Tavaly folyamatosan emelkedő takarmányárak, energiaárak, műtrágyaárak borzolták a termelők idegeit az első fél évben, majd az aszály miatt a takarmányellátás került veszélybe, sőt a legeltetési szezon közepén véget kellett vetni a szabadtartásnak az ország keleti felében, ami nagyon rosszul érintette a legtöbb gazdát.
Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a húsmarhatartás gyepre alapozott, legalábbis az „anyatehéntartás” periódusa, ahol az anyák alatti borjak növekedése nagymértékben a legeltetés alapú tejtermelés mennyiségétől függ. Nyilván a fű a legolcsóbb takarmány ebben az időszakban, hiszen a betakarított takarmányra jelentős költséget kell fordítani, és így nem mindegy, hogy az állat egy év alatt hány napot takarmányozható betakarított takarmánnyal, illetve természetes „lábon álló” zöldtakarmánnyal, például fűvel. Ez kettős problémát jelentett 2022-ben, mert az aszály miatt a vegetáció egyik fontos periódusában sem legeltetni, sem szálastakarmányt betakarítani nem lehetett.
Sajnos a klímaváltozásról egyre több tudományos cikk azt vallja, hogy azt visszafordítani már lehetetlen, ezen a ponton már túlléptünk. Ha azonban még a határán lennénk esetleg, akkor sem látszanak a világban olyan erőfeszítések, amelyek hatékony eredményt érnének el a közeljövőben azon tevékenységek beszüntetésével, amelyek jelentősen hozzájárulnak a globális felmelegedéshez. Ezek a szektorok ugyanis az energia-, és a közlekedési, szállítási ágazatok. Elég csak a közelünkben zajló orosz-ukrán konfliktusra gondolni, melynek következményeként mindenki az energiahiánytól retteg, ami által egyre világosabb a kép: energiahiány nem léphet fel, mert annak nagyon súlyos gazdasági következményei lehetnek. Gyors, nagy hatásfokú energiát pedig legkönnyebben a fosszilis energiahordozókból lehet előállítani, hiszen a megújuló energiák bizonytalanok, időszakhoz kötöttek, és azokat is nagymértékben befolyásolja a globális éghajlat (pl. a vízerőművek, melyeket a gleccserek vize táplál). Az itt említett „nélkülözhetetlenség” pedig priorizálja az ágazat fenntartását, melynek bizonyítéka, hogy az energiaipar és a szállítmányozás a jelenlegi körülmények között sokkal több üvegházhatású gázt pumpál a légkörbe, mint a mezőgazdaság, mégis a mezőgazdaság és az állattenyésztés szén-dioxid és metánkibocsátásáról beszél többet a sajtó.
Az Európai Unió kitűzött célja a 2023-2027 közötti időszakban a klímaváltozást csökkentő intézkedések integrálása a gazdálkodás valamennyi ágazatában, sőt az élet további területein is (pl. a Greendeal program nagyszabású épületkorszerűsítést céloz lakossági szinten).
Ezek a célok a klímasemlegességet (vagyis a kibocsátott és visszaalakított üvegházhatású gázok egyensúlyát), illetve egy egészségesebb, vegyszerektől és „nem természetes anyagoktól” kevésbé terhelt életmód létrehozását célozzák. Ez valóban nemes irányelv, azonban a célok elérése a kitűzött idő alatt gyökeresen megváltoztathatja a gazdaságot és az élelmiszertermelést.
Most az új támogatási rendszerben - amely 2023-ban lép életbe a közös agrárpolitikai (KAP) reform keretein belül -, azt látjuk, hogy az EU elkötelezett olyan törekvések elérésében, mint például az üvegházhatású gázok 50%-os csökkentése az egyes mezőgazdasági ágazatokban, az antibiotikumok 50%-os csökkentése az állattenyésztésben, a növényvédőszerek szintén 50%-os visszaszorítása a növénytermesztésben, illetve a műtrágyahasználat 20%-os csökkentése.
