Június 10. és 16. között Szolnokon hét nagyszínpadi és hét stúdióelőadás versenyez majd. A Yermát meghívták a Világirodalmi Klasszikusok Fesztiváljára, Gyulára is, ahol augusztus elején mutatják be. Federico García Lorca 1934-ben írta meg (az általa tragikus költeménynek nevezett) drámáját, mely napjainkban sem vesztett aktualitásából. Kováts Dénes interjúja.

Egy idézettel kezdem, Száraz Ancsa írt így az előadásról (s jómagam minden szavával egyetértek):

„A Yerma a Móricz Zsigmond Színház legfrisseb kamaradarabja, amely Szabó Nikolett elképesztően erős alakítása miatt biztosan bevésődik a nézők emlékezetébe. Minél több idő telik el, úgy lesz egyre dühösebb, kétségbeesettebb, s másfél órában képes megmutatni azt, hogy a gyermekre várás évei alatt milyen fázisokon mennek keresztül a Yermához hasonló cipőben járó nők. Magával ragadó, bámulatos karakterformálás ez: a legnagyobb harcát nem a férjével, vagy az őt gúnyoló közösséggel vívja, hanem saját magával, s az első perctől az utolsóig fenntartja a közönség figyelmét. Keresztes Attila rendezése azért emeli a legnagyobbak közé a Yermát, mert nemcsak a címszereplő fantasztikus: valamennyi szereplő kiválóan alakítja a karakterét.”

Kőkemény, drámai, lélegzetelállító, remekül megalkotott előadás lett a Yerma, amelyet sokan vártak nagy érdeklődéssel, amikor ismertté vált színházunk 2024/2025-ös programja. Szerintem az évad legütősebb, legfajsúlyosabb előadása. Úgy képzelem, nagyon megterhelő lehet létrehozni, és estéről estére elénk tenni ennyire hiteles és erős alakítást. Miként sikerült felépíteni ezt a szerepet?
Sokáig csak igyekeztem sodródni, és az empátiámra hagyatkozni. Ilyenkor az ember próbálja erősen elképzelni, milyen érzés hatná át, ha ő kerülne ilyen helyzetbe. Igazából ezzel próbáltam dolgozni, hiszen az anyaság témája még nem annyira aktuális nálam, noha valahol legbelül bennem is megvan. Szerintem jó, hogy találkozhattam ezzel a szereppel, mert egy kicsit talán – bár nem ez a legmegfelelőbb kifejezés – rákényszerültem, hogy önmagamban is foglalkozzam a témával, és nyilván több lettem általa. Attila fejében volt egy nagyon erős kép arról, miként akarja láttatni ezt a történetet, az elején bizonyos dolgokban másként gondolkodtunk.

A Yerma címszerepében

Konkrétan?
Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, én valahogy úgy képzeltem el, hogy a történet elején még nem ennyire elharapózott Yerma és Juan kapcsolata, messzebbről indultam volna. Attila viszont úgy gondolta, mivel már két éve házasok, és nem jön a gyerek, már kiéleződtek a feszültségek, ezért az elejétől láttatni kell a kezdődő tébolyt. Ez azt eredményezte, hogy az érzelmek tekintetében „feljebb” kellett kezdenem. Ezt volt nagyon nehéz megtalálni, és nehéz minden egyes előadás előtt is ráhangolni magam erre a felfokozott idegállapotra.

Van rá valamilyen technikád?
Még most kísérletezek. A próbafolyamat alatt nem dolgoztam ki semmit, hiszen eléggé feszített volt a tempó, így ha valami, ez megadta a lökést ahhoz, hogy a kellő idegrendszeri állapotba kerüljek. A bemutató óta is sokat forgatom magamban ezt a történetet, próbálom bent tartani a lelkemben. Ne az történjen, hogy leteszem, mert közben másik előadásban is játszom, újat próbálok, s ha majd elő kell venni, azt sem tudom, hol tartottam.  

