Nem csak a színpadról ismerhetjük, hiszen számos filmben és televíziós sorozatban láthattuk-láthatjuk, emellett szinkronizál, hangjátékok közreműködője, hangoskönyveket alkot, rendez is. A közönség mellett a szakma is elismeri, jónéhány díj birtokosa. Ezek közül a Jászai Mari-díjat és A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét emelem most ki. Kováts Dénes interjúja.

Hatvan pluszosan miért jutott eszedbe, hogy levizsgázz nagymotorra?
Szinte véletlenül. Én már tizenkét évesen robogóval jártam, mindig is bringás, motoros lélek voltam. De nagymotorra nem volt jogsim. Két éve kaptam ajándékba egy 350-es Royal Enfield Meteort a Full-Gas Kft. nevű motoros cégtől, Balatonbogláron van szaküzletük. A tulajdonos, Erdős Tamás megkérdezte, akarok-e ambassador, azaz a Royal Enfield márka nagykövete lenni, mert most vezeti be Magyarországon. Rábólintottam. Azt mondtam magamban, ha már így alakult, hogy lett egy nagymotorom, akkor leteszem a jogsit 62 évesen. Azelőtt nagymotorral csak néhányszor mentem, zömében inkább robogóval jártam és kerékpárral.

Szerintem vitán felül áll, hogy egyike vagy Magyarország legnépszerűbb színművészeinek. Rengeteget dolgozol: színházban, filmekben, korábban hangjátékban, szinkronizáltál is. Előny a színészi pályán ez a sokoldalúság?
Nem tudom megmondani. De tény: én nagyon szeretem ezt a változatosságot, mert így sokféle műfajban tudom feszegetni a határaimat. Azt gondolom, más megfelelni a szinkron elvárásainak, más egy hangjátékban, a rádióban, és más a hangoskönyv. Képzeld! Görög mitológiát is olvasok hangoskönyvre, az egy komoly kihívás. Játszom színházban, most épp rendezek is, játszom tévésorozatokban, mozifilmekben. Szóval kalandos ez a pálya, de nagyon szeretem.

Ebből a sokféleségből ki tudnád emelni a kedvencet?
Inkább úgy fogalmazok: színház nélkül én nem tudnék színész lenni. Igazából – persze most csak a magam nevében beszélek – nem is értem azokat hollywoodi színészeket, akik csak filmben játszanak. Mert a színház más, ott az esélytelenek nyugalmával tudod feszegetni a határaidat. Nem kerül 20 millióba egy nap, nem az van, hogy mindenki ideges, mert ketyeg a pénz, ketyeg az idő, és neked már rég fel kellett volna venni egy adott jelenetet. Te pedig kísérletezgetsz… Pontosabban kísérletezgetnél. A film nem ennek a terepe, Magyarországon végképp nem. De el tudok képzelni olyan független filmes gondolkodót, alkotót – például Fassbinderről lehetett hallani –, aki improvizál, és színházszerűen próbálja be a jeleneteket. Ez igaz lehet Tarantinóra is, szerintem például a Becstelen brigantik nyitó jelenetét bepróbálták valamilyen szinten, mert annyira kidolgozott és annyira precíz, egyszerűen csodálatos. De filmre itthon ritkán próbálunk előre.

A színházban viszont hat-nyolc hét áll rendelkezésre kísérletezni.
Így van. Lehet próbálni, és lehet feszegetni a határokat.

Szereted a próbafolyamatokat?
Nagyon szeretem. Bár ahogy öregszem, azért egyre megterhelőbbek – ezt nem titkolom. Ma voltam olvasópróbán, egy háromszereplős darabot rendezek. Először Kecskeméten, majd a Budapesten a B32 Galéria és Kultúrtérben fogjuk játszani. Zenék lesznek benne, díszlet, jelmez, minden. Ezt átlátni stresszes, de a stressz maga az élet. Az a legcsodálatosabb az egészben, hogy nem tudod, hová fut ki egy munka. Nincsenek benne lejátszott sakkpartik.

