Állat
Semmi sem akadályozhatja a védekezést
2025. May 06.
Sem anyagiakban, sem humán erőforrásban nem lehet akadálya a ragadós száj- és körömfájás okozta veszélyek elleni védekezésnek – jelentette ki április 30-iki peresztegi sajtótájékoztatóján Nagy István.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei településen agrárminiszterünk hangsúlyozta: az elhullott állatok elhelyezésekor a szakemberek minden vízügyi és geológiai szempontot figyelembe vesznek a mélységtől kezdve a vízzáró rétegeken át a talajvíz áramlásáig. Hozzátette: érthető, hogy senki nem örül annak, ha akár több ezer szarvasmarhát kell elföldelni egy-egy helyszínen, de a vizsgálatok alapján a peresztegi teljesen biztonságos. Továbbiakat csak az esetleges újabb kitörési pontok ismeretében lehet kijelölni, és ha ez szükségesnek látszik, akkor azonnal kell cselekedni.

A tárcavezető az elföldelés protokollját ismertetve fontosnak nevezte a környéken élők tájékoztatását és informálását. A szakemberek a védekezés eddigi tanulságait mindig azonnal levonták, és azonnal intézkedni fognak akkor is, ha az elföldelésre kijelölt helyszínek ellenőrzését biztosító monitoringkutak vizsgálata ezt indokolttá tenné - tette hozzá. Közölte egyúttal, hogy a fertőtlenítések és a nagytakarítások után kezdődhet az egyeztetés a gazdákkal a kártalanítási kérdésekről. Az ellentételezés azért is fontos, mert a betegség eltitkolása nagyobb károkat okozhat, mint a teljes kártalanítás összege. Az állam a járványvédelmi infrastruktúra fejlesztését is vállalja, hogy a védekezés magasabb szintre emelkedhessen, és meg lehessen előzni a hasonló eseteket.

Ilyenre járványra, mint a mostani, csaknem fél évszázada nem volt példa Magyarországon, a kár összege már most meghaladja a 10 milliárd forintot – közölte Nagy István. Szólt arról, hogy saját hatáskörben arról is intézkedett, hogy az érintett telepek a lehető leghamarabb megkapják a nekik járó kifizetéseket. A kártalanítási rendszert úgy alakítják ki, hogy azzal a mihamarabbi újratelepítést ösztönözzék, ám a miniszter jelezte, hogy az állományok teljes helyreállítása legalább három éves folyamat lesz.

Az agrárminiszter kormányzati kötelességnek tekinti az összes információ vizsgálatát a járványügyi nyomozás során, hogy a kérdésekre megnyugtató válaszokat kapjanak. A tájékoztatást eddig szakemberekre bízták, de a visszajelzések alapján indokolt, hogy maguk a döntéshozók, a politikusok is személyesen nyugtassák meg a helyieket a településvezetőkkel együtt. Szerinte a védekezés egyik legfontosabb tanulsága az, hogy nem elég szabályokat hozni, rendeleteket alkotni, ellenőrizni is kell azokat a teleplátogatási könyvtől kezdve a kontaktok ellenőrzéséig. Az álhírek és valótlan elképzelések terjedése ellen naprakész információkra van szükség - jelentette ki a tárcavezető, aki a sajtótájékoztatón garanciát vállalt a ragadós száj- és körömfájással kapcsolatban a hiteles tájékoztatásra. Mint közölte: egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy viszonossági intézkedésekkel kikényszerítse az uniós partnerektől, hogy ne gátolják általában a magyar termékek exportját, ilyen intézkedéseket az uniós szabályozás szerint csak az érintett zónákra alkalmazhatnak a tagországok. Egyben kérte a magyar vásárlók szolidaritását főként a Győr-Moson-Sopron vármegyei sertéshústenyésztők érdekében, hogy az ott megtermelt, teljesen egészséges hús piaci értékesítését segítsék azzal, hogy magyar húst vásárolnak az üzletekben.


 

Gemenc Bau 05.21.KK Grain 05.21.Nektárplast 05.21.Gomép 05.21.Zambelli Colorferr Kft. 05.21.Modinvest 05.21.Agroforte Grain 05.21.GB Trade 05.21.Innováció és Projekt Kft. 05.21.Mizse Plast 05.21.MEVA-HU 05.21.Samu Gazdabolt Kft. 05.21Otis Bt. 05.21.Partner Doors 05.21.Pólus 2001 05.21Contireg 05.21.Cad-Server 05.21.Ambrus Acél 05.21.Autent Solution 05.21.Faber és Társai 05.21.Mapei 06.02.De-Ba 05.21.Elektro Nobilis 05.21.Dosan 05.21.Szalkai Légtechnika 05.21Németh Csomagolástechnika 05.21.Polgári Bank 05.21.
PRINT LAPOK