Úgy érzem, Juannak nem olyan fontos a gyermekáldás, mint Yermának.
Ez a nézőre van bízva, de szerintem mi is egy kicsit afelé vittük, hogy Juan küzdelme ebben a kérdésben könnyebb, mint a Yermáé, noha nyilvánvalóan neki is fáj, de rá másként hat. Talán úgy lehet megfogalmazni: Juan abba menekül, hogy azt mondja magának, nem baj, ha nincs gyerek, így is szerethetik egymást. Ő elengedné ezt a kérdést, mondván, van más is az életben: itt vagyunk egymásnak, és próbáljuk meg szeretni egymást. Yerma viszont mindenképpen anya akar lenni, úgy érzi, így teljesedhetne ki az élete. Ő talán itt rontja el – ha lehet így fogalmazni – nem elég rugalmas a lelke ahhoz, hogy ebben a küzdelemben ne bántsa a körülötte lévő embereket, és főleg ne bántsa önmagát. Az a spirál, amibe belekerül, önhibáztatásba és a külvilág hibáztatásába torkollik, és egyre jobban elhatalmasodik rajta.

Talán sokkal erősebb Yermában a belső kényszer, az önmagával való küzdelem, mint a társadalomnak való megfelelés.
Abszolút. Nyilván hatással van rá, hogy a faluban kibeszélik, pletykálnak róla, ez pedig egyre inkább az önvádat nagyítja fel. Hiába próbál egy-két ember a maga módján segíteni neki, egyszerűen nem engedi őket közel magához, nem tudnak hatni rá. Az előadás nagyrészt arról szól, mi történik akkor, amikor valaki már annyira monomániásan ragaszkodik ahhoz az egy dologhoz, ami a szíve vágya, azaz a gyermekhez, hogy hiába kap, illetve dob elé az élet különböző megküzdési lehetőségeket és embereket, akik talán valahogy tudnának rajta segíteni, nem fogadókész rá, sőt, önmagát emészti fel. Ha Yerma küzdelmét látva a néző fejével próbálok gondolkodni, eleinte akár unszimpatikus vagy szánalmat keltő lehet, s talán már-már idegesítő is. Természetesen akadnak, akik első pillanattól meglátják ennek történetnek és Yerma viselkedésének mélyét, és nagyon együtt tudnak érezni vele.

Talán nem is a sajnálat a jó szó erre, inkább az együttérzés.
Igen. Sokat beszélgettünk arról a rendezővel, hogy vajon a férfi nézők mennyire fogják tudni abból a szemszögből nézni az előadást, hogy ne csupán azt lássák benne: van egy nő, aki nem hajlandó sem a férjére, sem senki másra hallgatni, csak önmagára. Attila úgy fogalmazott: nárcisztikus vonásokkal átszőtt szerep az enyém, hiszen Yerma csak a saját dolgával foglalkozik. Amennyire nem tud már egy idő után empatikus lenni vele a környezete, annyira nem tud ő sem empatikus lenni a világgal, a körülötte lévő emberekkel. Láttunk már példát az életben arra, hogy valaki annyira megkeseredik, hogy már semmi jót nem tud meglátni, még önmagában sem.

