Kult
Nyíregyházán kinyílt Tar Dániel
2023. March 12.
Tar Dániel, a Móricz Zsigmond Színház színművésze már számos nagyszerű szerepben bizonyította tehetségét, képességeit. Hajdúsámsonban nőtt fel, 2017-ben érettségizett a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatán, majd 2017-2022 között a Kaposvári Egyetem színművész szakán tanult.

2022-től tagja a nyíregyházi társulatnak, egyetemi gyakorlatát is itt töltötte. Azóta egyre több komoly szerepben mutathatja meg magát, sokak örömére. Ismerkedjenek meg vele, őszinte beszélgetés következik! 

Tudsz már hegedülni?
Nem!

Pedig egy korábbi interjúban azt nyilatkoztad, szeretnél megtanulni…
A mai napig vágyom rá, csak az időmbe nem fér be a sok teendőm miatt. Persze amíg remek szerepek találnak meg, addig kevésbé bánom, azonban ami késik, nem múlik, mindenképpen elkezdem majd. Bár lehet, célszerűbb lenne egy könnyebben tanulható hangszerrel foglalkozni, de mindig keresem a kihívást!

Ezek szerint bőven el vagy látva feladattal?
Abszolút, és nagyon hálás vagyok ezért! A mostani egy igazán örömteli időszaka az életemnek, bár olykor nagyon nehéz is, akadtak buktatók.

Hosszú volt az út idáig?
A debreceni Ady Endre Gimnáziumban a drámatagozatos osztályba jártam, s eleinte nem tartoztam azok közé, akiket rögtön felfedeztek és fellépésekre hívtak. A nagyszünetben mindig vártuk, hogy Várhalmi Ilona, a gimnázium művészeti vezetője melyik öt-hat diákot hívja szerepelni, mi ugyanis ez alapján tudtuk bemérni, éppen melyik piedesztálra vagyunk elhelyezve. Első-másodikban iszonyatosan sokat tanultam, talán kitűnő is voltam, viszont akkoriban alig foglalkoztattak. Aztán harmadikban nagyot léptem előre. Ha jól emlékszem, egy Ady-gálán a Fekete Péter című dalt énekeltünk két barátommal, táncoltunk, bohóckodtunk, imádták a nézők. Attól kezdve előrébb kerültem a sorban, gyakran hívtak fellépni, az év végi vizsgán is sikerrel szerepeltünk. Olyan kitűnő szakemberekkel dolgozhattam együtt, mint például Csikos Sándor színművész, akitől nagyon sokat tanultam, azt gondolom, ő segített talán a legtöbbet; de feltétlenül meg kell említenem egy fiatalabb, ugyancsak debreceni színész, Kiss Gergely Máté nevét is.

Dánielfy Gergellyel a gimiben osztálytársak voltunk, igazi jó barátom mind a mai napig. Ez persze nem zárta ki, hogy egyúttal iszonyatosan irigy is voltam rá, mert gyakran hívták fellépni, gyönyörű hangja volt. Nagyon sok lánynak tetszett, akik engem viszont alig vettek észre. Aztán elkezdtem gitározni, mind jobban érdekeltek a versek, a monológok; a drámatagozatos órák mellett nagyon sokat dolgoztunk külön is, szabadidőnkben. Kocsmaszínházi előadásokat hoztunk létre, előadtuk például A tavasz ébredését, ami nem egyszerű darab. Tényleg sok mindent vállaltunk, alkottunk akkoriban! Ez vezetett el addig, hogy Geri és én is jelentkeztem a Színművészeti Egyetemre. Az első és a második rostán, mint a kés a vajban mentem át, úgy éreztem, be fogok kerülni Máté Gábor osztályába. Aztán a harmadik rostán kicsit befeszültem, nem jöttek össze a dolgok, azt éreztem, hogy több volt az, amit bele akartam rakni, mint a szerencse, ami az eredményességhez ugyancsak kell. Az ott előadott jelenetnél már a próbán éreztem, nem vagyok elég erős ahhoz, hogy az mondjam annak a srácnak, aki a partnerem volt: figyelj, picit hozzunk már jobban helyzetbe engem is a saját jelenetemben. A felvételi helyszínén, az Ódry Színpadon tényleg úgy alakult a kettősünk, amire tulajdonképpen számítottam, hogy ő került inkább előtérbe, viccesebb, érdekesebb volt. Azt mondják, ha a harmadik rostán, az Ódryn megmutatkoztunk, akkor lehet érezni, hogy felvesznek-e vagy sem. Sejtettem, hogy nem jön össze, s aztán el is engedtem a történetet...

