Köztér
Nógrádban is fejlesztenek
2025. December 19.
Magyarország természetes területeinek 21 százaléka erdős, ezért biodiverzitásuk fejlesztése kulcsfontosságú feladat. A most kezdődő 170 millió forint értékű uniós projekt a Nógrádi Tájegység erdős sztyeppjein is ezt a nemes küldetést szolgálja.

Az „Erdei és erdős sztyepp élőhelyek megőrzése, fejlesztése a Nógrádi Tájegység területén” című beruházás elsődlegesen a Nógrádi Tájegység védett és Natura 2000 területeinek erdei és erdős sztyepp élőhelyek természetességi állapotát javítja. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz keretében megvalósuló célzott beavatkozások támogatják a természetes regenerációt, hozzájárulva az élőhelyek tartós védelméhez.

A fejlesztés során az inváziós fafajok, elsősorban akác és bálványfa visszaszorításával, vadkizáró kerítések építésével, valamint a szigetszerű fenyvesfoltok megnyitásával javítják az érintett erdők állapotát. A vadhatás helyi csökkentésével a terület természetes megújulását, illetve kísérleti jelleggel egyes, kiemelkedő értékű élőhely foltok, és védett jelentőségű növényfajok állományainak regenerálódását kívánják elérni.

A projekt a Karancs-Medves és a Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzetekben zajlik, három kiemelt Natura 2000 területet érintve: a Tepke, Bézma és Karancs Kiemelt Jelentőségű Természetmegőrzési Területeket. Ezeknek az országosan védett zónáknak a megóvása prioritás a biodiverzitás fenntartása szempontjából.

Negyvenhét helyszínen, összesen 37,16 hektár erdei és erdőssztyepp területen kémiai módszerekkel, injektálással vagy pontpermetezéssel, szükség szerint ismétléssel távolítják el az inváziós akác- és bálványfa-állományokat. Az eldőlt egyedek helyben holtfaként maradnak, miközben a beavatkozás nem haladja meg az erdészeti záródáshiány-küszöböt.

Négy helyszínen kilenc hektár fekete és erdei fenyves átalakítása kezdődik. Erdőtervi keretek között lékes vagy gyérítésszerű kitermeléssel támogatják a természetes újulatot, állománykiegészítést végeznek, 2.820 méter vadkárelhárító kerítést telepítenek, valamint évi kétszeri kézi ápolást alkalmaznak.

Két helyszínen 1,6 hektár erdőtisztás kezelését kézi cserjeirtással és bálványfa-gyérítéssel végzik.

Hat érzékeny élőhelyen 480 méter vadkizáró kerítést, valamint mobil fémrácsokat helyeznek ki a védett növényfajok védelmére.

Kisfilm készül a Nógrádi Tájegység élőhelyeiről, Natura 2000 jelölő fajairól és a projekt eredményeiről, továbbá monitoring eszközöket szereznek be a hatásosság mérésére. A 2028. június 30-ig tartó fejlesztés mintegy 46 hektáron javítja az élőhelyek állapotát, megteremtve az értékek hosszú távú megőrzésének feltételeit.

Címlapfotó: Pelsőczy Csaba/AM

 

Led N More 07.31.Charolais Kft. 07.29.Pintér István - Baráti Keltető 07.29.Agrotex 07.29.Taurus Techno 07.29.Farmer ExpoZambelli Colorferr 07.29.Éptárker 07.31.Nektárplast 07.29.Ilinox Kft. 07.29.Agroforte Grain 07.29.Flexinsheet 07.31.SGS 07.29.Sokon 07.31.KK Grain 07.29.Otis Bt. 07.29.Inomix 07.31.Orsó 95 Kft.  07.29.SZTE 07.17.Arasz Infromatika 07.31.Térváz 07.29.Albert Garden 07.31.Isterra 07.29.Bos Plus Kft. 07.29.Gordius 91 07.31.Hotel Hunor 07.31.Vertical Empire 07.29.
PRINT LAPOK