Juan sem tesz meg mindent azért, hogy gyermekük legyen, sokat van távol, nem keresi a felesége közelségét…
Én is csak elképzelni tudom, mi történhet ilyenkor egy párkapcsolattal, bár nyilván próbáltuk fejtegetni valamennyire a próbafolyamat során. Egymásra ható dolgok ezek, hiszen Juan férfiasságára is hat, amiért nem tudja megajándékozni feleségét egy gyermekkel, mint ahogy Yerma nőiességére is hat, hogy nem tud megtermékenyülni. A férj részéről egyfajta menekülés, hogy nem különösebben érdekli őt a gyermekvállalás, ami abban is megnyilvánul, hogy nem is akarja már az együttléteket, mindeközben felszínre kerül a kölcsönös hibáztatás. Nagyon élő a történet, manapság is így működik az emberek jelleme. A történet a múlt század harmincas éveiben játszódik, s talán Yermának fogalma nincs arról, milyen a gyermekvállalás biológiája. Napjainkban vizsgálatok során mehet végig a házaspár, ott a lombikprogram és más lehetőségek, de ott, abban az időben semmi hasonló nem volt. Esetleg hihetett Isten segítségében, elmehetett javasasszonyhoz, részt vehetett különféle rituálékban, de olyan kapaszkodók, amelyekről tudhatta, hogy működhet, nem voltak.

A többi előadással párhuzamosan is érleled, dédelgeted magadban Yermát?
Pont amiatt, mert nekem még annyira nem aktuális ez a téma, de valamilyen szinten mégis aktuálissá tette bennem. Tudat alatt is forog, és próbálok gondolkodni azon, ha én odakerülök, milyen lehet a vágyódás.

Yerma karakterének megformálásában volt olyan elem, ami könnyebbséget jelentett?
A Victorral való kapcsolat, ami kimondatlan szerelem, bár nem olyan vágy, mint a gyerek utáni. Talán összekeveredik a megtermékenyülés óhajával: Victorral esetleg sikerülne. Persze korántsem biztos, hogy az élet így hozná.

Plátóinak tűnik ez a kapcsolat.
Igen, mindkettőjük részéről az. De olyan szépen eljátszható! Mindketten éreznek vonzódást a másik után, ugyanakkor ott van bennük a becsület, ami miatt nem bontakozhat ki. S ez nem porhintés, noha van egy jelenet – amikor ez a kapcsolat végleg ellehetetlenül – s akkor kiszakad Yermából, amit érez. Ez viszont inkább erőszakos, mint szép, romantikus pillanat, inkább a testéből fakadó egyfajta görcsös kapaszkodás, noha azok a mondatok, amit kimond azok nagyon szépek. Furcsa, de ez a nő soha nem tudta, hogyan kell igazán szeretni, s valójában mi is a szerelem, az orgazmus, a valódi kapcsolódás egy másik emberhez. Nagyon beszűkült világból jövő lélek, aki ki akarna törni, és talán meg is lenne hozzá az ereje, de a vélhetően otthonról tanult viselkedésformák, hagyományok nem engedik meg neki. Ehhez a szálhoz talán azért is könnyen tudtam viszonyulni, mert a párommal Törő Gergellyel játsszuk együtt, ami pluszt adott.

A Yerma c. előadásban Törő Gergellyel

Milyen visszajelzések jutnak el hozzád?
Nagyon jók. Többen érdeklődnek a jegyirodában, mikor tudják megnézni, hiszen rendre telt ház előtt játsszuk. A kollégáktól is pozitív visszajelzéseket kaptunk, a kritikák, ismertetők is kedvezőek.

Pluszt ösztönzést ad a két fesztivál-meghívás?
Persze. Szerintem nagyszerű, ha egy előadást magasabb szakmai közegekben is jónak ítélnek. A nyíregyházi közönség igazán szeret minket, ezt érezzük, ők is megítélik az előadásainkat a saját ízlésük alapján. De az mindig érdekes, amikor egy másik közegben, hazai pályán kívül szintén megmutathatjuk magunkat, még akkor is, ha nem versenyhelyzetben. Kitűnő visszajelzés, megerősítés, ha máshol is hasonló tetszést arat az előadásunk. Nagyon kíváncsi vagyok mindkét fellépésünkre. Az külön jó érzés, hogy az OSZT-ra beválogatták a Yermát.