Amikor megtudtuk, hogy a színművészetis felvételi sikertelen, nagy nehezen meggyőztem Geri barátomat, hogy jelentkezzünk Kaposvárra is. Ő semmiképp nem akart, de rábeszéltem. Kaposváron sokkal jobban éreztem magam. Réczei Tamás, az egyetem mesteroktatója felvételiztetett a második rostán, a kurzusán monológokkal, versekkel foglalkoztunk. Kéri Kittynél a jelenetek kerültek előtérbe, mi a Nyíregyházán is ismert Urbán-Szabó Fannival adtunk elő egyet a Choggiai csetepatéból.

Kaposváron sikerült! Amikor felolvasták a nevünket, akkor Geri is, én is hatalmas megkönnyebbüléssel zúztunk haza Debrecenbe. A Nagyerdőn még kiszálltunk, tettünk egy nagy sétát a Békás-tónál, szerintem akkor köszöntünk el a várostól. Amikor hazaértünk, hatalmas volt az öröm!

Milyen volt színészhallgatóként az egyetem?
Ebben a szakmában nyilván nem lehetsz mindig fent, jönnek hullámvölgyek is. Az első év nagyon nehezen indult. Ígértek fűt-fát, nagyon sok tanárt, de igazából azt vettük észre, hogy ha mi nem szervezzük le az órákat, és nem kerülünk képbe, akkor nem kapunk képzést. Szeptemberben kezdtünk, október-november volt már, amikor kurzust tartani le-lejárt Vidnyánszky Attila, szerettem az óráit. Sokat dolgoztunk Kéri Kittivel, Bozsik Yvette-tel és a kaposvári színművésszel, Sarkadi Kiss Jánossal, akinek kollégája, Kelemen József nagyon jó színészmesterség kurzusokat tartott.

Rosszul éltük meg, hogy nehezen indult a képzés, de aztán valahogy meglódult. Réczei Tamással színház- és önismeretet óráink voltak, a mai napig nagyon belém égett. Az volt a metodikája, hogy kiültünk egy székre, és három percünk volt elhitetni a tanár úrral, hogy az előadott történetünk tényleg fontos, továbbá mitől működik, és miképp lehet bemutatni egy jelenetben. Érzékenyen érint-e minket – ez volt a legfontosabb kérdés.

Csak a nyolcadik – a nagybátyámhoz kötődő – történetemet fogadta el. A hozzám nagyon-nagyon közel állt nagybátyám ugyanis 26 évesen szenvedett halálos motorbalesetet 2010-ben, évek múltán is érzem hiányát. Sírtam, mikor elmeséltem tanár úrnak, ekkor bökte rá, hogy ez lesz az a történet, amit meg kell alkotnom! A próbák során is nagyon sokat sírtam, különösen érzékenyen érintett a téma. Iszonyú nehéz még most is, mert mind a mai napig azon gondolkodom, vajon milyen kalandjaink lennének a nagybátyámmal, aki igazán közel állt a szívemhez. Ebből az érzékeny dologból a mai napig gyakran merítek amikor próbálok vagy színpadra lépek.

Egyetemistaként felkerültünk Pestre a Nemzeti Színházba. Igazából statisztálni. Most csak a magam nevében beszélek: az egy iszonyat hálátlan időszaka életemnek. Abszolút motiválatlan volt a csapat, nagyon szétvoltunk, nem tudtunk összejönni próbálni, a többség inkább elment este inni, bulizni. Másnap nyilván nem tudtuk őket összeszedni.

