Pályázatok
Pályázat természetvédő civileknek
2023. April 12.
Megjelent a természetvédelmi célú programokat megvalósító társadalmi szervezeteket támogató pályázat 2023. évi kiírása.

Az Agrárminisztérium meghirdeti a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet IV. fejezetének – az agrárminiszter feladat- és hatáskörét részletező 6. pontjához, azaz a minisztérium természetvédelmi feladataihoz illeszkedő, civil feladatvállalást segítő pályázatot.

Támogatási igényt a Nemzeti Környezetvédelmi Program részeként jóváhagyott Nemzeti Természetvédelmi Alaptervben rögzített természetvédelmi célok elérésében közvetlenül feladatot vállaló, környezet- és természetvédelmi céllal létrejött közhasznú szervezetek (egyesületek vagy alapítványok) nyújthatnak be a felhívásban rögzített tematikájú tevékenységekre, projektekre.

A pályázat felhasználható keretösszege 40 millió forint. A pályázatokat 2023. április 5-től 2023. május 5-ig, kizárólag postai úton lehet beadni. Egy pályázó legalább  egymillió, legfeljebb hárommillió forint összegre pályázhat.

A pályázati felhívás szövegét, a pályázati adatlapot, valamint a pályázati eljárás során végig kötelezően figyelembe veendő beszámoló tájékoztatót itt érhetik el: https://kormany.hu/dokumentumtar/2023-evi-tarsadalmi-szervezeteket-tamogato-palyazat-termeszetvedelem

Sikeres pályázást kívánunk!


Otis Bt. 05.21.Nektárplast 05.21.Agroforte Grain 05.21.Contireg 05.21.Szalkai Légtechnika 05.21Dosan 05.21.Autent Solution 05.21.Modinvest 05.21.Zambelli Colorferr Kft. 05.21.Ambrus Acél 05.21.Gomép 05.21.MEVA-HU 05.21.Cad-Server 05.21.Németh Csomagolástechnika 05.21.GB Trade 05.21.KK Grain 05.21.Mizse Plast 05.21.Pólus 2001 05.21Polgári Bank 05.21.Mapei 06.02.Partner Doors 05.21.Gemenc Bau 05.21.De-Ba 05.21.Faber és Társai 05.21.Elektro Nobilis 05.21.Innováció és Projekt Kft. 05.21.Samu Gazdabolt Kft. 05.21
PRINT LAPOK