklődésére tarthat számot, s ezáltal újságba kívánkozik. Írtak, beszéltek az életem bizonyos történéseiről, de nagyon sokszor azt láttam, hogy ami ezekről a köztudatba került, az köszönőviszonyban sincs a valósággal. De mivel megcáfolni ezeket a dolgokat csak ugyanazokon a felületeken lehetne – ami eszem ágában sincs, mert nem szeretném használni ezeket –, ezért tulajdonképpen tehetetlen vagyok. Megtörtént, hogy internetes kommentelőre ráírtam privátban, jöjjön el, szívesen elmesélem, egy kávé mellett, hogyan történt valójában, ha tényleg érdekli. De annyi emberrel nem tudok kávét inni! Ez az est egy kicsit olyan, mintha mégiscsak leülnénk, innánk egy kávét, és elmesélem az én valóságomat a közönségnek.

Megtudjuk, kicsoda valójában Szinetár Dóra és hogyan gondolkozik?
Igen. Azt hiszem, az mindenképpen kiderül. Ami még – a visszajelzések alapján – érdekes a dologban: ha valaki megnézi ezt az estet, akkor megtudhatja, én magam hogyan éltem meg a sokak által ismert történeteket. A legtöbben azt mondják, az Egy életemben ez a legérdekesebb. Például az, miként hatott rám, hogy 14 évesen dupla teltházas szóló koncertet adhattam az Erkel Színházban; hogyan éltem meg, hogy 19 évesen férjhez mentem majd 22 évesen elváltam. Nem az igazságmondás kifejezést használnám az estre, hanem azt, hogy az én nézőpontom hangzik el. Az igazság az odaát van… Az Egy életem az én olvasatom az életemről, ami számomra nyilván az igazságom is.

A rendező-producer Lévai Balázs ötlete volt az Egy életem sorozat. Ő kérte fel Dórát?
Igen, abszolút Balázs ötlete volt, hogy ezt a műfajt szeretné megvalósítani Magyarországon. Ő talált meg hármunkat: Mucsi Zoltánt, Grecsó Krisztiánt és engem. Természetesen a három előadásnak csak annyi köze van egymáshoz, hogy mindannyian a saját életünkről mesélünk, a forma azonos mindössze. Nagyon hálás vagyok Balázsnak, mert jó ideje gondolkodom azon, hogy nagyon szeretnék valami ilyesmit csinálni, de sosem szántam rá magam. Abszolút neki köszönhető, hogy az én verzióm is létrejött.

Rögtön igent mondott?
Igen. Nagy lelkesedéssel, bár fölöttébb nehéz munka volt. Rendesen megküzdöttünk egymással, mert ő egészen más dolgokat szeretett volna hallani az életemből, mint amiket én el akartam mesélni.  Kiegyeztünk, a végére nagyon megszerette ő is, és megértette, miért azokat akartam elmondani, amiket, és miért nem akartam, amelyek kimaradtak.

Gondolom, simán kijöhetne három est is Dóra életéből, hiszen lenne miről mesélni. Az Önhöz legközelebbi dolgok jöttek előre?
Igen, illetve olyanok, amelyekről Balázs úgy gondolta, mások számára is érdekesek lehetnek. Akadtak sztorik, amelyek nekem tűntek annak, de ő azt mondta, nem közérdekű. Máskor én közöltem, hogy már unom, szerinte pedig nagyon izgalmasak. Balázs nagyon erős külső szem volt. Kialakult technikailag az est, adott a szövegkönyv és a témák sorrendje, ami szerint haladok – ha nem is szóról szóra, mert olykor improvizálom a mondatokat.

Tehát van dramaturgiája.
Éppen ezért, vagy ennek ellenére minden est végén felvetődik bennem jónéhány kérdés, hogy legközelebb esetleg melyiket nem mesélném el, vagy melyiket lehetne beemelni a műsorba. Az alapanyag végtelen, 47 év alatt sok minden történik az emberrel, bár sok mindent nem tudok, és nem is akarok elmesélni.

A közönség reakcióit érezve változtat? Válogat előadás közben a történetekből?
Nem! Ennél fegyelmezettebb színész vagyok. Nagyon érdekes élmény és tanulság számomra is, hogy bár a saját életemet és a saját történeteimet mesélem, a színpadra színészként megyek fel, amit megbeszéltünk, azt fogom mondani. Ennek ellenére okoz néha belső feszültséget, hogy de jó lenne ezt vagy azt mégis elmondani, de a fegyelmezettség miatt nem teszem.

