Lévén, hogy nem nyíregyházi, sok időt tölt autójában, hiszen Budapesten él, de gyakorta megy haza, Mindszentre az édesanyjához. Mivel neki, édesanyjának és nekünk is tibeti terrierünk van, rögvest adódott az első kérdés. Kováts Dénes interjúja előadásokról, szerepekről, filmezésről, kétségekről és sikerekről.

Hogy van a két kutyus?
Mind a kettő jól, köszönjük, bár Manót talán kicsit megviselte a szokottnál gyakoribb helyváltoztatás. Édesanyám tibetkéje, Szofi szépen nő, tündéri.

Családi idill a kutyákkal

Ebben az évadban négy bemutatód van, miként az előzőben, a Maggi és Lillemor ráadásul átjött az ideire is. Úgy hallom, sikerrel megy.
Nagyon szeretem ezt a darabot. Igazán munkás, sok meló van benne. Mivel kétszereplős, ezért gyakorlatilag végig a színen vagyunk Pregitzer Fruzsinával, folyamatos a kommunikáció. Mindemellett figyelni kell a sok kellékre (ez a nehezebb), az öltözésekre és a színpadi mozgásra, hiszen még táncolunk is! Pozitív visszajelzéseket kaptunk.

Nyár elején mutattuk be, ki is játszottuk akkor az összes bérletet. Ősszel újra elővettük, néhányszor el is maradt, ezeket az előadásokat pótolni kellett, de nem sok időnk volt felújítani. Közben volt két bemutatónk, Az öreg hölgy látogatása és az Életrevalók, úgyhogy ez hátra került az agyamban. Nem vagyunk egyformák, valaki emlékszik az évekkel ezelőtti szerepeire is, az én fejemből, ha leveszik a műsorról a darabot, törlődik, csak az újak vannak benne. Persze néhány pórbát követően visszaidéződik… 

A Maggi és Lillemorban Pregitzer Fruzsinával

Mindig csodáltam a színészek agyát. 2023 utolsó hetében három egymást követő estén, három különböző előadásban léptél színpadra, ez nekem, kívülállónak szinte lehetetlen küldetésnek tűnik.
Ha karban van tartva egy darab, azaz rendszeresen játsszuk, akkor nem okoz gondot. Gyakorlat kérdése, szerintem te is hozzászoknál.

Az öreg hölgy látogatása szerintem az évad egyik legjobb előadása, szinte díszlet nélkül, de különleges technikai megoldásokkal. Ebben is brillírozol. Jutalomjátéknak is nevezhetném, bár ezt a kifejezést inkább a színészpályát lezáró darabokra szokták mondani, előtted pedig még sok év áll. A nagy szerepek a megbecsülés jelei?
Hála Istennek sok nagyon jó szerep talált meg az elmúlt években, ezért sem tekintettem rájuk jutalomjátékként. Csak a legutóbbi évadokból néhányat említve: a Váratlan vendég, az Augusztus Oklahomában, a Göbe tükrök, a Maggi és Lillemor, Az öreg hölgy látogatása és az Életrevalók. Ezek között volt két olyan szerepem, amelyektől tartottam kissé, de jól alakultak a dolgaink. Az öreg hölgy esetében nagyon örültem annak, hogy Keresztes Attila rendezte, akivel én még nem dolgoztam, de mindenki, aki eddig dolgozott vele, nagyon szerette őt. Tehát a kíváncsiság is vezetett, vajon az ő rendezésében hogyan alakul a szerep. A pozitív visszajelzésekből és a teltházakból arra merek következtetni, hogy a nézők is nagyon szeretik.

Engem nagyon segített a jelmez és smink, amelyek, ha jól eltaláltak, sokat tudnak dobni az alakításon. Először féltem, hogy vicces lesz, hiszen meg van rajzolva az arcom, végig erős, szinte maszkszerű smink van rajtam. Jómagam belülről nem tudtam megítélni, milyen, de amikor már jelmezben, sminkkel próbáltunk, a kollégák mondták, hogy hatásos. Így én is jól bele tudtam helyezni magam a szerepbe, és Claire Zachanassian érzelemvilágába. A visszajelzésekből és a teltházakból arra merek következtetni, hogy a nézők kedvelik ezt az előadást.