Sajnos a jelenleg elfogadott Közös Agrárpolitika terv - annak ellenére, hogy rengeteg beavatkozást tartalmaz, amelynek feltételeit a gazdák választhatják meg tevékenységük és lehetőségeik mérlegelésével -, több gazdálkodó véleménye szerint inkább a növénytermesztőket segítik, mint az állattenyésztőket. Bár a gazdaságfejlesztések, létesítményfejlesztések, illetve a vidékfejlesztési stratégia irányelvein belül megvalósuló korszerűsítési pályázatok, vagy éppen a fiatalgazda-beruházások támogatásai nagy segítséget adhatnak a gazdálkodóknak, (sőt, az állatjóléti intézkedések már 2022-ben is nagy lehetőségeket adtak az állattartók kezébe), mégis sokan úgy látják, hogy az állattenyésztés, mint önálló tevékenység támogatása kevésbé hangsúlyos az előttünk álló 2023 és 2027 közötti időszakban. A termeléshez kötött támogatások megtartása, illetve a bázis alapú jogosultságok fokozatos eltűnése sokak szemében jó eredmény, azonban a támogatások feltételei inkább szigorodtak (pl. anyatehéntartás esetén a bejelentési kötelezettség alá tartozó határidők be nem tartásának fokozott ellenőrzése), mint praktikusabbá váltak volna (továbbra is felvehető ugyanolyan mértékű támogatás a szárzúzott, gazdálkodás alá nem vont területek, mint az aktív gyepgazdálkodást, vagy legeltetést folytató gazdaságok által kezelt területek után). Ez olyan hangulatot eredményez a gazdálkodók körében, mintha az állattartást kevésbé támogatná az Európai Unió, sőt, a természetes élőhelyek megóvása, rehabilitációja, zöldítés, ugaroltatás miatti termőhelykivonás miatt az a látszat kezd körvonalazódni, mintha az Európai Unió nem is akarná, hogy a kontinensen fejlődjön, vagy a jelenlegi mértékben megmaradjon az állattartás. Többen az ágazat szándékos csökkentésének szándékát vizionálják az intézkedések mögött, melynek bizonyítékát a növényi alapú húshelyettesítő termékek vagy a műhúselőállítás preferenciája; a rovarfehérje fogyasztásának egyre szélesebb körben történő publikálásának támogatása, illetve a vörös hús (sőt, sok esetben egyáltalán a húsok) egészségtelen termékként történő megbélyegzése jelenti.
Szerencsére egy 2022-ben született tanulmány rámutat, hogy a vörös hús semmivel sem okoz nagyobb egészségkárosodást mint az egyéb alapvető szükségletű termékek fogyasztása, mindemellett előállításának vízfelhasználása sem olyan nagymértékű, mint amekkorának állítják egyes „szószólók”. Persze a hamis vádak mindig „nagyot szólnak” abban a pillanatban, amikor azokat nagy ovációt és népszerűséget okozó körítéssel teszik közzé valamely fórumon, aztán amikor kiderül az igazság, akkor az már kevésbé kerül a reflektorfénybe. Ráadásul a felelősségre vonás is gyakran elmarad, illetve a kiigazítás lendülete össze sem hasonlítható a hamis állítás megjelentetésének impulzusával. Meg aztán már ki kíváncsi még egyszer ugyanarra a témára? Sőt, egy-egy híradást adó médium megbízhatóságát kifejezetten rombolná, ha az általa közölt, nagy népszerűséggel bemutatott és „alátámasztott” állítás később megcáfolódna.