Mit várhatunk. Leül vagy áll, és beszél a színpadon?
Van néhány olyan archív felvétel (fotó és video) az elmúlt évtizedekből, amelyekkel illusztráljuk az estet, ezeket nagyon szeretik a nézők, elég sok mosolygásra adnak okot. Segítenek visszaemlékezni a különböző időszakokra, történésekre. Az interaktivitás inkább abban rejlik, ahogy a nézőkhöz beszélek. Nagyon furcsa különben, hogy egyedül vagyok a színpadon, én és a történeteim, mégsem unják a nézők! Felmerült bennem a kérdés, hogy bár nekem nyilván izgalmasak, mert én éltem meg, de vajon idegen emberek akarják-e hallgatni? Baromi jó látni, hogy igen! Persze a kiindulópont az, hogy aki jegyet vesz az estemre, vélhetően kíváncsi rám, de az én felelősségem, hogy szórakoztató legyek (noha nem egyértelmű, hogy a történeteim mind szórakoztatóak), és lekössem a közönség figyelmét.

Visszajelzések szerint: irónikusan, szarkasztikusan, de őszintén mesél; szórakoztató, megható, de egyfajta terápiás folyamatot látunk; Dórának jól áll ez a műfaj. Ön is így érzi?
Úgy érzem, aki eddig látta, mindenki nagyon szerette az Egy életemet. Az a legbeszédesebb, hogy most már a sokadik előadást játszom, és még mindig hívok rá vendégeket, barátokat, mert szeretném, ha látnák. Egy színésznél ez a legfontosabb dolog. Azt gondolom, hogy azok a barátaim is megtudhatnak rólam valami újat, akik egyébként ismernek. Kaptam olyan visszajelzést (kimondottan közeli) barátomtól, aki meglepődött, mert voltak olyan történetek, amelyeket nem ismert, vagy nem gondolta volna, hogy én így éltem meg, ahogy elmeséltem. Olyan előadásokra persze nem hívom őket, amelyből sok újat nem fognak megtudni sem rólam, sem a világról – mert akkor minek?

Hangozhat tehát úgy az invitáló: gyertek barátaim, tisztelőim, nézők, akik szerettek a színpadon, mert most olyanokat is megtudtok, amiről eddig nem, vagy másként hallottatok?
Így van. Olyannyira, hogy egyes történetek esetében akkor jöttem jár, mennyire érdekesek, illetve mit is jelentenek valójában, amikor Balázsnak elmeséltem, és láttam az arcán a döbbenetet. Megtörtént velem, de éltem tovább az életemet, viszont amikor neki elmondtam, akkor jöttem rá, úristen, ez mekkora sztori! Az ember nagyon sokszor tovább siklik a saját problémáin vagy örömein anélkül, hogy belegondolna, másnak mit jelentenek. A múltkor azt mondta egy rendező barátom: csoda, hogy túléltem a kamaszkoromat. S valóban, volt abban minden…

Nevelem a gyerekeimet, próbálom én is a legjobban óvni azoktól a dolgoktól, amelyektől megóvhatom őket, olyan szemmel, hogy én miket éltem át, s mit tanultam belőlük. Nem azért, mert engem nem óvtak a szüleim, csak sokat változott a világ gyermekkorom óta. Ami akkor természetesnek vagy pozitívnak tűnt, ma egy felvilágosult szülő háromszor meggondolná, hagyná-e a gyerekeit belemenni olyan helyzetekbe.

Reméljük, hogy sokan lesznek Nyíregyházán is, és sokan tapsolnak majd a végén Dórának!

A képek forrása: Móricz Zsigmond Színház archívuma

Máté-MetálMAPEI 05.20.Agro NatúrtápMetall KraftSamu GazdaboltVC 999 05.28.DPMG Zrt.Magyar Kukorica Klub banner - törölhetőMed-PlastNektárplastPolgári BankBerek-VízErforg-AimPályázat Európa Kft.RollspedGB TradeSteel ManufacturingCharlie HűtőDigitas Kft.Hotel Hunor - törölhetőMizse-PlastDamisol Kft.Titan ContainersDerula 05.28.Szilágyi Hűtő3commBorda Gépipari Kft.Agroforte Grain
PRINT LAPOK