Pályázatok
Pályázatok erdőgazdálkodóknak
2025. September 25.
Az erdészeti agrártámogatások célja, hogy több és jobb erdeink legyenek, amelyeket versenyképes vállalkozások kezelnek – közölte Mocz András, erdőkért felelős helyettes államtitkár a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Cserépfalun rendezett ágazati szakmai napon.

Mocz András „A magyar erdészeti támogatáspolitika aktualitásai” címen tartott előadásában a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervének erdészeti pályázati felhívásait ismertette. Kiemelte, erdőtelepítésre és ápolásra, ipari célú alapanyag biztosítására szolgáló faültevény telepítésére támogatást igényelhettek és igényelhetnek a pályázók. A kérelmek benyújtására 2026-ban is két szakaszban lesz lehetőség.

Számos felhívás jelent meg a meglévő erdőállományok minőségi megújítására, fenntartására vonatkozóan. Példaként említette az erdőterületeknek nyújtott Natura 2000 kompenzációs kifizetéseket, az erdőpotenciált veszélyeztető biotikus és abiotikus károk megelőzésére és a károkozást követő helyreállításra igényelhető KAP forrásokat, vagy az erdészeti génmegőrzés támogatását.

Mocz András hangsúlyozta, a versenyképes erdőgazdálkodást támogató beruházásokra erdészeti szaporítóanyag-előállítással vagy szolgáltatással foglalkozó vállalkozások, faipari vállalkozások továbbá erdőgazdálkodók és szakirányítók is pályázhatnak. A támogatási kérelmek benyújtására várhatóan 2025. november 1-től lesz lehetőség, a tervek szerint még további három szakaszban. A rendelkezésre álló keretösszeg összesen 29 milliárd forint. A pályázatban elszámolható többek közt telephely és technológia-fejlesztés, illetve a korszerű erdőgazdálkodás hatékonyságának javításához szükséges digitalizációs fejlesztések is. A felhívás gondoskodik az elsődleges faipari vállalkozások felzárkóztatásáról is.

Idén még három pályázati felhívás megjelenése várható, ezek az „Erdő-környezetvédelmi többéves kötelezettségvállalások”, az „Erdőtűz megelőzés együttműködésben” című felhívás, valamint a fiatal erdőgazdálkodók támogatása, amelyek egyben az összes erdészeti felhívás megjelenését jelentik.


Stell Manufacturing 09.23.Vertical Empire 09.23.Taurus Techno 09.23.Olajütő 09.23.Ódor Kft. 09.23.Otis Bt. 09.23.Cad-Server Kft. 09.23.Extended Warranty Service 09.24.Magnet Construction 09.23.Isterra 09.23.Agrotex 09.23.Gumiflex Kft. 09.23Orsó 95 Kft.  09.23.Agro Cserkesz 09.28.KK Grain 09.23.Agroforte Grain 09.23.Zolvik 10.14.Inomix 09.23.Debreceni Mechanikai Művek 09.23.Paprika Molnár Kft. 09.23.Zambelli Colorferr 09.23.Nektárplast 09.23.Samu Gazdabolt 09.23.MEVA-HU 09.23Aqua Öntözéstechnik 09.23.Porsztatik 09.23.
PRINT LAPOK