Nyíregyházán is hamar népszerű lett, már az első itteni évadában hat bemutató részese lett. Mesében és vígjátékban is „otthon van”, megismerhettük kitűnő énekhangját, s drámai oldalát egyaránt. Kováts Dénes interjúja.

Az elmúlt két évadban melyik volt a legnehezebb és melyik a kedvenc szereped, és miért? Azért két évadot kérdezek, mert több darabot, mint az Alul semmi, a Yerma és az Aranylakodalom az idén is tovább játszotok.
A legnehezebb kétségkívül a Yerma volt. Ez egy nagyon terhelt szerep, és eléggé nagy volt a távolság Yerma és köztem. Nehéz volt megtalálni hozzá az utat, és úgy megalkotni a szerepet, hogy ne végig „önsajnálat” legyen, hanem ennél másabb és több. Egyébként a mai napig is keresgélem… Holnap (március kilencedikén beszélgettünk – K.D.) Budapesten, a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében adjuk elő, meglehet, ez lesz belőle az utolsó előadás. Amúgy egészen jót ment, Nyíregyházán, ha jól emlékszem, nyolc bérletes és talán ugyanennyi bérletszünetes alkalommal, továbbá Gyulán és a Szolnoki Országos Színházi Találkozó versenyprogramjában is láthatta a közönség.

Yermaként Tary Patriciával

A nézőtéren azt éreztem, estéről estére bele lehet halni ebbe a drámai szerepbe. Komoly, lélekölő kihívás lehetett, kiszállni se könnyű belőle az előadás végén, szerintem nem lehet gyorsan letenni a jelmezzel együtt.
Egyrészt igen, másrészt lehet, hogy pont azért, mert nekem a gyermekvállalás témaköre még annyira nem aktuális, emiatt van még egy azóta is tartó távolság köztem meg a szerep között, ez kissé könnyebbé teszi. Nyilvánvaló: igyekszem minél inkább empatizálni a figurával, és azon keresztül megkeresni az ő érzéseit, hiszen sok mindenről szól ez a történet, nem a gyermekvállalás iránti vágy az egyetlen motívum benne. Szerintem nemcsak biológiailag meddő Yerma, így, amikor keresgéltem őt magamban, azt is éreztem, mennyire nem tud kapcsolódni – se eszköze, se lehetősége – a körülötte lévő emberekhez. Mindezt tetézi, hogy ő azt gondolja, minden nő képes gyereket szülni, és mivel neki nem jön össze, nem érti, mi lehet vele a baj. Ráadásul pletykálnak róla, megbélyegzik, kiközösítik. Ezek a körülmények hatnak egymásra, ezért folyamatosan csavarodik bele egy olyan spirálba, ahonnan nem igazán talál kiutat. Mindemellett nagyon inger- és érzelmi intelligenciában szegény a közeg, amelyben él (száz évvel ezelőtt), így ő sem úgy lett felnőtt nő, hogy tanulhatott volna arról, hogyan lehet ilyen dolgokkal megküzdeni, miképp lehet máshogyan élni az életet.

Yerma megformálása során nemcsak a gyermektelenséget kerestem benne, hanem azt is, mennyire képtelenek egymáshoz kapcsolódni a férjével, mennyire nincs semmilyen viszony közöttük, s ha próbálkozik is Yerma, az is dugába dől. Már annyira kiélezett köztük a helyzet, hogy egy-egy érintést sem tud megtenni vagy elviselni, annyira idegenek egymás számára. Adott egy nő, aki legbelül semmi másra nem vágyik csak arra, hogy szerethessen és szeretve legyen, úgy a párkapcsolatában, mint a nemlétező gyermekével. Egyik sem sikerül, ez borzasztó teher számára, nagyon bután vagy profánul lefordítva: azon vívódik, mi lehet vele a baj, hogy semmi nem sikerül neki, noha mindent megtesz, amit megtanult, hogy jó feleség, jó asszony, s anya legyen. Így nem marad más számára, mint az önmarcangolás.

