Köztér
Rugalmasabb tervek kellenek
2024. September 26.
A közös uniós agrárpolitika jövőjére vonatkozó egyszerűbb, rugalmasabb és könnyebben végrehajtható stratégiai tervek kulcsfontosságúak a tagállamok és a gazdálkodók számára egyaránt.

Erről is beszélt az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Brüsszelben. Feldman Zsolt az uniós Mezőgazdasági és Halászati Tanács (Agrifish) ülését megelőzően újságíróknak nyilatkozva közölte, az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnöksége abban vár konkrét javaslatokat, felvetéseket és iránymutatást a tagállamok részéről, hogy a közös agrárpolitikát érintően miként és hogyan lehet hatékonyabbá tenni a végrehajtást.

Nemcsak a tartalom fontos, hanem az is, hogy annak végrehajtását milyen szigorú keretek között kell végezni. Ennek hatása ugyanis mind a tagállamokra, mind a gazdálkodókra hatással van - hívta fel a figyelmet.

Reményét fejezte ki, hogy az ülésen elhangzott tagállami tapasztaltokat fel lehet majd használni a közös agrárpolitika jövőjéről szóló magyar uniós tanácsi elnökség következtetéseiben. Ezzel összefüggésben úgy fogalmazott: „abban vagyunk érdekeltek, hogy soros uniós elnökként olyan erős tanácsi következtetéseket fogalmazzunk meg a tagállamok közösségével, amely ugyanolyan súllyal sőt, a tagállamok politikai akaratát tükrözve jelenik majd meg az Európai Bizottság következő száznapos programalkotásában, mint a következő év közös agrárpolitika jövőjére vonatkozó jogszabályaiban”.

Az ülés témái között az államtitkár megemlítette, hogy a tanács halászati ügyekkel foglalkozik majd, valamint napirendre kerül az állatbetegségek, az adminisztrációs egyszerűsítés témája, valamint az unióba érkező import, különösen az ukrán tojásimport, valamint az aszály kérdése is. Utóbbiakkal kapcsolatban kiemelte: az idei évben egyebek mellett az aszály, valamint az unióba érkező nagymennyiségű import okoz nehézséget. „Információt várunk ezekről a tagállamoktól és érdemi vitát kívánunk folytatni arról, hogy a tagállamok miként látják az előrelépés lehetőségét” - tette hozzá.

*

Az olyan adminisztrációs kérdések, mint például a stratégiai tervek módosítása, vagy a különböző éves teljesítményjelentések, egységköltségek annyira közvetlen hatással vannak a mezőgazdasági termelők életére, hogy lényegében politikai kérdéssé váltak - jelentette ki Feldman Zsolt, az uniós tagállamok mezőgazdasággal és halászattal foglalkozó minisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár  beszámolt arról, hogy a miniszterek megvitatták, hogyan lehet az adminisztrációs terhek csökkentésének folyamatát a közeljövőre nézve valós tartalommal feltölteni. Elmondása szerint a tanácsülés olyan megközelítéssel végződött, amely alapján a tagállamok a stratégiai tervek elfogadásának és módosításának gyorsítását, azok rugalmasabb kezelését kívánják előmozdítani.

Az európai mezőgazdaság piaci helyzetéről szólva közölte: a tagállami beszámolók alapján a néhány hónappal ezelőttihez képest egy fokkal stabilabb a piaci helyzet, azonban a mezőgazdasági termeléshez szükséges inputköltségek magas szintje jelentősen rontja a mezőgazdasági termelés jövedelmezőségét. A helyzetre a természeti káresemények további negatív hatást gyakorolnak: Európa délkeleti részén az aszály, nyugati felén a gabonatermelést érintő túl sok csapadék és a jelenlegi árvíz.

A nemzetközi kereskedelmi kérdéseket illetően a tanácsülésen több tagállam aggodalmát fejezte ki a Kína által elindított, uniós tejtermékekre irányuló dömpingellenes vizsgálattal kapcsolatban, más országok pedig az Európai Unió és Ukrajna közötti szabadkereskedelmi megállapodás miatt, mivel ebben a tekintetben több tagállam termelői szembesülnek komolyabb piaci kihívással.

Az Európai Unió mezőgazdaságának jövőjéről szóló stratégiai párbeszéd zárójelentéséről szólva elmondta: a tagállami miniszterek támogatták például azokat az elképzeléseket, amelyek a termelőt állítanák az értékláncok középpontjába, kiegyensúlyoznák a mezőgazdasági jövedelmeket, valamint előmozdítanák a fenntarthatóságot. Aggályukat fejezték ki azonban amiatt, hogy a klímasemlegesség elérését elősegíteni hivatott Igazságos Átmenet Alapot nem a közös agrárpolitika forrásaiból finanszíroznák.

Feldman Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy „a stratégiai párbeszéd zárójelentése fontos dokumentum, azonban a tagállamok közössége által megfogalmazott, és reményeink szerint majd támogatott tanácsi következtetések ugyanilyen, ha nem fontosabb iránymutatást kell, hogy adjanak az Európai Bizottság munkájának az európai mezőgazdaság jövőjére nézve.”


JobPower 10.09.Isterra 10.09.Lévay Stúdió 10.09.Kovács Imre 10.09.Magyar Pékség 10.09.GB Trade 10.09.Polyduct 09.18.SW Umwelttechnik 10.08.ETD 09.18.Mg. Falker 10.09.Agroforte Grain 10.09.MP Trend 10.09.Modinvest 10.09.Lábatlan Zrt. 10.09.Kancsár Transz 10.09.Erforg Aim 10.09.Borda Gépipari Kft. 10.09.Z-Solar Kft. 09.27.Digitas 10.09.Magyarosi Solar 10.09.Ivóvíz 6 Kft. 10.09.Farkas és Társai 10.09.L-Tech Kft. 10.09.DPMG Zrt. 10.09.Domokos Sándorné 10.09.Med-Plast 10.09.Tiszta Energiák 09.27.Meva 10.09.
PRINT LAPOK