Kult
Neki a színészi pálya hobbi
2022. április 09.
Vendégművészként láthatjuk a Móricz Zsigmond Színház Augusztus Oklahomában című előadásában Kaszás Mihályt, aki az öngyilkos apát, Beverly Westont alakítja. Sok-sok évvel ezelőtt járt – nézőként, még szolnoki színészként – nálunk, így igazából nincs nyíregyházi kötődése.

Szabadúszó, hol itt, hol ott játszik, érdekes munkái is voltak, gyermekeivel közösen állította színpadra A kis herceget, nincsenek szerepálmai, s – mint mondja – jó, tehetséges emberekkel találkozott Nyíregyházán. Kováts Dénes interjúja.

Színészként hogyan keveredtél városunkba?
Tavaly felhívtam Horváth Illést, a művészeti vezetőt, akivel régen dolgoztam, megkérdeztem tőle, hogy van-e itt munka számomra. Bár elmondása szerint kicsit későn jelentkeztem, mert az évad és a szereposztások zöme összeállt már, végül adódott feladat ebben a színdarabban.

Ki Beverly Weston, mi a helye az előadásban?
Ő az öngyilkossá lett apa, a halála nagyban befolyásolja a család életét, ez a darab kiinduló eseménye, aminek az lesz a következménye, hogy a családtagok megpróbálják felgöngyölíteni tettének okait, egyúttal a saját eddigi életük is terítékre kerül. Beverly halála az az esemény, ami felszínre hozza a családtagokban felgyülemlő feszültségeket: előjönnek, felbuggyannak a múltban elfojtott érzelmek, indulatok.

Milyen apa és férj vagy szereped szerint?
Nagyon jó fej, bár kicsit sokat iszik. Ez szokásává vált: a házassági szerződésükben benne van, hogy ő iszik, a felesége pedig tablettákat (nyugatókat, drogokat) eszik… Azt sajnálom, hogy nagyon hamar kimegyek a színpadról, így, aki egy kicsit elkésik, vagy még helyezkedik a székében, vagy éppen kikapcsolja a mobiltelefonját, nem sokat lát a figurából.

A főpróbahét elején beszélgetünk, most milyennek látod, mennyire lesz Nyíregyházán sikerdarab az Augusztus Oklahomában?
Nem hiszem, hogy sok a különbség, és nem is akarom összehasonlítani, de ha szolnoki tapasztalatomból merítek – s persze az itteni próbafolyamatból –, akkor ez egy nagysikerű előadás lehet, mert olyan értékek és olyan színészi munka van benne, ami abszolút erre predesztinálja. Minden bizonnyal nagyon fogja érdekelni a nézőket, hogy végre nem a hétköznapjaikban találkoznak elfojtott érzelmekkel, a saját vagy ismerőseik életében, hanem a színpadon, ahol a felszínre is törnek, megmutatkoznak az igazán tehetséges színészek tolmácsolásában.

Nem sok információt találtam rólad az interneten. Mesélj magadról!
Valóban nincs túl sok – erről én is tehetek –, de például a pályám első időszakában, amikor sokkal többet dolgoztam, még nem volt ennyire divat és szokás az interneten megjelenni. Szolnokon töltöttem nagyon sok időt, aztán a Budapesti Kamaraszínházban is, miként a tatabányai Jászai Mari Színházban. Moszkvában is megfordultam a 1999/2000-es évadban, ahol Anatolij Vasziljevvel dolgoztam együtt, aki  korunk egyik legnagyobb szaktekintélye, a kortárs orosz színház megújítója, a 20–21. század egyik legfontosabb színházi műhelyének megteremtője. Érdekesség, hogy ez év őszétől rendező szakos osztályt vezet a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Az utóbbi időben kevesebbet lépek színpadra, bár a lembergi színház igazgatójával Jaroszlav Fedorisinnel elég sokat dolgoztam az utóbbi öt évben, volt vagy négy bemutatóm (köztük a Ványa bácsi és az Yvonne a burgundi hercegnő) és két workshopom vele. (Kaszás Mihály szerényen elhallgatta, hogy 2016-ban az ukrajnai Herszonban megrendezett nemzetközi színházi fesztiválon az Yvonne-ban nyújtott alakításáért ő kapta meg a legjobb férfi főszereplő díját, s kollégái közül került ki a legjobb női főszereplő, a férfi mellékszereplő és a látványtervező is – K.D.) Jaroszlav nagyon komoly rendező, sajnos néhány éve meghalt…

