Élelmiszer
Retekvetőmagokat vizsgáltak
2025. April 20.
A Szupermenta program legújabb terméktesztjén retekvetőmagokat vizsgáltak a Nébih szakemberei. A laboratóriumi és a hatósági ellenőrzéseken mindent rendben találtak, azonban a kedveltségi vizsgálaton egy terméknél rovarszennyezettséget állapítottak meg.

A teszt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szarvasi fajtakitermesztő állomásán folytatódik a növények fejlődésének nyomonkövetésével.

A tavaszi időszak népszerű zöldségei közé tartozik a retek, ezért sok veteményesben helyet kap. A kertészkedők többfajta retek vetőmagja közül választhatnak. A Szupermenta összehasonlító vizsgálatába a gömbölyű, piros, hónaposretek-vetőmagok kerültek be, melyek széles körben, folyamatosan elérhetőek a piacokon és az üzletekben egyaránt. Összesen 22 kiskerti vetésre szánt vetőmagot vizsgáltak meg a szakemberek, melyek között három hibrid szerepelt. Származásukat tekintve kilenc hazai, tizenhárom pedig külföldi volt.

A Nébih laboratóriumi szakemberei elsősorban a legfőbb minőségi mutatókat, a csírázóképességet, a tisztaságot és az idegenmag-tartalmat vizsgálták meg. Az eredmények megnyugtatóak, ugyanis a vonatkozó határértékeknek minden egyes termék megfelelt.

A hatósági felügyelők ellenőrizték a retekvetőmagok csomagolásán a kötelező jelölések és az alapvető termékinformációk meglétét, így például a fajta és a származás feltüntetését. A vizsgálat során szintén szempont volt, hogy a vetőmagokat minőséget megóvó, zárt csomagolásban kínálják-e a vásárlóknak. A tesztelt termékek minden kritériumnak megfeleltek. 

A kedveltségi vizsgálaton szakértők és laikusok értékelték a vetőmagokat. A szemrevételezéskor egy terméknél rovarszennyezettséget állapítottak meg a szakemberek. A szennyezett tasakban egy élő kaprabogár lárvát és nyolc levedlett lárvabőrt azonosítottak a laboratóriumban. Minőségi hiba miatt a hatósági felügyelők figyelmeztették az érintett forgalmazót és felszólították a még raktáron lévő tétel megsemmisítésére.

A végső rangsor a kedveltségi vizsgálat eredményei alapján született meg. A dobogó legfelső fokára a Rédei Kertimag Óriás vaj retek került, második helyezést ért el a Gartenland Rudi retek, a harmadik helyen pedig a Rédei Kertimag Ester retek végzett.

További információk, érdekességek, valamint a részletes vizsgálati eredmények elérhetőek a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán.

A termékteszt egyfajta folytatásaként a tesztelt magokat már elvetették a Nébih szarvasi fajtakitermesztő állomásán, ahol a szakemberek nyomonkövetik a növények fejlődését. A gyakorlati tapasztalatokról hamarosan beszámol a Szupermenta csapata.

További részleteket az alábbi linkeken érhet el:
Retekvetőmag eredményközlő táblázat letölthető formában (xlsx)
A retekvetőmag termékteszt eredményközlő videó leirata (pdf)


Térváz 07.29.Charolais Kft. 07.29.Isterra 07.29.Otis Bt. 07.29.Sokon 07.31.Farmer ExpoAlbert Garden 07.31.Gordius 91 07.31.Led N More 07.31.Flexinsheet 07.31.Pintér István - Baráti Keltető 07.29.Taurus Techno 07.29.Ilinox Kft. 07.29.Inomix 07.31.Éptárker 07.31.Agroforte Grain 07.29.Agrotex 07.29.Arasz Infromatika 07.31.Bos Plus Kft. 07.29.Hotel Hunor 07.31.Nektárplast 07.29.Vertical Empire 07.29.KK Grain 07.29.SZTE 07.17.Orsó 95 Kft.  07.29.Zambelli Colorferr 07.29.SGS 07.29.
PRINT LAPOK