Az idén hetven esztendős, még mindig fiatalos Pusi – ahogy szinte mindenki becézi – mindig örömmel jön Nyíregyházára, a számára kedves városba, a régi játszótársakhoz. Kováts Dénes interjúja.

Hogy van a térded?
Változatlanul nincs jól – pont ma voltam orvosnál – azt mondta, nincs mese, protézis kell. De olyan nehéz ebbe belevágni! Évek óta ezt hallom, pedig mindig más orvoshoz megyek, hogy ő hátha másként látja, de nem találnak új módszert. Lehet, hogy tényleg elkerülhetetlen?...

Sok nyíregyházi örül annak, hogy újra itt lát téged. Az Oscar, amit idén először szeptember 13-án láthat a közönség, teljesen független a zsűrielnöki szereptől?
Először az Oscar jött szóba, felhívott Kirják Róbert igazgató, hogy lenne-e kedvem újra játszani, mert szükség lenne rá, a közönség igényli. Remélem így is van. Három éve léptem itt utoljára színpadra, akkor hagytam abba. Persze azóta olykor játszom azokat a korábbi szerepeket, amelyekben itt is látott a közönség. Csak éppen nem Nyíregyházán, hanem Pesten a Madáchban és a Vidám Színpadon, valamint Kaposváron. A Meseautó és a Tanulmány a nőkről olyan darabok, olyan szerepekkel, amelyeket már tudtam, így nem kell újra hathetes próbafolyamatot végigtanulni és -csinálni.

Ezek szerint nem tudsz elszakadni a színpadtól.
Ezekre a szerepekre nem lehet nemet mondani. Az Oscar is ilyen Nyíregyházán. Megkaptam a szövegkönyvet – régen játszottuk, a 2018/19-es évadban –, s ahogy elkezdtem olvasgatni, jöttek vissza a szövegek. Mindig is nagyon élveztem ezt a bohózatot, fürödtem/lubickoltam benne. Nagyon jó volt a kollégákkal játszani. Ezúttal is színpadra lépek néhányukkal az akkori szereposztásból, így Szvrcsek Anitával, Kosik Anitával, Széles Zitával, Martinkovics Mátéval, Tóth Zolkával, Horváth Viktorral, és mellettük újakkal is, akik akkor nem voltak részesei az előadásnak. Próbálunk, majd szeptember 13-án, pénteken lesz az első előadás, utána rohanok haza Pestre, mert másnap van Peti és Bogi kétszemélyes musicaljének a bemutatója.

Az Oscarban Szvrcsek Anitával

Nem unatkozol, tartalmas, utazós, és unokázós életet élsz. Megvalósult az a vágyad, hogy több szabadidő és kevesebb munka jellemezze az életedet. Hogy érzed magad?
A nyár elején megállt az utazások sora, nem mentünk nyaralni. Ennek egyik oka, hogy nagyon sokat kell vigyázni a babára – amit nagy élvezettel csinálunk – felváltva a másik oldali nagyszülőkkel. Ott kell lennünk a kis Ábellel, Petiék körül, hiszen rengeteg az elfoglaltságuk. Bogi számára is szépen jönnek vissza a feladatok, a különböző fellépések, Peti folyamatosan dolgozik.

Amikor megy a szekér, sok a feladat, akkor jól jön a nagyszülő segítsége, magamról is tudom.
Nemcsak a babára vigyáztunk, hanem a kutyára is. Petiék többször elutaztak kikapcsolódni, ilyenkor a házukra, a kertjükre, a kutyára is mi vigyázunk, odaköltözünk arra az időre.

Neked most bejött a VIDOR Fesztivál zsűrielnöksége is, ami bő egyhetes, állandó ittlétet igénylő elfoglaltság…
Felhívott igazgató úr, s megkérdezte, elvállalnám-e. Nyilvánvalóan nem mondtam, mondhattam nemet, hiszen nagy megtiszteltetés egy országos hírű nagy fesztivál zsűrielnökének lenni. Ha az embert felkérik, az ilyesmit el kell vállalni. Úgy gondolom, a vígjátékokhoz értek, tudom, hogyan kell játszani és rendezni. Ugyan éppen most mentünk volna nyaralni a feleségemmel, de vonzott ez a feladat.