Miért kezdtél el rendezni?
Véletlenül. Tízegynéhány évvel ezelőtt megkaptam a Kolibri Színháztól a Klamm háborúja című monodrámát, ifjúsági előadást csináltunk belőle, drámafoglalkozás követte. Rengeteget játszottam iskolákban, több mint háromszázszor ment. Kai Hensel 2002-ben Német Ifjúsági Színházi Díjjal elismert monodrámája egy tanár és egy osztály különös háborújának, egy tanár szétesésének története. Azt mondta Gyulay Eszter barátom, hogy ha már annyira benne vagyok az ifjúsági előadásokban, mi lenne, ha csinálnánk egy darabot drog témában, mert ez nagyon fontos a fiataloknak, beszélni kellene róla. Nem találtam ilyen jellegű színdarabot, se filmet, aminek a történetét néhány szereplővel el lehetne játszani. Adódott az ötlet: mi lenne, ha fejlesztenénk, írnánk egyet. Így tulajdonképpen nemcsak rendeztem, hanem színésztársammal, Kovács Krisztiánnal, akivel játszottuk, együtt írtuk meg. Tavaly májusban vettük le a repertoárról, 559-szer ment az előadás!

Ez óriási szám. Gondolom, több ok miatt is nagyon szeretted.
Valóban. Én is, de a jelek szerint a nézők, a diákok is, különben nem játszhattuk volna ennyiszer.

Sokat dolgozó, érett, befutott színészekkel beszélgettem az elmúlt hetekben, mint például Epres Attila és Szerednyey Béla. Ők is megjegyezték, és tőled is olvastam korábbi interjúban, hogy szerencsére már válogathattok a szerepek, feladatok között. Ez ad egyfajta nyugalmat?
Abszolút. Azt, hogy válogathatunk, nem úgy kell érteni, mintha annyi munka lenne, hogy ez sem kell, az sem, na jó, ezt pedig megcsinálom... Inkább úgy mondanám: én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sem anyagilag, sem egyéb módon nem vagyok rászorítva, rákényszerítve arra, hogy olyan munkát vállaljak, amihez nem fűlik a fogam. Úgy pontos a megfogalmazás: megengedhetem magamnak, hogy olyan feladatokat vállaljak el, amelyek valamilyen szinten inspirálnak.

Ez nyilván azt jelenti: amit elvállalsz abban megvan számodra a játék öröme, noha természetesen minden munkának megvan a fárasztó, kevésbé látványos vagy szívderítő oldala.
Így van.

Visszatérő és közkedvelt vendég vagy Nyíregyházán. A Hernádi-Kern és a Mucsi-Scherer páros kifejezetten vonzza a nézőket, azokra az előadásokra, amelyekben játszotok, rendkívül gyorsan elfogynak a jegyek.
Örülök, hogy Jutka meg Andris ennyire népszerű, s persze az is felemelő, hogy minket is ennyire szeretnek.

Gyakran megfordulsz Nyíregyházán. Hirtelenjében milyen emlékeket tudsz felidézni?
Először is: nagyon kedvelem Nyíregyházát. A közönség teljesen szofisztikált, aranyos, nyitott, veszi a humorunkat. Már az első VIDOR Fesztiválon ott voltam a Bárka Színházzal, Tasnádi István Bábelna című darabjával. Tamási Zoltánnal és Tóth Józseffel játszottuk, díjat is nyertünk vele. Emlékszem, a közönség nagyon szerette, vevő volt rá. Később számos darabbal megfordultunk a városban, felsorolni sem egyszerű. Ami hirtelen eszembe jut: A piszkosak, az EztRád, A fajok eredete, a Mulatság, A Gondnok, a Magyar a Holdon, ezek közül néhányat Tasnádi Pista írt, párat én rendeztem úgy, hogy játszottam is bennük. Sok háromszereplős darabot állítottunk színpadra, Mucsi Zoli és én voltunk az állandóak, a harmadik személy változott. Volt olyan időszak, amikor négy ilyen előadásunk futott egyszerre.

A Magyar a Holdon is díjazott volt a VIDOR-on, A hal nem hal bele című előadásért pedig Katona Lászlóval megkaptátok a legjobb duónak járó elismerést.
Itt van a fejemben az egész, ahogy állunk egy szál gatyában, és próbáljuk elvarázsolni a közönséget azzal a teljesen eszement darabbal. Őrület, tényleg!

A Nézőművészeti Kft. fontos az életedben?
Nagyon fontos, mert 2008-ban, amikor a Krétakör Társulat megszűnt, vagy legalábbis számunka a repertoárjátszás megszűnt, akkor Mucsi Zoli, Katona Laci, Gyulai Eszter és én úgy döntöttük, hogy annyi mindenkinek toltuk már a szekerét együtt vagy külön, beleértve a Bárkát, a szolnoki színházat, a Szkéné Társulatot, hogy ezentúl inkább a saját szekerünket toljuk. Ez lett a Nézőművészeti Kft. Ötvennél több bemutatónál tartunk, olykor 200-220-at játszunk egy évben, ehhez jönnek az ifjúsági darabok, a felnőtt előadások. Éppen holnap (augusztus 26-án – a szerk.) fog menni a Leenane szépe a VIDOR Fesztiválon, így ezúttal sem maradunk ki belőle. Mucsi Zoliék játsszák, én nem vagyok benne.