Egy szó mint száz, a vörös hús egészségre gyakorolt hatását. amely – még egyszer hangsúlyozzuk – semmivel sem rosszabb, mint egyéb termékek esetén, talán nem kíséri tovább az a negatív megítélés, amelyet szándékosan gerjesztettek az utóbbi időben. Ugyanis ez a termék igazi, természetes környezetben készül (a marhatartás világszerte gyepre alapozott), melynek bizonyítéka, hogy a hús vörös színe az izomban raktározott mioglobinból ered, ami annál intenzívebb, minél több a harántcsíkolt izomban a miozin, vagyis az a molekula, amely az aktin fonalakat összehúzza a mozgás során. Tehát minél több a miozin, annál többet mozgott az állat, így az intenzív vörös szín aktív, folyton mozgó, helyváltoztató, vándorló állatról tanúskodik, mely nem zárt tartásban élt, nem korlátozott környezetben termelt. Mindezek alapján a fogyasztó eldöntheti, mely állati terméket, vagy húst preferálja. A döntés alapja lehet tehát logikai összefüggéseken alapuló, tudományos (amelyet most ismertettük); és lehet „rémhír” alapú, melyet mindenféle biológiai összefüggés nélkül lobbisták terjesztenek, és nagy „ellenérdekelt cégek” dobnak a reklámpiacra.
Sajnos kétséges, hogy az Európai Unió irányelvei hosszú távon a gazdaságilag fenntartható állattartást támogatják-e, és szemmel láthatólag ez nem is okoz különösebb megrendülést az Európai Bizottságban. Bár a szakmai szervezetek és a civil párbeszéd vezetői folyamatosan tiltakoznak, és szakmai „cáfolatokkal” látják el a bizottság vezetőit, mégis úgy tűnik, hogy az állattenyésztés visszaszorulása csupán annyit jelent a döntéshozók szemléletében, hogy kevesebb üvegházhatású gáz (szén-dioxid, metán) kerül vissza a levegőbe. Kétségtelen tény, hogy a legelő állatok a növények által a levegőből visszaalakított szén-dioxidot szénhidrát formájában felveszik, majd azt „visszaböfögik”, kilélegzik a légkörbe, azonban ez a szén-dioxid mennyiség biogén szén-dioxid, vagyis eleve a légkörből kerül a körforgásba. Ezáltal összértékben nem nő a légkör szén-dioxid tartalma az állattenyésztés során!
Ezzel szemben az energiatermelés vagy a szállítmányozás az energiahordozók elégetésével a föld mélyén hosszú évekig képződő és raktározott szénhidrogének oxidációjával nagyon hamar a légkörbe juttatja a szén-dioxidot, ezzel jelentősen növelve annak üvegházhatású gáz tartalmát. Persze érthető, hogy az állattenyésztés megszűnésével a körforgásban lévő biogén szén-dioxid nem kerül vissza a légkörbe, vagyis a növényi termékekben megkötve marad, amíg meg nem esszük mi is szénhidrát formájában, vagy a talajba kerül ellátni az ott élő lebontó szervezeteket. Így tekintve összességében csökkenthető a kibocsátás, és javul valamennyit az egyensúly. Ez azonban hamis megoldás annak ellenére, hogy úgy érzik a döntéshozók, eredményt értek el!
Ez a dilemma és még jópár kérdés merül fel a jövőbeni élelmezési stratégiát illetően, mely hosszabb- vagy középtávra (jelen esetben 2023 és 2027 között) meghatározza majd az európai mezőgazdaságot. Mivel a támogatási rendszer szerkezetén látjuk, hogy az Európai Bizottság elkötelezett a reformok végrehajtása iránt, jobban tesszük, ha a közzé tett információk alapján elkezdünk gondolkozni olyan lehetőségeken, megoldásokon, fejlesztéseken, amelyeket az Európai Unió a következő időszakban támogat. Ennek tudatában érdemes minden gazdálkodónak kreatívan, az újításokra nyitottan elkezdeni az újonnan beköszöntött, 2023-as évet.
dr. Szücs Márton
ügyvezető igazgató
Limousin és Blonde d’Aquitaine
Tenyésztők Egyesülete
