Pályázatok
Pályázat kertészeti fejlesztésre
2024. July 01.
Új pályázat jelent meg 50 milliárd forint keretösszeggel a kertészeti növényházak, hűtőházak, zöldségtárolók létrehozásának és korszerűsítésének, továbbá a megtermelt zöldség és gyümölcs fogyasztói áruvá készítését szolgáló eszközök beszerzésének támogatására.

A „Kertészeti üvegházakhoz, hűtőházakhoz kapcsolódó, és post-harvest fejlesztések támogatása” című felhívás keretében a kisebb termelőktől a nagyberuházásokat megvalósítani kívánó termelői együttműködések egyaránt segítséget kaphatnak. A kiírás egyebek mellett az üveg- vagy fóliaborítású növényházak, hűtőházak, hűtőtárolók, zöldség- és gyümölcstárolók, valamint a betakarítást követő áruvá készítést szolgáló létesítmények kialakítását, felújítását, az ezekhez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzését, ezen felül pedig az energetikai korszerűsítéseket is támogatja.

Az előző támogatási ciklusban a kertészeteket illetően a Vidékfejlesztési Program keretében összesen 7.300 kertészeti beruházási projektet támogattak 190 milliárd forint összegben. Többek között 800 ezer négyzetméternyi üvegház és 465 ezer négyzetméternyi fóliaház megépítésére, korszerűsítésére nyílt lehetőség, ami összesen 1,26 millió négyzetméternyi korszerű kapacitást jelent a hajtatásos növénytermesztés számára. A támogatások segítségével mintegy 452 ezer köbméternyi hűtőház is megvalósult. A mostani kiírás ennek a fejlesztési programnak a folytatását jelenti.

A szakminiszter szerint a növényházak és a hűtőházak létrehozásának, illetve korszerűsítésének támogatása azért is fontos, hogy a termelésbe fektetett pénz és energia ne vesszen el a nem megfelelő tárolási technológia miatt a betakarítás utáni időszakban. Ez nemcsak a termelőknek hasznos, hanem hozzájárul az élelmiszerlánc folyamatában keletkező veszteségek mérsékléséhez, ezen keresztül az élelmiszerpazarlás csökkentéséhez. Sőt, a fedett területen történő termesztési technológia alkalmazásával a klímaváltozás okozta szélsőséges időjárás miatti veszteségekkel sem kell számolni.

A beruházásokhoz kapcsolódóan az alap támogatási intenzitás mértéke 50 százalék, ugyanakkor a megújuló energiát hasznosító technológiák – így például a geotermikus kutak – kialakításához 70 százalékos támogatási intenzitás társul. A felhívásban meghatározott tartalmi értékelési rendszer alapján elsősorban azok a projektek számíthatnak a fejlesztési forrás elnyerésére, melyeknél igazolt azok hozzáadott értéke, pénzügyileg megalapozottak, és amelyek esetében a beruházó tartós üzleti kapcsolatokat tart fenn partnereivel.

A támogatási kérelmek benyújtására 2024. szeptember 24-től lesz lehetőség. A felhívás és a hozzá kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, itt találhatók: https://kap.gov.hu/


Contireg 05.21.Elektro Nobilis 05.21.De-Ba 05.21.KK Grain 05.21.Gemenc Bau 05.21.Agroforte Grain 05.21.Zambelli Colorferr Kft. 05.21.Mapei 06.02.Dosan 05.21.GB Trade 05.21.Polgári Bank 05.21.Partner Doors 05.21.Gomép 05.21.Faber és Társai 05.21.Szalkai Légtechnika 05.21Pólus 2001 05.21Modinvest 05.21.Ambrus Acél 05.21.Mizse Plast 05.21.Németh Csomagolástechnika 05.21.Samu Gazdabolt Kft. 05.21Innováció és Projekt Kft. 05.21.Nektárplast 05.21.Otis Bt. 05.21.MEVA-HU 05.21.Autent Solution 05.21.Cad-Server 05.21.
PRINT LAPOK