A Nemzetiben nem adódott számotokra semmilyen kihívás?
Nem voltak elvárások. Bár akadt olyan része, amit nagyon szerettünk, például amikor Bozsik Yvette-tel remek táncos darabokat csináltunk, illetve Szentiványi Kinga tartott nekünk olyan mozgáskurzusokat, ahol sokat erősödtünk és a mozgáskoordinációnk számottevően fejlődött. De, ami nagyon fontos a képzésben, a színészmesterség része, az nagyon elmaradt. Bevallom, akkoriban egy kicsit elvesztettem a hitemet, föltettem magamnak a kérdést, hogy ha csupán ennyi, akkor érdemes-e csinálni. Nyilván nem láttam tisztán, nem tudtam kivárni mi lesz később… Ebben az időszakban rengeteget beszélgettem édesanyámmal.

Elgondolkodtál azon, valóban színész akarsz-e lenni?
Igen. Sokszor megfordult a fejemben, hogy otthagyom; ezt harmadéven közöltem az osztályvezető tanáraimmal, Bozsik Yvette-tel és Bakos-Kiss Gáborral is. Elmondtam a fájdalmaimat, a lelki dolgokat, hogy ez, amiben vagyok, nekem nem elég. De hála istennek nem engedték! Talán csak én éreztem erősnek a negatív hatásokat, ők azt mondták, minden rendben van, ne adjam fel! Néztem magam elé: tényleg? Erről beszélgettünk egy fél órát.

Ekkor jött felkérés Debrecenből, szereplehetőséggel A Pál utcai fiúkban. Nyilvánvalóan mentem volna, de arra még nem engedtek el a Nemzeti Színházból. Aztán egy osztálymegbeszélésen szóltak, hogy Nyíregyházáról érkezett megkeresés: hat embert hívnak egy musicalben szerepelni, ez volt az Édes Charity. És ekkor elkezdődött valami…

Megkérdezték, ki akar menni?
Nem. Molnár G. Nóra volt a koreográfus, akivel korábban forgattam az Apatigris tévésorozatban, onnan ismertük egymást. Úgy emlékszem, egy mozgásvizsga felvételét nézték meg Horváth Illéssel, a nyíregyházi színház művészeti vezetőjével, s ők választották ki a hat színészhallgatót. Ekkor bizonyosodtam meg afelől, hogy megérte kivárni. Itt, Nyíregyházán olyan visszajelzést kaptam úgy a személyiségemre, mint a lelki dolgokra, a játékomra, a tehetségemre, hogy érdemes a színművészettel foglalkoznom.

Ezt mind itt ért, a Móricz Zsigmond Színházban! Talán Horváth Illéstől érkezett a legtöbb ösztönzés és pozitív visszaigazolás. Nagyon hálás voltam, hogy ide kerültem, Nyíregyházán ki tudtam nyílni. Ekkor jöttem rá arra is, hogy az a hosszabb, csendes, eseménymentesebb időszakom sem volt hiábavaló, mert akkoriban sokat jártam futni, próbáltam helyzetbe és rendbe hozni magam mind fizikailag, mind lelkileg, hogy mire ideérek ragyogni tudjak. És hála istennek, így is lett!

Nyíregyházán színészként az Édes Charityn túl számos előadásban, mint a Bogáncsvirág, a Közellenség, az Idétlen időkig, a Jó estét, nyár, jó estét szerelem, a Görbe tükrök, a Kukucs, a Micimackó előadásokban, énekesként a Móricz (F)Actorban és a Három tenor formációban kaptál feladatot, s talán fel sem soroltam mindet.
A Szaffival kezdtük, majd jött az Édes Charity – utána tombolt a covid, bezárt a színház… Azután újraindult, majd jött a közelmúltbeli kéthónapos bezárás a rezsiválság miatt, ezért csak egy játszóhelyszínen, a Művész Stúdióban tarthattunk előadásokat. Szerencsére nekem ott volt a Kukucs és a Görbe tükrök

