Köztér
Partnereink az erdélyi gazdák
2024. March 31.
Szovátán rendezték meg az 5. Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumát, melyen beszédet mondott agrárminiszterünk, Nagy István is.

Kihívásokkal teli időszakot élünk, azonban jó hír, hogy nem vagyunk egyedül, számíthatunk egymásra. Ez az összefogás pedig megmutatkozik abban, hogy gazdák, termelők, falugazdászok, szakmai szervezetek és az oktatás-kutatás képviselői közösségként vannak jelen az egyeztető fórumon – fogalmazott a miniszter.  Emlékeztetett arra, hogy a közös európai agrárpolitika és az élelmiszerellátás mindannyiunk jövője szempontjából stratégiai kérdés. A felelős politika az, hogy felelősek vagyunk a fogyasztók egészségéért, tehát egészséges élelmiszer nem szenvedhet szűkösséget az európai emberek asztalán. A feladatunk pedig az, hogy a kiváló élelmiszert az asztalra tegyük.

Nagy István szerint a közeljövő másik fontos eseménye, hogy július 1-jétől Magyarország látja el az unió soros elnöki tisztségét. Ez pedig lehetőséget teremt a döntési folyamatok befolyásolására. Ebben a kérdésben pedig partnerként tekintenek az erdélyi gazdákra.

Hangsúlyozta, örömteli azt látni, hogy ezt az összefogást megtestesíti a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fóruma, amely összeköti az egyes régiók gazdaszervezeteit, mezőgazdászait és agrárszakembereit. Ilyen összefogás eredménye a kiterjesztett, kiválóan működő falugazdász hálózat, amely a Kárpát-medencei magyarság támogatásában az egyik leghasznosabb és legelőremutatóbb intézkedés.

A tárcavezető hangsúlyozta: a magyar agrártárca kiemelt feladatának tekinti a határokon túlra szorult nemzettársaink szülőföldön való maradásának, boldogulásának és gyarapodásának segítését. Hozzátette, ennek egy eszköze olyan lehetőségekhez juttatni az Erdélyben és a Kárpát-medence többi részén működő agrárvállalkozásokat, amelyekkel meg tudják mutatni önmagukat, a termékeiket és a szolgáltatásaikat.


Hajdú László diófa banner - törölhetőHorváth és HuszárMáté Metál 04.17.Agro NatúrtápGordius Solution tenderMagyar Pékség Kft.CincillaAtukavíz2GyümölcsgépIvóvíz6Szilágyi HűtőSzamos AblakDerulaFormula GPCincilla2Szalkai és TársaCharlie HűtőVC 999 05.02.Hotel Hunor - törölhetőAtukavíz1 05.01.-igPályázat Európa Kft.Magyar Kukorica Klub banner - törölhetőAgrologica 04.17.Agroforte GrainAtukavíz3Orbán KályhaDPMG Zrt.Fórum Plussz Kft,
PRINT LAPOK