Úgy emlékszem, ritka, amikor a szerző rendez, hirtelen Göttinger Pál jut eszembe, illetve Tasnádi István, aki írta és rendezte is a Kartonpapát, ami a Móricz Zsigmond Színházban bérletes előadásként fut majd, de vélhetően bérletszünetben is. Szerinted előny, ha a szerző rendez?
Nem tudom. István szép lassan beletanult ebbe, először lett író, méghozzá nem is akármilyen, szerintem szenzációs. Több darabot rendezett eddig, már a negyedik rendezésében játszom, mindegyiket ő írta. Esetében nem úgy működik, hogy felkéri egy színház mondjuk egy Shakespeare vagy más előadásra. Inkább úgy, hogy a színdarab megírására kérik fel, amit aztán ő is rendez. Közös munkáink között ilyen volt például a Fédra fitness (Phaidra történetének átirata), ami egy fitnessteremben, és a Kupidó, ami egy swinger klubban játszódik, utóbbiban egy kaktuszmintás alsógatyában nyomtam végig az előadást, de a többiek is hasonlóan alulöltözöttek voltak. Most a Kartonpapa fut, imádom! Szerintem ez István egyik legjobban megírt darabja, igazi fájdalmas családi tragikomédia, tele humorral és egymás cseszegetésével.

Nagyon pozitív kritikákat olvastam róla.
Ennek örülök, remélem te is ilyet írsz majd. Nem akarod előre megírni? Mert akkor most megdumálhatnánk, hogy tetszett neked, és akkor megírnád.

Jó, megírom, hogy tetszett, aztán majd megnézem, hogy igazat írtam-e... Te mivel érvelnél, miért menjünk el megnézni a Kartonpapát?
Azért, mert ez István egyik legjobb darabja. Szerintem nagyon kompakt, ötszereplős, marha jó szereposztással: Udvaros Dorottya és jómagam testvérpárt játsszunk, a feleségemet Parti Nóri, a lányomat Mosolygó Sári, Dorottya fiát pedig Varga Ádám. Azt gondolom, telitalálat az összes szerep, Sárikától kezdve Ádámon keresztül mindenkié. Tényleg telitalálat. Nagyon finom társadalomkritika van benne, nagyon finoman pedzegeti azt, hogy mi van egy olyan családban, ahol az öcs, aki én vagyok, inkább baloldali, liberális gondolkodású, míg a nővére teljesen jobboldali érzelmű. Folyamatosan megy a finom ellenpontozgatás és a beszólogatás a másiknak. Ezt el kell viselni, túl kell élni, sőt még jó képet is kell vágni hozzá. Mindezekhez jönnek azok a fordulatok, amelyekkel a Kartonpapa rendelkezik – csak nem szabad elárulni előre. Ettől a négy fordulattól a néző le fogja dobni a haját. Ennyi, ezért. És még humora is van.

Az egyik kritikában olvastam: „Scherer Péter Károlyként tisztán és egyszerűen játszik, klasszikusan megmutatja a jóravaló vesztes esendőségét.”
Nagyjából az életemben is azt játszom, csodálatos jóravaló vesztes vagyok.

Az utóbbi időben a számos feladat mellett azért próbálsz olykor megpihenni, több időt tölteni a családdal. Ezen a nyáron mennyire sikerül?
Mostanában egyre inkább törekszem erre. Volt a nyár elején egy majd’ egy hónapig tartó ázsiai forgatásom, két országban, a részletek egyelőre maradjanak titokban. Nagyon fárasztó, de nagyon izgalmas, különleges élmény volt számunkra, műsor születik belőle az egyik hazai tévécsatornán. Remélem, annyira nagy élmény lesz nézni is, mint amilyen nekünk volt átélni ezeket az őrületes kalandokat. Utána kellett egy hét, míg magamhoz tértem. Egész hosszú időt töltöttem a Balatonnál, motoroztunk, bicikliztünk, úsztunk, kávézgattunk, igyekeztem úgy tölteni a nyarat, hogy igazi kikapcsolódás legyen. Most jöttem vissza Budapestre, ma kezdtük egy új darab olvasópróbáját.

A jelek szerint jól érzed magad a bőrödben.
Most elég jól, igen. Hajrá, nézzék és szeressék a színészeket Nyíregyházán, mint ahogy eddig is tették!

Fotók: Scherer Péter, illetve a Nézőművészeti Kft. archívumából (utóbbiak Mészáros Csaba képei)