Tar Dániel és Fodor Boglárka a Bogáncsvirágban

Szavaid szerint Nyíregyházán ért az az érzés és az a visszajelzés, hogy érdemes a színészi pályán dolgoznod. De igazából hol, mikor dőlt el a választás?
Szerintem három olyan időszaka volt az életemnek, amikor feltettem magamnak a kérdést. A középiskolában mondtam igent és nemet is, miként az egyetemen és Nyíregyházán is. Szerintem ez nem egyedi dolog, nagyon sok színész átéli. Ez az érzés nyilvánvalóan függ a mindenkori lelkiállapottól is.

Tépelődő típus vagy?
Mostanában már nem, jó ideje nagyon stabil minden.

Mi kellett a stabilitáshoz?
A bizalom nagyon fontos, egyre jobban hiszek ebben. Már egyre kevesebb gondot okoz felmenni a színpadra, még akkor is, amikor el vagyok havazva, vagy jön egy nehéz hét, nehéz előadás. Azt hiszem a Jó estét nyár, jó estét szerelem alatt megedződtem, szerintem az volt egy nagy ugródeszka, azóta már könnyebben veszem az akadályokat. Ráadásul rendre remek szerepeket kapok.

A Jó estét nyár... próbaidőszaka alatt más feladataid is voltak…
Igen. Akkoriban azt éreztem, ha azon az időszakon túllendülök valahogy, onnan már csak fölfelé vezet az út. Persze nem tragédiaként éltem meg azokat a heteket sem, mert tudtam, mennyi munka és mennyi befektetés kell ahhoz, hogy helyt álljak és sikeres legyek az adott szerepben. Az egyik próbán annyira fáradt voltam, hogy Sárközi Pista bácsi, az ügyelő leállította. Én mindent beleadok a szerepformálásba, s talán túlzottan is elmerültem Viktor lelkiállapotába, aki nagyon vehemens és zaklatott tud lenni – így majdnem leájultam a székről. Hála istennek Horváth Illés, a rendező abszolút követte, mit csináltam aznap, így tisztában volt vele, mi jár a fejemben. Iszonyat hálás vagyok, hiszen kitartott mellettem és sikerült úgy megcsinálnunk az előadást, hogy nagyon szeretik a nézők.

Vannak kedvenc szerepeid? Ha igen, mitől függ, az lesz-e valamelyik?
Nagyon fontos, hogy közel álljon hozzám. Mostanában minden szerepemet úgy élem meg, hogy éppen az a legjobb valamiért. Ez lehet egy visszajelzés, egy gesztus az irányomba egy nézőtől, bárkitől… Számomra a pozitív visszacsatolások nagyon fontosak. A szilveszteri előadás kapcsán egy hölgy azt mondta, látszott a gitárjátékomon és éneklésemen, hogy beleadok mindent, ezért is szeretik, hogy itt vagyok a Móricz Zsigmond Színházban. Úgy éreztem, mintha egész Nyíregyháza nevében beszélt volna, többek háláját tolmácsolva. Az ilyen visszajelzések visznek előre!

A Kukucsot azért szeretem, mert a gyermekeknek hatalmas öröm az interaktív előadás, a Görbe tükrökben pedig nagyon érdekes az általam megformált fiúnak a személyisége és vívódásai, amelyek hasonlóak, mint amelyekkel én is megharcoltam. Amikor az apján kitölti a dühét, mert végre bizonyosságot kap, az egy nagyon fontos momentum és jelenet. Habár nem nagy szerep az enyém, igyekszem belőle – s persze mindegyikből – nagyot csinálni. Legalábbis próbálkozom vele. Élvezem, nem megerőltető. Utána persze lehet, hogy elfáradok, de nem érzem azt, hogy erőlködnöm kellene. Minden természetesen jön belőlem.
Tar Dániel a Kukucs főszereplője

A Görbe tükrök (is) remek előadás, néhol komikus, de többnyire drámai. Mélységei vannak. Amikor először láttam azt a jelenetet, amelyben tojással és szalonnával dobáltad meg dühödben az apádat, kicsit blődlinek éreztem. Aztán amikor másodszor is megnéztem (kedvelt színdaraboknál nálam gyakran előfordul), akkor jöttem rá, hogy ez egy komoly tartalmat hordozó visszautálás egy korábbi történésre…
Én azt a jelenetet nagyon szeretem. Mi is beszélgettünk arról a próbák során, vajon rögtön megértik-e a nézők e jelenet eredőjét.