A Meseautóban Horváth Margittal

Színészként és rendezőként is otthon vagy a vígjátékokban, tehát valóban nagyon autentikus zsűrielnököt köszönthetünk személyedben.
Mindegyik darabot ismerem, a színészeket és a rendezőket is, így kialakult bennem, mi az, amit elvárok az egyes előadásoktól. Most másfajta pontozási rendszer van, mint korábban, nem úgy zajlik, hogy megbeszéljük, utána pontozunk, hanem mindenki titkosan teszi. Én úgy tudok hatni a nem szakmabeli zsűritagokra, hogy az előadás előtt elmondom, mit várok el az adott darabtól, utána titkosan lepontozzuk. Azzal a különbséggel, hogy az én pontjaim duplán érnek, ha valami kétséges, vagy egyenlőség van, akkor ez dönthet. Természetesen nem vagyok rosszindulatú. Ugyanakkor nem vagyok a színpadi trágárság híve – noha olykor helye lehet bizonyos szituációkban (dühből, indulatból, viccből) – de gyűlölöm, ha öncélú, ha bizonyos szavakat szinte kötőszóként használnak

Van olyan előadás a VIDOR versenyprogramjában, amit színészként, rendezőként, zsűrielnökként különösen vársz?
Mindig csak az aznapi előadásokra koncentrálok. Előre nem nagyon nézek, mert óhatatlanul az járna a fejemben, hogy előre hasonlítgatnám, vajon azokra milyen pontokat adhatok majd, így előre befolyásolná az aznapi pontozást, azaz nem biztos, hogy teljesen objektív lenne emiatt. Nyilván emlékszem a darabok nagy részére, láttam valahol, esetleg játszottam is benne, eszerint működtetem az agyam, így maradhat objektív a szavazatom.

Én a vígjáték fesztiválon a vígjáték híve vagyok, amelynek lényege, hogy másfél hétig kacagjanak az emberek. Tehát nem minden darab kell, hogy feltétlenül nagy, magvas üzenetet hordozzon. Szakmai sznobizmusnak tartom, amikor valaki azt mondja, hogy kicsit sírjunk, szenvedjünk is nézőként a nevetés mellett, mert az tragikomédia, s nem vígjáték. Nálam zsűrielnökként is a színész az első, fontos a darab, a rendező legfeljebb harmadik. A végére kiderül, hogy tönkretette-e az előadást, vagy jól megcsinálta.

Az Oscarban Kosik Anitával

Te láttad a színházunk új Anconai szerelmesek előadását. Mit szóltál hozzá, mint a réginek a kultikus alakja, szereplője?
Nagyon tetszett, ha nem is volt olyan fergeteges, mint a miénk, de az énekbetétek, a helyzetkomikumok, a szövegek elementárisan hatottak. Ebben az előadásban a meseszerű megvalósítás helyett inkább a valódi életképekre koncentráltak, jó betétekkel, szövegekkel, új dalokkal is. Nagyon ügyesen megcsinálták, a nézők is élvezték, mivel ereje volt. Keszég László jó rendező, pontosan tudta, ha erősek a dialógok, ha valódiak a konfliktusok, az összecsapások, az majd viszi a cselekményt. Remek, nagyon profi táncosokat láttam a színpadon, megadták a módját. A színészi alakításokkal is elégedettek lehetünk.

Így is jól meg lehet csinálni ezt a darabot, az más kérdés, hogy ahol én állítom színpadra, ott az én ízlésemnek megfelelően alakul az előadás. Megnéztem a nyíregyházi társulatot, azután elmentem Kisvárdára, felkérésre ott rendeztem meg ezt a musicalt. Ráadásul úgy, hogy még írtam bele két szerepet: egy vízimentőt (a helyi Baywatcht, David Hasselhoffot), és egy idegenvezetőt (Pamela Andersont). Nagyon szeretem, ha a változásoknál meg lehet mozgatni a színpadot, ha a váltás nem csend után jön, hanem bejönnek valakik. Mint például esetünkben egy német leányosztály, akik csoportosan vonultak a tengerpartra törölközővel, táncolva, és egy japán turistacsoport, amelynek tagjai állandóan fotóztak, minden helyzetet lefényképeztek. Ettől még mozgalmasabb és érdekesebb lett az előadás, amelyben nyilván sok mindent felhasználtam a mi régi nyíregyházi előadásunkból.

Ha jól értem, az egyes feldolgozások közötti különbségek tehát nem a minőségben, hanem megközelítésben jelentkeznek. Más. Jó nyugdíjasnak lenni, miközben a szeretett színpadból is megmaradt valamennyi?
Csodálatos. Szép lassan zajlik most az életünk, nincs a korábbi nagy rohanás, gyakorlatilag mindenre van idő. Nem fontos autópályán utazni, helyette lehet kis utakon, közben nézelődni, gyönyörködni a tájban. Nem kell elviselnem különböző idegesítő embereket, s mivel bizonyára olykor én is idegesítő vagyok öreg koromra, megkímélem magamat másoktól. Nem megyek szerepek után, nem ajánlgatom magam, de ha nekem tetsző lehetőség adódik, természetesen örömmel elvállalom.

Nyíregyházára azért is jó jönni, mert itt nagyon szeretik a színészeket. A kollégákkal is jobban jut időnk egymásra, például előadások után mindig van élet a büfében, jó beszélgetésekkel. De sajnos nem sok helyen tapasztalom ezt. Kaposváron még igen, de a fővárosban már mindenki siet, a büfé is zárva előadás után, el kell hagyni a színházat fél órán belül.

Fotók: a Móricz Zsigmond Színház archívumából