Én úgy érzem, a férje is tehet arról, hogy így alakult a viszonyuk és a gyermektelenségük… Ha nem hálnak együtt, hogyan lehetne gyermekük?
Igen, ez a kérdés nyitott: vajon tényleg az-e a probléma, hogy ő meddő, vagy valami más. Egy ilyen helyzet természetesen a férfire is hat, ő ugyanezért nem érzi magát férfinek. Adott tehát egy elrontott viszony, amelyben mégis együtt kell élniük, mert a válás nem lehetett megoldás akkoriban. Ebben a helyzetben mindkét fél meg tud kattanni. Napjainkban sem ritka, hogy a gyermektelenség megrontja egy házaspár viszonyát, és olykor nem azt látjuk, hogy egymást támogatják, s közösen lendülnek túl a helyzeten, hanem eltávolodnak egymástól. Erre is értettem az érzelmi intelligencia szegénységét. Abban a közegben a férj sem tud mit tenni, mert nincs eszköze, nincs kitől tanácsot kérnie: mit lehetne, kellene ilyenkor csinálni. Csak azt tudja, hogy ő hazaviszi az ételt, előteremti az anyagi javakat, így nem érti, mi a baja a feleségének. Pedig pont az a baj, hogy a támasz nincs meg – kölcsönösen. Így talán nem is tud másba torkollni ez a viszony, mint gyilkosságba. Az ugyanis nem opció, hogy Yerma elhagyja a férjét – bár Pregitzer Fruzsina karaktere mondja a végén, hogy menjen el az ő fiával, de – ezt a becsülete nem hagyja. Olyan borzasztó és bonyolult, nehéz érzések kerítik hatalmába, amelyek elviselhetetlensége miatt odáig jut: vagy a férje hal meg, vagy ő.

Amiatt, hogy ilyen az őt körülvevő világ, egy idő után már nem tud másként túlélni, csak ha az életösztöneihez nyúl. Ha kívülről nézem: a gyilkosság borzasztó. De egy másik szempontból nézve úgy is értékelhető: ez a nő felszabadul a terhek alól. Az előadásból nem derül ki, mi lett Yerma sorsa: megkövezték-e tette miatt, esetleg elmenekült, vagy megölte magát. Megőrülni biztosan megőrült. Megkönnyebbülést érez ugyan, de ez egy őrült megkönnyebbülés.

A téma napjainkban is aktuális: a gyermektelenség, illetve a gyermek utáni vágy ugyanúgy megviseli az érintetteket, bár talán nem bélyegzik meg őket, s talán több reménysugár van arra, hogy egyeseknek mégis sikerülhet.

Yerma: a férjét alakító Illyés Ákossal

Egy színésznőnek szüksége van ilyen szerepre, amelyet úgy kell felépítenie, hogy nincsenek személyes, saját élményei?
Szerintem igen, nagyon nagy szüksége van rá. Nyilván az is jó, ha sok a kötődése. Kérdezted, melyik volt a legnehezebb, melyik a legkedvesebb. Mása a Három nővérből most az egyik legkedvesebb szerepem, ott sokkal több kapcsolódásom volt a figurához. Nyilván az egy másik szempontból nehéz építkezés, mint Yerma esetében. De szerintem ez utóbbi is kell, mert akkor tudunk nagyot fejlődni, s felfedezni magunkban olyan hangokat, részeket, játékmódokat, amelyek egy ilyen távol álló figura eljátszása során szükségesek.

Mása is árnyalt személyiség. Férje szereti, és szerinte a felesége is őt, ugyanakkor nem felhőtlen ez a házasság sem. Mása nem véletlenül lobban szerelemre Versinyin iránt.
Aztán annak is vége. Horváth Lackó kollégám – a darabbeli férjem – vettette fel, amikor a végkifejletről beszélgettünk: vajon mi okozta Mása fájdalmát az elváláskor. Valóban szerelmes volt Versinyinbe? Vagy inkább valamiféle menekülési szándék vezette, mert nem akart elsüllyedni abban a semmilyen közegben, s arra a szabadságra vágyott, amire testvérei: visszamenni Moszkvába, hogy kinyíljon előttük az élet? Hiszen a gyerekkori fővárosi lét után egy messzi városkában laknak, ami Moszkvához képest a világ vége, ahol teljesen másként léteznek az emberek. Tényleg borzasztó lehet, hogy ez a három lány azt hiszi, és úgy is nevelték őket, hogy többek az átlagembernél, arisztokraták, ugyanakkor a közeg, amelyben élnek, átlagemberekkel van tele. Jó, hogy átbeszéltük Lackóval. Úgy gondolom, talán hónapokkal később, amikor Mása túltette magát a fájdalmas szakításon, ami számára akkor egy nagy szerelem elvesztését, sőt, a világ végét jelentette, ő is megfogalmazta magában, mit is érzett valójában. Valószínűleg napjainkban is át lehet élni hasonlót: sokszor nem feltétlenül tudjuk azonnal, biztosan, hogy amit érzünk, valóban szerelem-e, vagy csupán valamiféle ragaszkodás, kompenzálás. Ezek izgalmas kérdések. Ettől függetlenül ilyenek vagyunk, emberek: a mérhetetlen szerelmet érezzük, s hogy a másik számunkra az egész világ.