Itt kiélheted az erőszakos hajlamodat is – már ha van.
Akad bennem egy kicsi, fölgyülemlett… A Bogáncsvirág például terápiás előadás volt számomra, egyfajta visszatalálás. Akkoriban el is kellett vonuljak egy kicsit haza, Hajdúsámsonba, helyre tenni kissé a lelkemet. Sok kérdést tettem fel önmagamnak.

Sikerült megbeszélned Tar Dániellel?
Igen, ismét meggyőztem magam.

Bár nagyon szép, de nem könnyű pálya a színművészeké. Olykor borzasztó lelki terhet jelentő szerepek várnak rátok, amelyeket, ha nem éltek át, nem hiteles, ha pedig átélitek, az óriási lelki traumával jár, amit talán nem lehet, legalábbis nem könnyű letenni rögtön akkor, amikor a függöny legördül…
Tőlem idegen, ha nem adok bele mindent. Bár nem sűrűn iszom alkoholt, a Jó estét nyár… után mindig megittam egy-két fröccsöt.

Az előadás alatt végig a színpadon vagy.
Fizikailag és lelkileg is megterhelő, ez kétségtelen. De nagyon örülök, hogy megkaptam ezt a szerepet! Rengeteg színt találok mind a mai napig ebben a darabban és a szerepformálásban, nem okozott gondot azonosulni ezzel a fiatalemberrel, a küzdelmeivel, vágyaival. Pontosan tudtam, honnan merítsek ehhez erőt, a mai napig épp ezért nem is tudom elítélni azért, amit tesz a darab végén, illetve az egész történetben.

Álomszerepet meg tudsz nevezni?
Éppen azért nincs, mert szinte mindegyik közel áll hozzám, amit eljátszhatok. Mondhatnám persze a Hamletet, de elcsépelt. Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését azért írd ide!

Szereted, ha szinte egyedül, maximum egy-két társsal vagy egy előadás részese?
Remek ez a társulat, jó a kollégákkal dolgozni. A Kukucs persze abszolút új dolog és mély víz volt. Bár én vagyok a főszereplő, ez mégsem „monomese”, mert Olajos Gábor nemcsak a hangszereit szólaltatja meg és énekel benne, hanem olykor szövegekkel, végszóval is társam.  Mivel interaktív előadás, egy idő után nagyon nehéz volt közönség, azaz gyerekek nélkül próbálni. A rendező, Pregitzer Fruzsina arra hívta fel a figyelmemet az első, közönség előtt – vagy inkább velük – zajló próbán, hogy ne legyen köztünk szakadék, kezeljem őket felnőttként, akkor sokkal jobban jönnek majd velem abban a negyvenöt percben. Már a második próba-előadáson látszott, min kell kicsit változtatni a siker érdekében, így a premier már úgy ment le, hogy végig aktívak voltak a gyerekek, imádták. Nagyon sokat tanultam ebből a próbafolyamatból és az előadásból.