Az Augusztus Oklahomában c. előadásban

A színészek egy része úgy tartja, jobb, ha nincs szerepálma, mert előfordulhat, hogy megkapja, és valamiért nem sikerül úgy megalkotni, ahogyan elképzelte…
Talán ezért sincs szerepálmom. Velem is előfordul, hogy kétségeim támadnak: annyi nagy színész eljátszotta már az adott szerepet, s vajon milyen lesz majd velem, tudok-e valami olyat felmutatni, ami – ha nem is jobb –, de hasonló súlyú, s tudok-e úgy megfelelni a rendezőnek, hogy amit ő megálmodott, azt én aszerint valósítsam meg.

Meg szoktad nézni, hogy korábbi színházi előadásban, vagy filmben hogyan formálják meg az adott szerepet? Vagy inkább nem, hogy ne befolyásoljon?
Van, amikor igen. De általában a kíváncsiságom akkor ébred fel, amikor már benne vagyok a próbafolyamatban, s tudom, mit gondolok a szerepről, s mit gondol róla a rendező. Persze rendezője válogatja, hiszen egyesek az olvasópróbán elmondják elképzelésüket, mások szabad kezet adnak. Kérdés az is, én mennyire tudom az ő elgondolását befolyásolni, ha másként látom. Amikor már tudom, mit szeretnék, akkor már bátran megnézhetem a régebbi előadást vagy a filmet, mert már nem tud érdemben befolyásolni. A színészi játékból azt is meglátom, hogy az a rendező mit akart, és mit játszik a színész. És az nem feltétlenül egyezik azzal, ahogyan mi színpadra állítjuk.

Az Életrevalókat január-februárban még sokat fogjátok játszani. Én nem láttam a filmet, de a nyíregyházi előadás nagyon tetszett. Habár olykor talán túl morbid Driss humora, ahogyan Philippe mozgásképtelenségéről beszél, mégis azt éreztem, hogy nem csúszott el negatív irányba. A színdarab amellett, hogy sok humorforrás van benne, többször gyomron is vág mondanivalójáról, gondolkodásra késztet. Te miként látod?
Így, ahogy elmondtad. A film is így van megírva, szinte mindegyik mondatán nevetsz, annyira vicces a két különböző karakter. Adott egy finom úriember, aki ápolót keres, és jön egy egyszerű fiú, aki nem játssza meg magát, nem kezdi el sajnálni, hanem teljesen normálisan viszonyul hozzá – ezért veszi fel! –, bár olykor tiszteletlenül beszél. De egyszer sem bántó szándékkal teszi. Az együttélés során mind a két szereplő tanul a másiktól, mindketten fejlődnek ebben a történetben, ami nagyon szép, megható, és szívszorongató is egyben. Két ennyire különböző ember (ugyanúgy, mint a Maggi és Lillemorban), bár egészen más típusok, végül mégis össze tudnak csiszolódni, és tud valamit adni az egyik a másiknak az élethez és az egymáshoz való viszonyulásról. Sőt, idővel már hiányoznak egymásnak.

Az Életrevalókban iszonyú nagy munkát végez a technikai stáb – mesélte Fruzsina, s én is ezt tapasztaltam. Bár hallottam olyan vélekedést, akinek a háttérvetítések nem nyerték el a tetszését, mozisnak, nem színházba valónak tartotta. Szerintem viszont pluszt adott az előadáshoz.
Mind a kettőt megértem, ízlések és pofonok különbözőek. Annyira másképp látjuk a világot és a színházat, így az előadásokat is! De minden visszajelzésnek örülünk. El szoktam olvasni a hozzászólásokat, azokban többnyire pozitívat írnak, de az utcán is megállítanak olykor. A gratuláció mindig jólesik.

A következő két premiered a Macskajáték és a Nők az idegösszeomlás szélén. Milyen szerepek várnak?
Még nem tudok róla beszélni, az olvasópróbák előtt állunk. Nem vagyok az a korán rákészülő típus, mert akkor elkezdek előre koncepciókat gyártani, s lehet, a rendezőnek egészen más lesz az elképzelése. Jártam, már úgy, hogy előre elolvastam, s nem tetszett a történet, a próbafolyamat alatt viszont teljesen pozitívba fordult a véleményem a rendezőnek és annak köszönhetően, hogy amikor elkezdek dolgozni, akkor fogom fel igazán, mi is van a kezemben, mi az értelme, mitől izgalmas. Jobb tehát nem előre sietni… Egészen más elolvasni a szövegkönyvet, mint bekerülni a történetbe, és dolgozni vele.

