Kult
Ősbemutató és felújítások a Móricz Zsigmond Színházban
2023. március 18.
Zajlik az élet a Móricz Zsigmond Színházban, próbák, előadások, premierek követik egymást. Horváth Illéssel ezúttal egy újabb kuriózum-előadásról és a sokrétű tennivalókról beszélgetett Kováts Dénes.

A színház művészeti vezetője ugyanis ismét magyarországi ősbemutatót rendez, a Kapj el, ha tudsz musicalnek április elsején lesz a premierje. Minden idők egyik legnagyobb amerikai csalójának igaz történetéből 2002-ben Steven Spielberg rendezett igazi kultuszfilmet Leonardo DiCaprio és Tom Hanks főszereplésével, ez az alkotás lett az alapja a 2011-es Broadway-musicalnek. A több Tony-díjra jelölt zenés játék kiemeli a váratlan és érzelmes fordulatokban egyaránt bővelkedő, szellemes történetet, zenei anyaga dallamos és magával ragadó. Magyarországon először a Móricz Zsigmond Színházban kerül színre Frank Abagnale eseménydús élete.

A nagy sikerű Idétlen időkig után másodszor állítasz színpadra ősbemutatóként Broadway-musicalt. Ennek a jogát hasonlóan nehéz volt megszerezni?
Talán már nem annyira. Egyészt mert régebbi, másrészt mert a dolgok mindig egy kicsit könnyebbé válnak, hiszen azzal, hogy az Idétlen időkiget jó színvonalon színpadra tudtuk állítani, kicsit erősödtünk és beljebb kerültünk ebben a körben. Minél több sikeres produkciót csinál az ember, és minél több nehéz feladatot tud megoldani, annál jobban erősödik a bizalom iránta.

A Kapj el, ha tudsz milyen nehézségű darab? Az Idétlen időkig esetében arról beszéltünk annakidején, hogy előadói szempontból az átlagosnál komolyabb, bonyolultabb a zenei világa.
Ez egy hagyományosabb szerkesztésű musical. Az Idétlen időkig zenei világa és a darab struktúrája rendhagyó és különleges volt. Ott nem feltétlenül jelenet és dal felosztással haladt előre a történet, sokszor a zenei betétek vitték tovább a cselekményt. Itt a klasszikus szerkezet működik, tehát a prózai epizódokat dalok szakítják meg, és azután megyünk tovább a prózával. Ugyanakkor kifejezetten jó melódiák vannak benne, nagyon klassz, dzsesszes, fülbemászó a zenei világa. Lendületes, energikus dalok hangzanak majd fel.

Szűk három héttel a bemutató előtt beszélgetünk. A feszített időszak ellenére is jól haladtok?
Igen. Igaz, most a haladást nem az nehezíti elsősorban, hogy mennyi időnk van a premierig, hanem az, hogy a színház újranyitása után játszani a kell, mint az őrült. Az évad végéig kevesebb idő alatt kell ugyanazt a mennyiségű előadást kijátszanunk, mert minden bérletes meg kell kapja, amit kifizetett. Nemsokára elindulnak a mesedarabok, és újra színpadra kerül a Jó estét nyár, jó estét szerelem. A kihagyás következménye, hogy a kényszerszünet miatt fel is kell újítani az előadásokat, mert régen mentek. Így a felújító próbák is elviszik a színészeket az új produkciók próbáiról. Ilyen értelemben a bruttó három hét, ami hátra van a Kapj el, ha tudsz bemutatójáig, valójában nem valami sok próbát jelent, ugyanis nagyon sokfelé teljesítenek szolgálatot a színészek. Ez van, el kell fogadni a helyzetet, s rugalmasan alkalmazkodni hozzá. Úgy döntöttem, nem idegeskedek, hanem megőrizve a hidegvéremet és a könnyedségemet, teszem a dolgomat. Nem visz előrébb, ha az ember folyton feszült, amiért kevés az idő, nehéz a helyzet, sietni kell; az nem feltétlenül teremtő állapot. A mostani egy jó hangulatú próbafolyamat, s megfelelő ütemben haladunk.

