Köztér
Miniszterek erdőről, vadgazdálkodásról
2023. February 11.
Magyarország és Szlovénia kölcsönösen előnyös együttműködésre törekszik az erdőgazdálkodás, a vadgazdálkodás területén, továbbá a két ország egyaránt fontosnak tartja az állategészségügyi megelőző lépések összehangolását.

Erről is beszélt Nagy István agrárminiszter a Vas megyei Felsőszölnökön, ahol megbeszélést folytatott Irena Sinko szlovén mezőgazdasági, erdészeti és élelmezési miniszterrel. A két tárcavezető a Rábavidéken járva találkozott a magyarországi szlovén kisebbség helyi vezetőivel és közösen megtekintettek egy a Rábavidéken működő mintagazdaságot is.

Nagy István a találkozót követő sajtótájékoztatón kiemelte: Magyarország minden eddiginél nagyobb erdősítési program végrehajtásának időszakát éli, 2030-ig 23 százalékról 27 százalékra kívánják növelni az ország fával borított területeinek arányát, ehhez pedig a szlovén erdészeti szakemberek segítségét és tapasztalatait is igénybe szeretnék venni. Közölte, hogy a magyar kormány az állami erdőgazdaságokat nonprofit jellegűvé alakítaná át. Hozzátette: a jövőben sokkal hangsúlyosabb szerepet kívánnak adni a fenntarthatóságnak, a természeti értékek megóvásának, és csökkenteni szeretnék az állami erdészetetek gazdasági jellegét.

A magyar tárcavezető arról is beszélt, hogy Magyarországon és Szlovéniában is egyre több a vaddisznók okozta vadkárt, ezért növelni szeretnék gyérítésüket. Hozzátette: az afrikai sertéspestis - amelyet Magyarországon csak a vaddisznókban mutattak ki - szerencsére sem a Dunántúlra, sem Szlovéniába nem jutott el. Véleménye szerint továbbra is fontos, hogy a két ország hatékonyan összehangolja egymással állategészségügyi intézkedéseit.

Irena Sinko a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a határ mindkét oldalán meg kell őrizni a mezőgazdasági területek erre a vidékre jellemző „mozaikos szerkezetét” és fokozottan kell támogatni azokat, akik hagyományos mezőgazdálkodást folytatnak. A szlovén miniszter kijelentette: szeretnének Szlovéniában is egy a felsőszölnökihez hasonló mintagazdaságot létrehozni. Hozzáfűzte, hogy a hagyományos mezőgazdálkodás, a táj megóvása olyan kulturális érték, ami mindkét országban segíti a nemzetiségek megmaradását.

Fotó: Fekete István/AM

Agro NatúrtápMizse-PlastMagyar Kukorica Klub banner - törölhető3commPolgári BankSteel ManufacturingMáté-MetálBorda Gépipari Kft.Metall KraftSzilágyi HűtőErforg-AimAgroforte GrainDerula 05.28.NektárplastSamu GazdaboltBerek-VízDPMG Zrt.Titan ContainersDigitas Kft.Damisol Kft.VC 999 05.28.Hotel Hunor - törölhetőCharlie HűtőMed-PlastRollspedGB TradeMAPEI 05.20.Pályázat Európa Kft.
PRINT LAPOK