Fordítva is előfordult már? Úgy tűnt, jó lesz a szerep, és mégsem?
Persze. Például azért, mert úgy éreztem, nem illik rám, nem nekem kellene játszani, ezért nagy küzdelmem volt vele. De meg kellett csinálni. A néző persze ebből semmit sem lát, mert az ember tisztességesen elvégzi a feladatát.

A Macskajátékot Verebes István rendezi, a Nők az idegösszeomlás szélént Tárnoki Márk.
Verebessel többször dolgoztam már, legutóbb 2019-ben rendezte itt a Színházi bestiák című előadást, igazgatóm is volt itt, örülök, hogy újra találkozunk. Tárnoki Márk még nem rendezett engem, mindössze a színház büféjében láttam.

Filmezni szeretsz?
Nem!

Ennek ellenére több rövid- és nagyjátékfilmben szerepeltél, 2023-ban az Online című rövidfilmben nyújtott alakításodat egy római filmfesztiválon a legjobb színésznő díjjal ismerték el…
Pont ezután mondtam, hogy többet nem filmezek. Ennek ellenére utána szinte rögtön elvállaltam egy másikat.

A filmezés egészen más munka, mint a színház, ami sokkal közelebb áll hozzám, a filmben számomra nincs ugyanolyan sikerélmény. Hiányzik az a próbafolyamat, amin keresztül magamévá teszem a karaktert érzelmileg és minden más szempontból. A film egészen más típusú színészetet kíván, sokszor előzetesen el sem tudjuk próbálni a jelenetet. Pörgés van, az idő és a nyersanyag is pénz, olykor a színész az utolsó.

Az egyik filmben például volt egy drámai jelenet és el kellett sírni magam. Az első  felvétel elég jól ment, a másodiknál még örültem is, hogy korrigálhatom magam, de végül még sokkal többször újra kellett venni különböző technika dolgok miatt, szösz a kamerában, behallatszott valami zörej, ilyesmik. Így a végén nem a számomra legjobbnak tartott változat került a végleges verzióba. Sokféle technikai dolog jöhet közbe, s nekem ebben nincs gyakorlatom, sajnos nem tudok olyan perfekt lenni. Persze ezt is lehet gyakorolni. A színházban volt olyan előadásom, amikor az egyik jelenetben még röhögtünk, utána váltás, lement a fény, és a következő pillanatban már zokognom kellett. De volt másfél hónapom a próbafolyamat során, hogy begyakoroljam, felépítsem a jeleneteket. Erre is tornáztatni kell a lelket, mint ahogy a sportoló az edzések során a testét tornáztatja - én pedig az idegrendszeremet. Ha a színházban lemegy egy előadás, és esetleg nem teljesen úgy alakul, ahogy szeretném, a következőn már újra topon lehetek. A filmből nem lehet kitörölni, mert ott van a szalagon, s mindig ugyanazt vetítik le.

Jól érzed most magad a bőrödben? Ha visszatekintesz 2023-ra, elégedett vagy?
Akadnak problémáim, olyanok is, amelyeken nem tudok változtatni. Erre mondják, hogy az ilyet el kell engedni, nem kell rajta pörögni. Ha olyan a helyzet, amin tudunk változtatni, azt viszont meg kell tenni.

A szerepeidet tekintve?
Azokkal nincsen gondom, nagyon szép szerepeket kapok. A pályám folyamán soha nem éreztem azt, hogy mellőzve vagyok, vagy nem ilyet szeretnék. Szerepálmom nincs, de volt olyan álmom, hogy egyszer úgy legyek fent a színpadon, hogy ne legyen szövegem, csak létezzek ott. Teljesült. Volt olyan vágyam, hogy a mozgás kerüljön előtérbe, abban is volt részem. Nem feltétlenül prózai színpadi jelenlétet is szerettem volna, megvalósult annak idején a Tünet együttessel. Inkább olyan álmaim vannak, hogy szívesen dolgoznék ezzel vagy azzal a rendezővel, illetve (nem társulati tag) kollégával. A színházzal tehát abból a szempontból semmi gondom, hogy jó szerepeket kaptam, jó rendezőkkel dolgozhattam. Bízom benne, hogy így is marad.

Fotók: a Móricz Zsigmond Színház archívuma ill. magánarchívum