Miért kedvenced Mása?
Az ő figuráján keresztül a nőiség nagyon sok szeletét meg lehet mutatni, mindazt, mi mindennel tud megküzdeni élete során. Például: nem csak a férfiakban vannak vágyak, s olyan ambíciók, hogy többek akarnak lenni, vagy jobbnak látszódni másoknál. Mása révén szerintem nagyon szépen meg lehet mutatni, miként küzd meg egy nő ezekkel az érzésekkel, amikor ilyen helyzetbe kerül. Fontos szempont volt – ezt Szervét Tibor, a rendező is kérte – hogy ne az kerüljön előtérbe, hogy Mása nem szereti Kuligint – noha nem működik már a kapcsolatuk, ami eleve nem szerelemből fakadt – de valamilyen szeretet mégiscsak van köztük, hiszen már jó ideje együtt élnek. Ösztönösen is igyekezhet egy nő valamilyen módon közel kerülni a férjéhez, még ha nem is szerelmi házasságról van szó. Szó nincs tehát teljes elutasításról. Egyrészt adott az érzékeny szituáció, hogy Mása férjnél van, vannak elvei, amelyekhez szeretné tartani magát, mert jó feleség akar lenni. Másrészt Versinyin megjelenésével előtörnek a nagyon erős vágyak, ösztönök és mindenféle tudat alatti dolgok, amelyekről nem is tudta Mása, hogy léteznek benne. A férfi felpiszkálja benne ezeket az érzéseket, provokálják is egymást valamilyen szinten, ami már nagyon finom rétege a találkozásaiknak. Tehát azért szeretem és azért kedvencem Mása szerepe, mert ezen keresztül a nagybetűs nő nagyon sok szeletét meg lehet mutatni. Mindemellett az én nőiségemhez is hozzátett, egészen sokat.

Mása és Versinyin: Gulácsi Tamással

Tehát a szerep épül a színésznőből, a színésznő pedig a szerepből?
Igen, oda-vissza hat.

Kicsoda Sutu, Az ajtóból?
Ő az egyik tagja annak a lakóközösségnek, amelyikhez Emerenc tartozik. Sutu kotnyeles, amolyan minden lében kanál, eléggé ösztönlény – ahogy Szabó K. István, a rendező fogalmazott. Nem igazán foglalkozik azzal, mit gondolnak róla az emberek, teszi, ami neki jó, és amikor Emerenc rosszul lesz, attól sem riad vissza, hogy rárepüljön a szolgálati lakására. Egy eléggé vicces szerep, sok humorral, de közben valahol ő is csak túlélni próbál. Ha önző is, nyilván azt azért teszi, mert valószínűleg más esélye nincs.

Gulyás Attila áradozott a rendezőről és a próbafolyamatról is. Te milyennek látod?
Én is csak áradozni tudok. Szabó K. István nagyon felkészülten jött erre a próbafolyamatra, és azzal is megtisztelt minket, hogy – bár már rendezte pár éve a Nemzeti Színházban – mégis másik koncepcióval és szövegkönyvvel érkezett Nyíregyházára, nem a nemzetis előadást állítja itt színpadra. (Követhetné más rendező is ezt a jó szokást.) Egy szó, mint száz, minden szempontból rendkívül felkészült, látszik, miként akarja az előadást felépíteni, eközben hogyan akar minket, színészeket építeni, tehát nemcsak a koncepciója izgalmas, hanem a színészvezetése is nagyon alapos.

