A talajba kerülő mikro- és nanoműanyagok a növénytermesztés szempontjából is kockázatot jelenthetnek. Egy friss vizsgálat szerint egyes részecskék nemcsak a gyökérzónában maradhatnak meg, hanem bejuthatnak a növényi szövetekbe is.

Egy kutatás búzán és paradicsomon vizsgálta, hogyan viselkednek különböző műanyagrészecskék mezőgazdasági talajban. Az eredmények alapján a hatás nem egységes: számít a részecske mérete, anyaga, alakja és az is, milyen koncentrációban van jelen a talajban.

A nagyobb mikroműanyag-darabok jellemzően kevésbé mozognak tovább, inkább a gyökérzónában halmozódhatnak fel. Ez önmagában is probléma lehet, mert befolyásolhatja a gyökérfejlődést és a talaj–növény kapcsolatot. A kisebb, nanoméretű részecskék viszont könnyebben vándorolhatnak, és egyes esetekben a növény belső részeiben is kimutathatók.

A vizsgálatban a paradicsom érzékenyebbnek bizonyult: bizonyos műanyagtípusok mellett gyengébb hajtás- és gyökérfejlődést mértek. Búzánál szintén jelentkezett visszaesés, főként a gyökérnövekedésben. A kutatók a klorofilltartalom csökkenését is megfigyelték, ami arra utal, hogy a növény élettani folyamataira is hatással lehet a terhelés.

A nanoműanyagok esetében a legfontosabb kérdés az, meddig jutnak el a növényben. A friss eredmények szerint egyes részecskék megjelentek a gyökér- és szárszövetekben, paradicsomnál pedig levélben is kimutatták őket. Az még további vizsgálatot igényel, hogy milyen mértékben kerülhetnek el az ehető növényi részekig.

A téma a gazdálkodók számára nem azonnali termesztés-technológiai fordulatot jelent, hanem figyelmeztetést. A talajminőségről eddig főként szerkezet, vízgazdálkodás, tápanyag-ellátottság és szervesanyag-tartalom alapján beszéltünk. A jövőben egyre inkább része lehet ennek az is, milyen idegen anyagok kerülnek a termőföldbe.

A műanyagszennyezés forrása sokféle lehet: fóliamaradvány, elöregedő takaróanyag, szintetikus szál, szennyvíziszap, komposzt, csomagolóanyag vagy felszíni lefolyás. A kockázat csökkentése ezért nem egyetlen beavatkozáson múlik. Fontosabbá válhat a tiszta inputanyag, a fóliák szakszerű kezelése, a műanyag hulladék következetes gyűjtése és a kijuttatott szerves anyagok ellenőrzése.

A kutatás nem azt mondja ki, hogy a termények veszélyessé váltak. Inkább azt jelzi: a talajba jutó műanyagrészecskék már nem kezelhetők pusztán környezetvédelmi mellékkérdésként. Ha hatnak a gyökérfejlődésre, a növényi élettani folyamatokra, és egy részük be is juthat a növénybe, akkor a téma a termelésbiztonság és az élelmiszerlánc szempontjából is figyelmet érdemel.

A következő években arra kell választ adni, mely növények, talajtípusok és műanyagrészecskék jelentik a legnagyobb kockázatot. A talajvédelem fogalma ezzel új elemmel bővülhet: nemcsak azt kell nézni, mi hiányzik a talajból, hanem azt is, mi kerül bele feleslegesen.

Kováts Viktor