Ténai Petra és István István a Jó estét nyár, hó estét szerelem c. előadásban.

Te is többször fogalmaztál úgy korábban, hogy jó csapat van melletted, lehet bízni a társulat tagjaiban, akik már sok nehézséget megoldottak.
Így van. Ennek a próbafolyamatnak az is specifikuma, hogy időközben a főszereplő, Jenővári Miklós fővárosi sztár lett a Madách Színházban, ami azzal jár, hogy sokat kell ott játszania. Itt pedig, mivel főszereplője az előadásnak, szinte minden jelenetben szerepel. Tehát ha ő nincs, akkor igencsak korlátozottá válnak a próba lehetőségek. Szerencsére Miklós – habár nagyon nagy rajta a terhelés, hiszen rengeteget utazik, próbál, játszik –, fiatal, energikus ember; abszolút jól veszi ezeket a nehézségeket, nagy energiákkal dolgozik. Egyáltalán nem aggódom.

Szerintem a Kapj el, ha tudsz a közönség által nagyon kedvelt előadás lehet; hangulatos dalok, jó történet, és benne van Illyés Ákos, aki jó humorérzéke mellett remekül tud egy emberi sorsot őszintén megjeleníteni. Kiváló, színész, nagy öröm dolgozni vele.

Ő Tom Hanks alteregója.
Igen. Bár én nem szeretem, amikor az amerikai színészekre hivatkozunk, és azon keresztül azonosítjuk a szerepeket; bár magam is ezt csináltam sokszor a marketing értéke miatt, de aztán rájöttem, hogy nem kell Leonardo DiCapriora és Tom Hanksre hivatkozni, hiszen nem róluk, hanem Frankről és Carlról beszélünk, akiket Miklós és Ákos alakítanak. Ők is remek színművészek. Ráadásul a színpadon nem feltétlenül ugyanazok a karakterek jelennek meg, mint a filmen, ahol más dramaturgiával, más eszközökkel dolgoznak. Ákosé például teljesen eltér a Tom Hanks által alakított figurától. Egyrészt már a musical adaptációban is másféle karakterre írták meg az amerikaiak, másrészt az eltérésre még rá is erősítünk Ákossal. Ahhoz, hogy a jelenetek teátrálisabbak és élvezhetőbbek legyenek, több humort csempésztünk a szerepébe.

Illyés Ákos és Jenővári Miklós, a Kapj el, ha tudsz főszereplői.

Ilyen eseménydús időszak közepette milyennek látod a befejezéséhez közeledő évadot?
Most még nagyon messze látom a végét, sok minden történik addig. Furcsán is hangzott számomra a kérdésed, hiszen jelenleg nem évadvégi hangulatban vagyok, hanem arra fókuszálok, mi minden áll előttünk. Próbák, felújítások, premierek, rengeteg előadás. Az Idétlen időkiget is felújítjuk, és elvisszük Debrecenbe, az országos színházi találkozóra. Tehát nagyon sok minden áll előttünk, rengeteg munka és feladat, messze még a vége.

Négy év és egyetlen előadás után újra színpadra állítjátok a Delilát, aminek szerintem nem csak a színészek örülnek…
Örülök, hogy visszatér az előadás. Örvendetes, hogy Mohácsi János visszatér hozzánk, s a Delila a nagyközönség elé kerülhet, mert értékes, jó előadásnak tartom. Érdekesség – mivel az eredeti szereposztásból Józsa Bettinával, aki időközben az Örkény Színházba szerződött nem tudtuk egyeztetni –. hogy a szerepében egy nagyszerű színésznő, Szabó Nikotett debütál majd. Kiváló tehetségű és nagyon szerethető színésznőnek tartom Nikit, nyereség a társulatunknak. Ezért is örvendetes, hogy egy ilyen jó előadás nagy szerepében tudjuk bemutatni őt a nyíregyházi közönségnek. A jövő évad során természetesen többször láthatjuk majd a Móricz Zsigmond Színház előadásaiban.