Háromnegyed órán át folyamatosan fenn kell tartanod a kicsik érdeklődését. Azt tapasztaltam, sikerült, s ezt a hatéves, színházrajongó unokám is visszaigazolta.
Figyelnünk kellett, hogy végig érdekes és vicces is legyen. Előfordul, hogy közben meg akarnak érinteni, ölelni. Egyszer egy kislány az előadás vége felé, amikor a „mackó, mackó ugorjál” strófát énekeltük, s közben a helyükön ugráltak a gyerekek, elesett, beverte a vállát, sírni kezdett. Villámgyorsan kellett dönteni: az a jobb, ha tovább lépünk, vagy valami más. Odamentem hozzá, szorosan megöleltem, bevittem a küzdőtérre és elkezdtünk táncolni. Hamar elmúlt a sírás, a fájdalom…

Tar Dániel mint Micimackó

Kit nevezel meg mesterednek, példaképednek?
Példaképem Kiss Gergely Máté debreceni színész, akitől nagyon sokat kaptam. Nemcsak akkor, amikor színészmesterséget tanított nekünk a gimiben, de akkor is, amikor láthattam őt színpadon dolgozni, égni. Trill Zsolthoz tudnám hasonlítani a Nemzetiből, Gergő ugyanolyan vérmérsékleten mozgott minden egyes munkájában. Ez a példa, eltanultam tőle, próbálom követni. Nyíregyházán talán Gulácsi Tamást nevezném meg, bár rajta kívül is több nevet tudnék mondani. De Guli volt az, aki amikor látta, nehéz időszakot élek meg, elvitt sétálni és beszélgetni az erdőbe, hogy ezzel segítsen, mert talán látta bennem az elhivatottságot, hitt bennem. Kiderült: hasonló dolgok foglalkoztatták őt is ennyi idős korában, hasonló problémái voltak. Nem ismerem olyan mélységig, mint ahogyan itt sokan, de ez egy szép barátság.

Bár Hajdúsámson nincs túl messze Nyíregyházától, elmondhatod, hogy itt otthonra leltél?
Így érzem. Az utóbbi egy évben különösen. Most lett egy kiskutyám, egy harlekin tacskó, aki olyan színeket hozott az életembe, amit – bár volt már kutyám otthon – el sem tudtam képzelni. Ő a lélek kivetülése. Mindemellett lassan egy éve jól működő, szép párkapcsolatban élek, s ez ugyancsak jót tesz a lelkemnek. 

Fontos a nyugodt háttér.
Igen. Soha nem éreztem még magam ilyen nyugodtnak, mint mostanában, és ez jó dolog. Nem vágyom bulizni, sem arra, hogy elmenjek iszogatni, az elmúlt időszakban jó dolgokat kaptam az élettől. Régi-új szenvedélyem az ásványgyűjtés, ami szintén megnyugtató tevékenység. Egyelőre még vásárolom, de van egy ismerősöm, aki majd visz bányászni. Lehet, idővel bizniszt csinálok belőle…

Mit hozhat a jövő?
Azt várom, hogy még többet tudjak tanulni, mert ez a színház már eddig többet adott nekem, mint az egyetem. Így amíg Nyíregyházán szakmailag fejlődhetek és feladatokat kapok, addig biztosan itt leszek. Vonz valamennyire a tévésorozatok világa is, bár az utóbbi időben több olyan produkciót láttam, ami miatt talán most kevéssé érdekel. A szinkront viszont szívesen kipróbálnám, úgy érzem, tudnám csinálni! Érdekessége, hogy másfajta munkát, koncentrációt igényel, mint a színpad. Majd egyszer, talán megtapasztalom azt is, milyen függetlennek lenni, fellépni fővárosi színpado(ko)n. Egy nagyjátékfilm pedig különösen fel tudná csigázná az érdeklődésemet!

Fotók: A Móricz Zsigmond Színház archívumából

Meva-huTMKSZTETenzi Kft.MAPEI 07.10.ModinvestLévay Stúdió 07.10.Bureau Veritas 07.10.Kovács Imre e.v.Farkas és TársaiVarga és Tsai Kft.Szentmihályi-gép Kft.Vanessia 07.10.Hotel Hunor - törölhetőKrátkiWirax Kft.Magyar Kukorica Klub banner - törölhetőCoolCleanÚjvári - Forgácsolóműhely Kft. 07.02.ElsóAlbaNord 07.10.Zambelli COLORFERR Kft.07.02.Lábatlan Vasbeton
PRINT LAPOK