Köztér
Olcsóbb az öntözés
2024. March 03.
Teljes mértékben mentesíti a kormány a gazdálkodókat az állami tulajdonú vízilétesítményeken keresztül történő mezőgazdasági vízszolgáltatás díja alól az idei esztendőben is.

Az öntözés közérdek, a biztonságos élelmiszerellátás alapja. A kormányzat éppen ezért minden segítséget megad a gazdáknak, hogy alkalmazkodni tudjanak a klímaváltozás jelentette kihívásokhoz és növelni tudják a nagyobb hozzáadott értékű növényi kultúrák termesztését – közölte Nagy István agrárminiszter.

Ezeket a célokat szolgálja az is, hogy a kormány a tavalyi esztendőhöz hasonlóan idén is átvállalja a mezőgazdasági vízszolgáltatás anyagi terheit. A vízszolgáltatási díj az állami tulajdonú vízilétesítmények révén biztosított – akár közbenső szolgáltatókon keresztül - vizek felhasználásához kapcsolódik, így a kedvezmény azon termelők számára érhető el, akik állami mezőgazdasági vízszolgáltató közreműködésével felszíni vízből, azaz valamely folyóból vagy csatornából kapják az öntözéshez szükséges vizet – fűzte hozzá a miniszter.

Kifejtette, az agrártárca a már futó programjai és a meghirdetésre kerülő pályázatai révén is kiemelt figyelmet fordít az öntözéses gazdálkodás fejlesztésére. A cél az, hogy 2030-ra az öntözött területek nagysága megközelítse a 350 ezer hektárt. A Vidékfejlesztési Program keretében 962 gazdálkodói öntözésfejlesztési projekt támogatása valósult meg az országban csaknem 83 milliárd forint értékben.


Modinvest 05.21.Gomép 05.21.Polgári Bank 05.21.Pólus 2001 05.21Németh Csomagolástechnika 05.21.Agroforte Grain 05.21.Mapei 06.02.KK Grain 05.21.De-Ba 05.21.Nektárplast 05.21.Faber és Társai 05.21.Dosan 05.21.Cad-Server 05.21.Samu Gazdabolt Kft. 05.21Elektro Nobilis 05.21.Ambrus Acél 05.21.Innováció és Projekt Kft. 05.21.Autent Solution 05.21.Szalkai Légtechnika 05.21Partner Doors 05.21.Zambelli Colorferr Kft. 05.21.MEVA-HU 05.21.Contireg 05.21.Mizse Plast 05.21.Otis Bt. 05.21.GB Trade 05.21.Gemenc Bau 05.21.
PRINT LAPOK