Növény
Munkálatok a szántóföldeken
2023. May 26.
Jó ütemben folynak a tavaszi szántóföldi munkálatok, rövidesen végeznek a gazdák a vetéssel. A kedvező téli és tavaszi időjárásnak, valamint az utóbbi hetekben lehulló csapadéknak köszönhetően várhatóan az őszi vetésű növények jó termésátlagával számolhatnak a hazai gazdák.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jelentése alapján a tavaszi árpa, a magborsó, a zab és a cukorrépa vetése már befejeződött, a napraforgó vetőmagból is kevés van már a zsákokban, míg a kukoricából a tervezett terület 97%-át, burgonyából pedig a 93%-át vetették már be.  A szója vetése is jelentősen előrehaladt, már elérte a 90%-os készültséget.

A teljes, 2,1 millió hektáros tavaszi vetésterület lényegében megfelel a korábbi évek nagyságrendjének, a vetésterületen belül azonban eltolódás tapasztalható: a korábbi évek átlagához képest a gazdálkodók által idénre tervezett napraforgó vetések 714 ezer hektáros területe nagyobb, a kukorica vetési szándékában jelzett 871 ezer hektárnyi vetésterülete pedig kevesebb az előző évekhez viszonyítva. A napraforgó kukoricával szembeni térnyerése mögött a piaci folyamatok és a tavalyi aszályos év miatti, átlagosnál alacsonyabb kukorica termésátlag áll. A kisebb kultúrák közül kiemelendő a szója 67,4 ezer hektár, a cukorrépa 13 ezer hektár és a burgonya közel 6.700 hektáros területnagysága.

Az elvetett állományok állapota kielégítő, az ilyenkor szokásoshoz képest hűvösebb idő azonban egyes helyeken nyomot hagyott a vetéseken. A csapadékos időjárás miatt a gombás betegségek elleni védekezés jelenleg kiemelt fontosságú.

A téli és tavaszi időjárás az ősszel elvetett búzára, árpára és repcére nézve is kedvező. Ha a betakarításig hátralévő időszakban nem történik extrém időjárási körülmény, az őszi vetésű gabonáknál megfelelő termés várható.


Zambelli Colorfer Kft.Contireg Kft.Róna TamásHotel HunorSóstótargEuroklímaSwisspartsNektárplastGordius InoxMIzse-PlastCemolkerBordaThermodamMeva-HuSamu GazdaboltOtisÚjvári FOrgácsolóMarázplastGeoteam LambdaAmbrus Acél bannerAgrofolkerGB TradeDomokos SándornéCad-ServerEurogreen TiszafaHalaspackWiraxMSG Kft.
PRINT LAPOK