Kurzus?
Igen, abszolút azt gondolom. Tényleg mindenki odavan érte, boldogok vagyunk, hogy dolgozhatunk vele. Számomra ez az első alkalom. Nagyon jó azt érezni, hogy valakinek van egy nagyon erős víziója, de közben teljesen befogadó a mi ötleteinkre is, építkezik belőlünk. Nem azt várja, hogy csak az ő elképzelése szerint tegyük a dolgunkat, hanem mi is érdemi módon építhetjük az előadást. Igazi közös alkotómunka folyik, és ez nagyon jó érzés. Sokféleképpen lehet színházat csinálni, én ezt a módszert és hozzáállást nagyon preferálom.

Ez a beszélgetés a premier előtt jelenik meg, legyél kérlek egy kicsit marketinges: miért jöjjünk el megnézni Az ajtót?
Szerintem nagyon érdekes kérdéskört feszeget a történet az emberi jóságról és az intellektusról, az intelligenciáról, illetve az érzelmi intelligenciáról. Adott egy nagyon egyszerű, megtört, megkérgesedett nő, Emerenc, akinek igazából sajátos a világ- és istenképe, mellette látjuk Szabó Magdát, aki rendkívül intelligens és azt gondolja, hogy ő művészként igazán jól érti az emberi lelket és az életet. Összetalálkozik ez a két személyiség és kiderül, nem mindig olyan jó valaki, ahogy azt gondolja magáról, mert a jóság nem egy egyszerűen meghatározható dolog. Hiszen úgy is lehet valaki jó, hogy megbotránkoztatóan mást gondol a világról, de mégis mindig azon van, hogy másokon segítsen és jót tegyen. Szerintem az érzelmi intelligencia és az intellektus párharca mindig aktuális, de most, a mai világban, ahol aztán mindenki bátran, és ezerféle módon kifejezheti azt, hogy szerinte miként és milyen stílusban kell jól élni az életet, különösen.

Sikerdarab lesz, mint például a Három nővér és a Yerma?
Nagyon bízom benne, igyekszünk. Reméljük, jól sikerül mindazt átadni, amit az alkotófolyamat során megtaláltunk.

Még odébb van A Riviéra vadorzói, hiszen majd júniusban mutatjátok be, de azért rákérdezek. Ha jól sejtem, a két férfi mellett a tiéd is főszerep. Képben vagy már?
Igen, ismerem az anyagot, szerintem nagyon jó zenék, rengeteg fülbemászó dal van benne, igazán kedvelem őket. Nem akarok szpojlerezni a történet kapcsán, de fordulatos a sztori, és tele van humorral. Ez egy film adaptáció, valószínű többen látták, így a sztori nem lesz számukra újdonság, de szerintem élvezni fogják a nézők. Jómagam a filmet nem láttam, egy kaposvári előadást azonban igen. Nagyon izgalmas, jó figurák jelennek meg benne, akiket lehet szeretni.

A Riviéra vadorzói, balról: Tar Dániel, Szabó Nikolett, Gulácsi Tamás

A rendezővel, Telihay Péterrel dolgoztál már?
Nem még.

Akkor ismét újdonság vár. Úgy hiszem, a színésznek jó, ha minél több rendezővel alkothat, hiszen más-más rendezői módszert ismerhet meg, ami jó esetben tanulási folyamatot is jelenthet.
Abszolút. Telihay Péterről is jókat hallottam, úgyhogy kifejezetten várom a próbafolyamatot.  Valóban, akkor tud a színészember fejlődni, ha minél többféle színházi látásmóddal találkozik, és akár már a következő próbafolyamataiban tudja használni a tanultakat.

A színész is holtáig tanul…
Igen, persze. Az is előfordul, hogy ugyan a színházi módszertan szempontjából nem különleges próbafolyamatban veszünk részt, ugyanakkor eközben mégis sikerül feszegetni a saját határainkat. Tehát abból a szempontból is tanulságos tud lenni egy próbafolyamat, hogy önmagad személyiségét haladod meg. Örökké tanulunk a szakmánkról és magunkról is.

Még ugyan nincs vége az évadnak, de mégis megkérdezem: mennyire kedvedre való?
Nagyon, pedig az előzőekre sem panaszkodhatom. A Három nővér eléggé jó évadkezdés volt, innentől kezdve eléggé jól telik, senkinek nem kívánok rosszabbat. Ez szerintem így kerek.

Fotók: A Móricz Zsigmond Színház archívumából