Az előadás végének szerintem az a nehézsége, hogy például egy vígjátékkal ellentétben, ahol rögtön tapsol a közönség, itt előbb megáll a levegő, olykor síri csendet érzékelünk. Utána persze összeverődnek a tenyerek, s a vastaps itt is jelzi a sikert.
Bízunk benne, hogy azért van csönd, mert az előadás nagy hatással van a közönség lelkére. Én sokat játszom a színpadról kifelé, a nézők irányába, és látom, amikor egyesek törölgetik a könnyeiket. Ilyenkor kicsit megnyugszom: jó úton vagyunk.

A drámai Yerma után felüdülést jelent egy abszolút vígjátékban, az Aranylakodalomban fellépni?
Természetesen, hiszen nehezebb volna közvetlen utána újabb hasonló szerepet játszani. Nekünk, színészeknek is szükségünk van a változatosságra. Nagyon jókedélyűek a próbák, évad végére tökéletes egy ilyen próbafolyamat. Szerintem az Aranylakodalom is közönségsiker lesz.

A padlásban a Kölyök kellemes szerep lehetett, a Pacsirtában a Primadonna valahol középút vidámabb és drámaibb elemekkel, az Alul semmi lányainak többnyire lazább, vidámabb játéklehetőségeik vannak.
Igen, az Alul semmi férficentrikus darab, jó, karakterizált női szerepekkel, miközben az előadásban ott vannak a jellegzetes női-férfi viszonyok is. Itt a férfiak nem annyira magabiztosak, a nők felülkerekednek rajtuk. Jók a zenék, a koreográfia, lehet énekelni, táncolni. Élvezzük, szeretjük, s úgy látjuk, a nézők szintén.

„Kaposvár fénylő csillaga” (idézet az ottani búcsúztatásodból) hogyan érzi magát Nyíregyházán? Ott sztár voltál, közkedvelt színművész.
Szerettek ott nagyon – most már ki merem mondani – a színházban lévő kollégáim és a közönség is. Sok jó barátom él Kaposváron.

A Móricz Zsigmond Színházban ősszel a harmadik évadomat kezdem. Remekül érzem magam, hála Istennek azt tapasztaltam már az elejétől fogva, hogy itt is kedves, befogadó a társulat, nagyon jól lehet kapcsolódni a kollégákhoz. Figyelünk egymásra, drukkolunk egymásnak. Azt érzem, ez egy olyan vidéki színház, ahol sokszínű és színvonalas a repertoár, szakmailag jól lehet fejlődni. Örülök és hálás vagyok, igyekszem is a munkámmal meghálálni. Nagyon megszerettem a várost is.

Ki tudnád választani a kedvenc szerepedet?
Most nyilván a Yerma az egyik. Szerettem a Nők az idegösszeomlás szélén című előadásban Pepa szerepét, zenés darab, de elég komoly történetet kellett végig vinni. A padlásban a Kölyök nagyon kedves karakter, szívesen játszom.

A Yerma c. előadásban Tary Patriciával

A következő évad műsora még nem publikus, bár természetesen az összeállítása már régen megtörtént. Annyit azért elárulhatsz: előzetesen az is kedvedre valónak tűnik?
Igen, örülök is. Miként annak, hogy kicsit több – ha lehet így fogalmazni – a jó értelemben vett komolyabb hangvételű feladat. Remek történetek és nagyon szép eljátszandó szerepek jellemzik a következő évadot, úgy nekem, mint a kollégáimnak.

Bár a nyáron még lesz néhány fellépésed, bizonyára jut idő a pihenésre is. Hová vágyik Szabó Nikolett?
Tavaszi, májusi gyerek vagyok, a napsütéssel megváltozik a fiziológiám, s ilyenkor arra vágyom, hogy kint legyek a szabadban: a természetben, a vízparton, szívesen túrázok, Ami biztosnak látszik, az az augusztus végi törökországi nyaralás. Emellett természetesen a családra, barátokra is több idő jut, mint évad közben.

Fotók: a Móricz Zsigmond Színház archívumából