Te vagy az a Kaszás Mihály, aki A kis herceget színpadra állította a gyerekeivel?
Igen. 2019-ben gondoltam egyet, a fiammal és a lányommal megcsináltuk ezt az előadást. A lányom is szerepelt benne, de aztán ő átminősült - mert nem szívesen van színpadon, inkább kosárlabdázik -, ezért a technikai dolgokban segít. Ha Franciaországban lennénk, nagyon sok kávéházban fel tudnánk lépni vele, hazánkban nem alakult ki a színjátszásnak ez a tere. Pedig két szék kell hozzá csupán és két, szmokingos ember. Az eredeti Saint-Exupéry mű az alapja, de új fordításban: az apa és a fiú kapcsolatáról szól, az elengedés problémakörét boncolgatja, az említettek viszonylatában, és még tartogat érdekességeket a mű előadásról előadásra, nem csak a nézőknek, hanem a szereplőknek is.

Gyerekdarab?
Tapasztalataink szerint mindenkinek való, felnőtteknek is. Iskolában elsősök és ötödikesek is látták, előbbiekkel teljesen interaktívvá vált az előadás, elképesztő volt! A nagyobbak csöndben végig hallgatták.

A középiskolás fiad színész akar lenni?
Igen, az lesz előbb-utóbb, már kisebb korában is szerepelt különböző filmekben, elég jól beszél angolul. Most komoly szerepe lett volna egy külföldi produkcióban, mert kiválasztották, de végül az életkorához kapcsolódó törvényi szabályozás miatt (nem lehet naponta hosszú órákon át foglalkoztatni, viszont a forgatás üteme nagyon feszes) mégsem kaphatta meg a szerepet. Finoman fogalmazva: nem esett jól neki. Nagyon tehetséges, de ez most egy ilyen furcsa helyzet volt.

A szabadúszó lét előnyeit vagy hátrányait érzed? Nehéz volt számodra a pandémiás időszak?
Nekem a színészi pálya hobbi, - ami nem azt jelenti, hogy van másik hivatásom –, de ebből csinálom a pénzt. Szándékosan használom ezt a kifejezést a keresem helyett. Nem nagyon erőltetem én ezt a pályát, elvagyok. Most télen például három hónapot a Balatonon voltam, egyedül. Nem vagyok harcias vagy erőszakos a munkakeresésben, nincsenek szerepálmaim, nincs plusz motivációm, nincs menedzserem. Most jól érzem magam a nyíregyházi próbaidőszakban, jó emberek vannak itt, jó volt egy kicsit köztük.

Tehát nem törekszel arra, hogy mindenáron, folyamatosan munkád legyen?
Dehogyis!

Nyugis ember vagy?
Igen. Nincsenek túlzott igényeim, de amikor feladatot kapok, van kedvem hozzá. Nem tudom, miért alakult ez ki nálam, talán ezt tanultam, vagy megtetszett ez az életforma.

Meg tudsz élni belőle?
Mindig történik valami…

Életművész vagy?
Nem vagyok az, csak egyszerűen így létezem.

Hogy érzed magad Nyíregyházán?
Óraátállás volt, négy órát aludtam, hétfő van, most fáradt vagyok. Amúgy nagyon jól elvagyok Nyíregyházán, úgy érzem, harmonikus a környezet a színházi munkára, meg kitűnőek a sportolási lehetőségek.

Azt már tudod, hogy az Augusztus Oklahomában után milyen feladat vár?
Lesz egy ősbemutató Budapesten, május 26-án. Francia kortárs darab, amit Párizsban nagyon nagy sikerrel játszanak. Remélem majd mi is Magyarországon.

A képen Kaszás Mihály és Szabó Márta az Augusztus Oklahomában c. előadásban. A Móricz Zsigmond Színház archívumából.

DPMG Zrt.Wirax 04.04.RollspedOrbán KályhaNektárplast 04.04.AgrologicaSamu GazdaboltHotel Hunor - törölhetőMagyar Kukorica Klub banner - törölhetőAtukavíz2Újvári ForgácsolóCincillaMáté MetálAtukavíz3Atukavíz1 05.01.-igGyümölcsgépGordius Solution tenderAgroforte GrainSFTFormula GPSteel ManufacturingHajdú László diófa banner - törölhetőIvóvíz6Szalkai és TársaAgro NatúrtápKaszás Oltvány 03.30.DerulaCincilla2
PRINT LAPOK