Köztér
Partnerségre törekszünk
2023. September 10.
Az öntözés-fejlesztésről, oktatási és tudományos partnerségről, valamint hosszú távú agrár együttműködésekről egyeztetett Nagy István agrárminiszter Avi Dichterrel, Izrael mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárcavezetőjével.

Miniszterünk felhívta a figyelmet arra, hogy hazánk példaként tekint Izraelre, hiszen csodálatos az a teljesítmény, amit a mezőgazdaság területén a történelme folyamán véghezvitt. A magyar kormány stratégiai ágazattá nyilvánította az agráriumot és háromszor több forrást biztosít fejlesztésekre, mint korábban, ezért szeretnénk olyan technológiai fejlesztéseket végrehajtani, amelyek a versenyképességünket növelik, mind a mezőgazdaság, mind pedig az élelmiszeripar területén – fűzte hozzá.

Nagy István kitért arra is, hogy tavaly történelmi aszály nehezítette a mezőgazdaságot, ami figyelmeztető jelként hatott ránk, ezért még nagyobb hangsúlyt fektetünk az öntözésfejlesztésre. A legmodernebb technológiák alkalmazását pedig a legjobbtól szeretnék megtanulni. A vízre eddig katasztrófaként tekintettünk, amit az áradások esetén gyorsan el kell vezetni, azonban szemléletváltást hajtottunk végre. A vizet meg kell tartanunk és gazdálkodnunk kell vele, mert az a biztonságos élelmiszer-ellátás alapja. A tárcavezető szólt arról is, hogy a hazai agrárium az ország népességének dupláját képes ellátni élelmiszerrel, így Magyarország Izrael importigénye szempontjából is kulcsfontosságú partner lehet. A miniszterek egyetértettek abban, hogy az agrárium tekintetében is stratégiai partnerség szükséges a két ország között.

Nagy István kiemelte, szívesen kötünk stratégiai partnerséget Izraellel az agrárium, vagy az oktatás és a kutatásfejlesztés területén, hogy jobban megismerjük az új technológiákat, mert így a hazai mezőgazdaság tovább fejlődhet. Az egyeztetés keretében az izraeli tárcavezető meghívta Nagy Istvánt egy hivatalos munkalátogatásra.

Fotó: Pelsőczy Csaba/AM

Eurogreen TiszafaMeva-HuAmbrus Acél bannerGeoteam LambdaZambelli Colorfer Kft.ThermodamCad-ServerHotel HunorGB TradeOtisMarázplastWiraxSwisspartsAgrofolkerDomokos SándornéSóstótargÚjvári FOrgácsolóNektárplastContireg Kft.Samu GazdaboltGordius InoxEuroklímaBordaMIzse-PlastHalaspackMSG Kft.CemolkerRóna Tamás
PRINT LAPOK