Élelmiszer
Népszerűsítik a vadhúst
2024. November 27.
Új lendületet jelent a vadhús népszerűsítésében a #vadateszem kampány elindítása, amely az egészséges és változatos táplálkozásra is ráirányítja a figyelmet – jelentették be Budapesten, a kezdeményezés beharangozó sajtótájékoztatóján.

Dr. Felkai Beáta Olga élelmiszerláncért felelős helyettes államtitkár a rendezvényen arra hívta fel a figyelmet, hogy a vadhús kiemelkedő táplálkozási értékekkel rendelkezik. Többek között magas fehérjetartalom, jelentős B- és E-vitamin, valamint ásványi anyag-tartalom jellemzik. „Az alapanyag tökéletesen illeszkedik az egészségtudatos életmódba is” – tette hozzá.

A rövid ellátási láncok erősítésével és a helyi termékek fogyasztásával a környezetvédelmi célokat is támogathatjuk, illetve további lendületet adhatunk a vadhúsipar fejlődésének is. Nagy előrelépés, hogy egyre több feldolgozó és étterem dolgozik innovatív technológiákkal, és igyekszik elérhetővé tenni a vadhúst a hazai fogyasztók számára. Kifejtette, a karácsonyi időszak különösen jó alkalom arra, hogy a vadhús az ünnepi asztalok részévé váljon. Az olyan hagyományos fogások, mint a vaddisznó- vagy őzpörkölt, könnyen elkészíthetők, és új színt vihetnek az ünnepi menükbe a helyettes államtitkár szerint.

Fontosnak nevezte, hogy a magyar vad nemzeti kincsünk maradjon, ezért különös figyelmet kell fordítani a fiatalabb generációk oktatására, valamint az otthoni főzés népszerűsítésére, hiszen a megfelelő elkészítési technikák ismerete jelentős szerepet játszik a vadhús iránti érdeklődés növelésében.

Hazánkban az egy főre jutó éves vadhúsfogyasztás mindössze ötöde az európai átlagnak, ezért a #vadateszem kampány célja, hogy a magyar vad nemcsak exporttermék, hanem a hazai gasztronómia kiemelt alapanyaga is legyen. A kampányhoz eddig 78 vendéglátóhely csatlakozott, kínálatuk már elérhető a www.vadateszem.hu oldalon.

Fotó: Pelsőczy Csaba/AM

SFT 07.24.Med.Plast 07.24.Pólus 2001 07.24.SGS 07.24.Zambelli Colorferr Kft. 07.24.Mizse Plast 07.24.Telepellátó Kft. 07.24.Contireg 07.23.KK Grain 07.24.VC999 07.24.Ambrus Acél 07.23.Hotel Hunor 07.23.Wemix 07.10.Cad-Server 07.23.Szigma Sistem 07.24.Nektárplast 07.24.Modinvest 07.24.Ilinox 07.24.Samu Gazdabolt 07.24.Danép 07.10.Delta 07.23.Ják-Forg 07.10.Agroforte GrainHunyadi Művek 07.10.SZTE 07.23.Isterra 07.24.GB Trade 07.23.Mapei 06.23..
PRINT LAPOK