Állat
Segítség az adatszolgáltatáshoz
2024. December 24.
Az anyatehéntartás-támogatást igénylő állattartóknak a Nébih idén is segítséget nyújt a támogatás feltételeként megszabott, szaporítási eseményekre vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségük teljesítésében.

Az intézkedés jelentősen könnyíti az állattartók számára a támogatási rendeletben foglalt adminisztrációs feladataik teljesítését, mindamellett a legegyszerűbben továbbra is a webENAR felületen tehetnek eleget a kötelezettségnek.

Az állattartók adminisztrációs kötelezettségeinek könnyítése érdekében a Nébih a Termékenyítési Rendszerben (TER) az ügyfelek bejelentéseit december elseje és 31-e között már előremenően is fogadja és regisztrálja. A szaporítási események TER-ben való regisztrációjára a szarvasmarhatartóknak egészen 2025. január 15-ig lesz lehetőségük.

Lényeges, hogy a módosítás a mesterséges termékenyítések bejelentését nem érinti, azaz a „2201 - Termékenyítési napló” és „2202 - Termékenyítési jegy” továbbra is kizárólag a szaporítási esemény(eke)t követően adható be.  A „2210 - Háremszerű és szabad pároztatás módosítólap” és „2204 – Háremszerű és szabad pároztatás bejelentő lap” azonban a fent leírtak szerint 2024 decemberében előremenően benyújtható a Termékenyítési Rendszerbe (TER).

A papíralapú bizonylatok postai úton is benyújthatóak a Nébih részére. A hivatal ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a támogatáshoz kötődő szaporítási események regisztrációja továbbra is a webENAR felületen a leggyorsabb és a leggördülékenyebb.

A kizárólag hibátlan adatokat elfogadó webes felület nagy előnye, hogy a rögzített adatok a beküldést követően azonnal láthatóvá válnak a Termékenyítési Rendszerben. 

A bejelentésekkel kapcsolatos további információk a Nébih Enar aloldalán, a támogatás igénybevételével és feltételeivel kapcsolatos tudnivalók pedig az Államkincstár oldalán érhetőek el.


AKM Metal 03.20.Gomép 03.10.Memtech Kft. 03.20..Hungaro System'sIsterraNektárplast 03.20.Szalkai Légtechnika 03.20.Hotel HunorCad-Server 03.10.Németh Csomagolás 03.31.K2 - Kántor Krisztián 03.20.Med-PlastMizse PlastGB Trade 03.10.SGS 03.20.Ambrus Acél 03.10.BioFer 03.31.Samu Gazdabolt 03.20.Zambelli Colorferr 03.20.IlinoxModinvest Kft. 03.10.De-Ba 03.10.KK Grain Kft.Agroforte Grain 03.10.DS Optim 03.20.Adalex Team 03.10.Gege Hungary 03.20.DPMG 03.10.
PRINT LAPOK