Pályázatok
Pályázat díjtámogatásra
2024. March 27.
A 2027-ig tartó KAP Stratégia Terv keretei között megjelent a második vidékfejlesztési pályázati felhívás, amely a mezőgazdasági biztosítások után igénybe vehető díjtámogatás feltételeit tartalmazza, folytatva a Vidékfejlesztési Programban működtetett konstrukciót.

A termelést nehezítő kockázatok kezelése tekintetében az elmúlt években felértékelődtek a mezőgazdasági biztosítások, melyhez az Agrárminisztérium kiemelt támogatási intenzitással nyújt segítséget. A 2014 óta működtetett konstrukció 23 ezer gazdálkodóval és 1,7 millió hektár biztosított területtel valósult meg az elmúlt időszakban.

A 2024. március 14-én megjelent, „KAP-RD16-1-24 - Mezőgazdasági Kockázatkezelési Rendszer (MKR II. pillér): Díjtámogatott mezőgazdasági biztosítás” megnevezésű pályázati felhívás célja, hogy ösztönözze a magyar gazdálkodókat a termelésüket nehezítő kockázatok csökkentésére. A felhívás keretében olyan mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtható támogatás, amelyek üzemi szinten a növénykultúrában 20 százalékot meghaladó mértékű hozamcsökkenést okozó kedvezőtlen időjárási jelenségek által okozott veszteségekre nyújtanak fedezetet.
Az agrártárca közleménye szerint a konstrukció lényegében a Vidékfejlesztési Programban megismert támogatási konstrukció folytatása, így továbbra is három különböző típusú mezőgazdasági biztosítási szerződés után vehető igénybe támogatás ("A", "B" és "C" típus), amelyek különböző fajokra és biztosítási eseményekre köthetőek. A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség, azaz a megfizetett éves nettó biztosítási díj legfeljebb 70 százaléka, de ha a támogatási igény meghaladja a rendelkezésre álló forrásokat, a támogatás arányosan csökken a "B" és a "C" típusú biztosítási szerződések esetében legfeljebb az elszámolható költségek 40 százalékáig, az "A" típusú biztosítási szerződések esetében pedig legfeljebb 55 százalékáig.

A KAP Nemzeti Irányító Hatóság 5/2024. számú közleményében jóváhagyta és közzétette a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződéseket, melyeket az idén négy biztosítótársaság nyújt a gazdálkodók irányába.

A 2024. gazdálkodási évhez kapcsolódó támogatási kérelmek benyújtására a mezőgazdasági biztosítási szerződés kedvezményezettjeként szereplő gazdálkodóknak idén a 2024. évi egységes kérelem keretében, annak nyitva álló időszakában, az egységes kérelembenyújtás szabályai szerint van lehetőségük. A díjrendezett mezőgazdasági növénybiztosítással rendelkező termelők számára előnyt jelent, hogy ezzel jogosultakká válnak a kárenyhítő juttatás maximális, 80 százalékos összegére, így a mezőgazdasági növénybiztosítás rendszere segíti a gazdálkodókat abban, hogy magasabb kárenyhítő juttatási összeget vehessenek igénybe - hívta fel a figyelmet a minisztérium.

A felhívás és az ahhoz kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a kap.mnvh.hu-n találhatók. Ezt a felületet érdemes folyamatosan nyomon követni, hiszen minden, a pályázati felhívásokkal kapcsolatos információ, változás itt érhető el.
Az Agrárminisztérium célja a mezőgazdasághoz kapcsolódó kockázatok lehető legszélesebb eszköztárral történő csökkentése. Ezen eszköztár a károk csökkentését szolgáló technológiai fejlesztések és az ezt célzó termelési gyakorlatok szélesebb körű alkalmazásának ösztönzésével kezdődik, kiterjed a kárenyhítési alapra és fontos alappillére a biztosítási díjtámogatás biztosítása.


GB Trade 10.09.SW Umwelttechnik 10.08.JobPower 10.09.Agroforte Grain 10.09.ETD 09.18.Kovács Imre 10.09.Polyduct 09.18.Lévay Stúdió 10.09.L-Tech Kft. 10.09.MP Trend 10.09.Borda Gépipari Kft. 10.09.Magyarosi Solar 10.09.Tiszta Energiák 09.27.Domokos Sándorné 10.09.Meva 10.09.Mg. Falker 10.09.Digitas 10.09.Isterra 10.09.Ivóvíz 6 Kft. 10.09.Farkas és Társai 10.09.DPMG Zrt. 10.09.Kancsár Transz 10.09.Magyar Pékség 10.09.Lábatlan Zrt. 10.09.Erforg Aim 10.09.Med-Plast 10.09.Modinvest 10.09.Z-Solar Kft. 09.27.
PRINT LAPOK