Köztér
Megújul az Aggleleki-karszt
2025. July 02.
Magyarország különleges barlangjainak bemutatása, népszerűsítése és megóvása is fontos feladata a nemzeti park igazgatóságoknak, hiszen az élettelen természeti értékek megújulásra, regenerálódásra önmaguktól képtelenek.

Ezért is kiemelkedő jelentőséggel bír a mostani beruházás, amelynek keretében hazánk egyetlen természeti világöröksége, az Aggteleki-karszt 680 millió forint értékű támogatást kapott.

Az Aggteleki Nemzeti Park többszörös jubileumot ünnepel 2025-ben: Vass Imre pontosan 200 éve tárta fel a Baradla-barlang főágának a nagy részét, 40 éve alakult meg az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, és 30 éve került fel a terület az UNESCO Világörökségi listájára.

Ez volt az első olyan nemzeti park az országban, amely kimondottan a geológiai értékek – a vidék felszíni karsztjelenségei és a híres cseppkőbarlangok – védelmére alakult meg. A látogatható barlangokon keresztül a tájegység leginkább, mint érdekes kirándulási helyszín ismert. A nemzeti park területén közel 300 barlang található, járataik összhossza meghaladja 53 kilométert. A nemzetközi szinten is elismert barlangok mellett 5 látogatóközpont, 6 tematikus bemutatóhely, egy-egy tájház és természetiskola, valamint 14 tanösvény csalogat visszatérésre.

A jelenlegi KEHOP Plusz fejlesztés „A Világörökség részét képező élettelen természeti értékek rekonstrukciója és a hozzájuk kötődő sérülékeny élővilág megőrzését szolgáló természetvédelmi célú beavatkozások” elnevezést kapta, amelynek köszönhetően négy barlangban történnek majd gyakorlati beavatkozások, rekonstrukciós munkálatok.

A projekt konkrét célja a Világörökség részét képező, fokozottan védett barlangok, a barlanghoz vezető bányavágatok természeti állapotának helyreállítása, a bennük található földtani és barlangtani értékeinek megőrzése, illetve az azokban élő különleges barlangi élőlények, fokozottan védett fajok megóvása.

A beruházás során az 1952-ben felfedezett Béke-barlang Fő-ágához vezető acélhidat is felújítják, így biztonságosabbá válik a barlangba vezető út. A Rákóczi 1. sz. barlangban pedig a jelenleg használt járdák, acél járófelületek, korlátok, a bányatárót lezáró ajtó cseréje fog megvalósulni. A barlangrendszer felújítása során figyelnek a világításra is, a régi rendszert modern LED-es fényforrásokra váltják, ami segít a lámpaflóra elleni védelemben is. A Vass Imre-barlang és Szabadság-barlang esetében új biztosító- és kapaszkodóelemeket építenek be, melyek már rozsdamentes anyagból készülnek. Mindkét barlang bejárati ajtaját kicserélik, így a legnagyobb szárnyfesztávolsággal rendelkező denevérfajok szabad mozgását se korlátozza majd a bejárati műtárgy.

A barlangok bemutatása, mind szélesebb körű megismertetése fontos eszköz e sérülékeny természeti értékek megőrzésében. Az elmúlt tíz évben jelentősen növekedett hazánk ismert barlangjainak száma, illetve barlang járatainak hossza. Magyarország jelenleg leghosszabb barlangja, a Pál-völgyi-barlang rendszer – ami meghaladja a 32 kilométer hosszúságot – Budapesten található. Legmélyebb barlangunk, a Bányász-barlang, 305 méter mély és a Bükkben található. A legismertebb, legrégebben kutatott, évszázadok óta látogatott barlang pedig a Baradla-barlang. Jelenleg mintegy 4.200 barlang található az Országos Barlangnyilvántartásban, melyek összes hossza több mint 300 kilométer.

Fotók: Pelsőczy Csaba/AM

Isterra 07.24.VC999 07.24.Zambelli Colorferr Kft. 07.24.Danép 07.10.Modinvest 07.24.SFT 07.24.Nektárplast 07.24.Ják-Forg 07.10.Wemix 07.10.Agroforte GrainIlinox 07.24.Szigma Sistem 07.24.Telepellátó Kft. 07.24.Pólus 2001 07.24.Ambrus Acél 07.23.KK Grain 07.24.Mapei 06.23..SZTE 07.23.Delta 07.23.Cad-Server 07.23.Contireg 07.23.Samu Gazdabolt 07.24.Med.Plast 07.24.SGS 07.24.Mizse Plast 07.24.Hunyadi Művek 07.10.Hotel Hunor 07.23.GB Trade 07.23.
PRINT LAPOK