Élelmiszer
Nincs tojáshiány
2022. October 14.
Továbbra sincs hiány tojásból, és a drágulás ellenére az alapvető élelmiszerek közül még mindig ez az egyik legolcsóbb a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Magyar Tojásszövetség) szerint.

A kiadónkhoz eljuttatott közleményében a szövetség hangsúlyozta, hogy a tojástermelők a kedvezőtlen gazdasági környezet és az aszálykárok miatt kényszerültek áremelésre. A tojás fogyasztói ára a statisztikai adatok alapján idén 37-39 százalékkal nőtt, vagyis szinte pontosan annyival, amennyivel az áram és a gáz, valamint a takarmány-alapanyagok drágultak.

A szövetség adatai szerint nagyüzemi termelésből augusztus végéig 780 millió darab tojás származott, a tavaly azonos időszakinál 7 százalékkal kevesebb. A visszaesés oka elsősorban a madárinfluenza-járvány okozta állománycsökkenés volt.

Prognózisuk szerint az év végéig 1,1-1,2 milliárd darabra nőhet a nagyüzemi termelés, ami a belföldi fogyasztás 50-52 százalékát fedezi. Háztáji gazdálkodóktól további csaknem 600 millió, importból 480-500 millió tojás kerül évente forgalomba Magyarországon.

A baromfiágazat tojástermelésből származó árbevétele 2021-ben 33,24 milliárd forint volt az előző évi 25,4 milliárd forint után.

A Magyar Tojásszövetség a Tojás világnapja (október 14.) alkalmából kiadott közleményében felhívta a figyelmet arra is, hogy a tojás kitűnő fehérjeforrás és változatosan beilleszthető az egészséges táplálkozásba, magas biológiai értékének köszönhetően pedig akár a hús, vagy a feldolgozott húsipari termékek helyettesítője is lehet. A szövetség kiemelte: mint minden élelmiszer esetében, a tojásnál is érdemes előnyben részesíteni a hazai termelésűt.   

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján tavaly a magyar lakosság fejenként évente átlagosan 240 tojást fogyasztott. Az adat 2014 óta folyamatos, kismértékű növekedést mutat, de az elmúlt 30 évben ennél lényegesen magasabb is volt.

De-Ba 03.10.BioFer 03.31.Németh Csomagolás 03.31.Gege Hungary 03.20.Agroforte Grain 03.10.Gomép 03.10.IsterraAKM Metal 03.20.Zambelli Colorferr 03.20.Nektárplast 03.20.Modinvest Kft. 03.10.DS Optim 03.20.Samu Gazdabolt 03.20.DPMG 03.10.Mizse PlastSGS 03.20.Memtech Kft. 03.20..Ambrus Acél 03.10.GB Trade 03.10.K2 - Kántor Krisztián 03.20.Szalkai Légtechnika 03.20.IlinoxCad-Server 03.10.Adalex Team 03.10.Med-PlastHungaro System'sKK Grain Kft.Hotel Hunor
PRINT LAPOK