Köztér
Műanyagok a talajban
2023. November 22.
A bioműanyagok hatása a talajra témakörben tartott szakmai konferencián felszólalt Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára, aki kifejtette: a műanyagok nem csak a hétköznapjainkban, de a mezőgazdaságban is nélkülözhetetlenek.

A mezőgazdasági alkalmazás során számos előnye mellett azonban számba kell venni káros következményeit, és a tudomány eredményeit felhasználva segíteni szükséges a mezőgazdaságban dolgozókat a fenntartható gazdálkodásban – tette hozzá a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából megszervezett rendezvényen.

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy Magyarország területének csaknem felét a mezőgazdaság gondozza. A talaj az egyik olyan természeti erőforrásunk, amivel fenntartható módon kell gazdálkodnunk. A műanyagokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: akár bioműanyagról, akár hagyományos műanyagokról van szó, meg kell találni azt az optimális megoldást, hogy a lehető legkevesebbet használjuk, a lehető legjobban dolgozzuk fel, és a lehető legjobb alternatívákat mutassuk a termelőknek. Ha eljutunk odáig, hogy mindez már követhető, jó gyakorlatok formájában megismerhető, akkor akár jogszabályalkotás vagy támogatáspolitika oldalról beépülhet a szakpolitikába.

A Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat 20 évvel ezelőtt indult, amelyhez az Agrárminisztérium ismét saját rendezvénnyel csatlakozott. Idén a műanyagszennyezés csökkentésére és az újszerű talajvédelmi megoldásokra irányult a figyelem. Valóban komposztálhatóak a bioműanyagok? Az eseményen résztvevők „Mit mond a vegyész, az talajökológus és a hulladékgazdálkodási szakmérnök?„ címmel fogalmazták meg és járták körül a kérdést.

A környezeti terhelés csökkentése érdekében bevezetett komposztálható bioműanyagok évek óta a piacon vannak. Fejlesztésük az elmúlt évtizedben az ipari társadalmakban erőteljes lendületet kapott. Használatukat ugyanakkor továbbra is fenntartások övezik. A rendezvény azokra a kérdőjelekre, aggályokra igyekezett ráirányítani a figyelmet, melyek a döntéshozókat és a közvéleményt egyaránt foglalkoztatják. 


Metall KraftPolgári BankGB TradeAgro NatúrtápAgroforte GrainTitan ContainersMagyar Kukorica Klub banner - törölhetőBerek-VízMAPEI 05.20.Erforg-AimDerula 05.28.VC 999 05.28.3commSamu GazdaboltPályázat Európa Kft.NektárplastHotel Hunor - törölhetőMáté-MetálCharlie HűtőRollspedMed-PlastSzilágyi HűtőDigitas Kft.DPMG Zrt.Steel ManufacturingDamisol Kft.Borda Gépipari Kft.Mizse-Plast
PRINT LAPOK