A Programra összesen 114 pályázatot nyújtottak be a cégek. A pályázatokban bemutatott fejlesztések szinte egytől-egyig nagyon értékes, a nemzetgazdaság szempontjából is hasznos projekteket, beruházásokat tartalmaztak. A pályázók kilenctizede 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozás volt, miközben a pályázók kétharmada kevesebb, mint 100 főt alkalmaz, azaz feltörekvő vállalkozásnak számít.
Mivel az ígéretes támogatási igények jóval meghaladták a rendelkezésre álló, hatmilliárd forintos keretet, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (2024-től Nemzetgazdasági Minisztérium) kezdeményezésére a kormány annak jelentős mértékű megemeléséről döntött.
A kormány döntése az Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program keretösszegét 6-ról 33 milliárd forintra emeli, tehát további 27 milliárd forinttal támogatja az élelmiszeripari vállalkozások versenyképességének növekedését, az élelmiszeripari beruházások és kapacitások bővítését.
Az ÉLIP révén 78 magyar vállalkozás kaphat támogatást, összességében pedig több mint 45 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg a programnak köszönhetően. Többek közt olyan beruházások, mint gyártósorok beszerzése, zöldenergia-fejlesztés, csomagolásfejlesztés, raktárbővítés, hűtéstechnikai fejlesztések.
A fejlesztések révén a hazai, alacsonyabb hozzáadott értékű termékstruktúrával működő beszállítók magasabb hozzáadott értékű termékek fejlesztését, gyártását kezdhetik meg. A támogatott vállalkozások új, modern, ipar 4.0 technológiák alkalmazásával, innovációval, és kutatási-fejlesztési tevékenységgel javíthatják hatékonyságukat és termelékenységüket, a technológiai szintlépésnek köszönhetően pedig nő versenyképességük. Fontos a már bizonyított, feltörekvő cégek versenyhelyzetben tartása, annak érdekében, hogy a szintlépésük ne akadjon meg, a nehéz gazdasági környezet miatt ne halasszák el fejlesztéseiket, ne maradjanak el technológiai szinten az Európai Unió többi tagországának beszállítóitól.