Lévén, hogy a társulat összetétele folyamatosan változik, több beugrás is várható még, ami növeli a megoldandó feladatok mennyiségét…

Nyugodtan nézel az elkövetkező hónapok elé?
A lelki nyugalmam stabilnak tűnik, azt gondolom, jó dolgok állnak előttünk. Azt persze érzem, hogy fáradok. De amikor két színésszel lelkizek a prózai kettősökön a próbán, majd benézek egy táncpróbára – Blaskó Borbála készíti a Kapj el, ha tudsz koreográfiáit –, és látom őket táncolni, s felcsendülnek a dalok, az mindig kellemes érzés. Ez egy jó anyag, örülök, hogy dolgozhatunk vele, és azt érzem, sikeres lehet. Beszélgetésünk napján már hallottam a zenészeket, akik a balett-terembe beköltözve elkezdték a munkát. Mindig lélekemelő, és ünnepélyes hangulatba hoz, amikor a folyosón egyik helyről a másikra sétálva hallom kiszűrődni az élőben felcsendülő dalokat, amelyeket annak előtte csak felvételről ismertem. Bizakodó vagyok!

Ebből következik – mint ahogy már a Móricz Zsigmond Színházban megszokhattuk , hogy ezúttal is zenekar kíséri az énekeseket, ami nagy dolog napjainkban.
Valóban az. De a megszokás egyfajta elkényeztetettség is, hiszen nem hétköznapi dolog, hogy ebben a városban és ebben a színházban ennyire klassz zenészekből álló zenekar dolgozik a nagy zenés előadásainkon. És az sem, hogy a közönség mindig nagyzenekaros, élő zenés előadásokat kap. Ez egy kivételes helyzet, és nagy dolog, amit nem kell hétköznapinak tekinteni. Ha egyszer valamiért nem lesz lehetőségünk élőzenekaros előadásokra, akkor fogjuk tudni igazán értékelni azt, ami eddig természetes volt.

Az élő zene, ilyen kiváló zenészekkel egészen más!
Olyan jó hallani, hogy az ide érkező rendezők rácsodálkoznak és hangot is adnak meglepetésüknek, hogy itt milyen fantasztikus, profi zenekar van. Rendezőként nekem ez már a harmadik élőzenés produkcióm lesz Nyíregyházán. Az Édes Charity volt az első, majd az Idétlen időkig és most a Kapj el, ha tudsz. És akkor most nem számoltam bele a szilveszteri gálát…

A legkülönbözőbb stílusú, dinamikájú és szerkezetű zenéket, dalokat is nagyszerűen, azonnal hozzák ezek a muzsikusok. Az, hogy az Idétlen időkig zenei anyagát ilyen profizmussal végig tudta csinálni a nyíregyházi zenekar, elismerésre méltó, nemzetközi színvonalú teljesítmény. Egyszerűen klassz ez a zenész csapat! Ebben óriási szerepe van Tamás Attilának, a színház zenei vezetőjének, aki összefogja ezeket a tehetséges muzsikusokat és kiváló zenekarként működteti őket. Sőt, nemcsak a zenekart irányítja, de sokat tesz azért is, hogy a dalok és kórusok úgy szólaljanak meg, a színészek úgy énekeljenek, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Attilának jelentős érdemei vannak abban, hogy a zenés darabok ilyen minőségben tudnak megszólalni Nyíregyházán!

Fotók: A Móricz Zsigmond Színház archívumából.

Hajdú László diófa banner - törölhetőMáté Metál 04.17.Hotel Hunor - törölhetőAtukavíz3GyümölcsgépAtukavíz2DPMG Zrt.Ivóvíz6Szilágyi HűtőDerulaPályázat Európa Kft.Cincilla2Szalkai és TársaAgroforte GrainMagyar Kukorica Klub banner - törölhetőMagyar Pékség Kft.Fórum Plussz Kft,Charlie HűtőFormula GPGordius Solution tenderHorváth és HuszárVC 999 05.02.Atukavíz1 05.01.-igOrbán KályhaCincillaSzamos AblakAgro NatúrtápAgrologica 04.17.
PRINT LAPOK